5p
Néhány napos mosolyszünet után ismét jó nap volt a világ tőzsdéin, sőt Amerikában egyenesen nagyszerű. Soros György, aki régóta az árfolyamok korrekciójára, visszaesésére játszott, bedobta a törölközőt és kiszállt. A BUX index is a nyertesek között van, alig lehetett gyengülő részvényt látni.

Közel két hétig gyengélkedtek a világ tőzsdéi, ám ma ismét kiderült az ég, és száguldani kezdtek az indexek. Reggel a japán Nikkei 225 másfél százalékkal száguldott, a kínai, indiai részvénypiac is szépen emelkedett. Európában fél százalék körüli az átlagos emelkedés az EuroStoxx 50 blue chip-index értéke alapján, a német mutató 0,6, a francia 0,7, a brit 0,2 százalékkal ment fel.

Az USA-ban azután végképp elszabadultak az indulatok, este hat után nem sokkal az S&P 500 és a Dow Jones ipari átlag 0,8, a Nasdaq Composite index 1,3 százalékos pluszban van. A jelenség globális, a brazil index 2,2, az argentin 3,2 százalékkal száguld.

Az emelkedést a Marketwatch főleg egyes gyorsjelentések hatásával magyarázza. Az USA-ban a Wal-Mart jó jelentése nyomán történelmi csúcsra ugrott, közel 9 százalékkal, 98 dollár közelébe. Hasonlóan száguld a Cisco is. Európában is a technológia, az autóipar, a kiskereskedelem vezetett, a turizmus, repülés is jól ment a tőzsdén. Jó értékesítési számok jöttek az európai autógyártókról.

Nem tud elszakadni a 312-től

Itthon a BUX index egy százalékkal ment fel, a Mol 1,9 százalékos drágulásának volt ebben a legnagyobb szerepe, 3125 forinton zárt. Az OTP 10 005 forintos zárása 0,6 százalék plusz, a Richter fél százalékkal 6965-re ment fel. A Telekom stagnált 470 forinton.

Az euró/forint 311,90, negyven fillérrel van lejjebb a tegnapinál, de már jó ideje a 312 forint körül kering az árfolyam. Az S&P stabil kilátással BBB- besorolásra javította a MOL hosszú távú hitelminősítését. Feltűnően emelkedett a CIG Pannónia, 8,7 százalékkal, 300-ra, de volt 314 is. Újabb őrület?

Rába és Masterplast

Jól ment a Rábának a KBC Equitas szerint, a gyorsjelentés alapján „kellően erős harmadik negyedévet zárt”, az év eddigi részében a brókercég várakozásai felett tudott teljesíteni. Ebben a javuló külső környezet nagy szerepet játszik, ahogy az is, hogy a jármű üzletág impozáns eredményeket tudott felmutatni az elmúlt negyedévekben. A részvénnyel kapcsolatban továbbra is optimisták, reális értékét 1435 forintra teszik, konzervatív feltételezések alapján. Jól teljesített a Masterplast is a harmadik negyedévben.

Az olajrészvények estek ma, de nemcsak a fél százalékos mínuszban levő olajár miatt. A hatalmas norvég állami olajalap ugyanis bejelentette, hogy ki szándékozik szállni a szektor részvényeiből. Az olajpiac egyébként a két hét múlva esedékes OPEC-találkozóra vár. A Tesla ma este új teherautót mutat be, a részvény közel két százalékkal emelkedik.

Soros kapitulált volna?

A jelenlegi magyar kormány által fő ellenségnek kikiáltott Soros György befektetéseiről ír a világsajtó, miután a szeptember 30-i állapotot közzé kellett tenni. Volt, aki azt emelte ki, hogy még a nagy zuhanás előtt ügyesen eladta Snap-részvényeit (ezek ára nemrég 15,30 dollár közeléből 12,40-re zuhant). Más azt, hogy a Twitter, az Apple és a Facebook-csomagjain adott túl.

Soros György kapitulál a Wall Street előtt” – hangzik viszont a német Die Welt cikkének címe. A lap azt találta érdekesnek, hogy Soros az S&P 500 index esésére játszó pozícióit is felszámolta, amelyek jelentős veszteséget okozhattak neki. Az első félév végén még 1,8 millió darab put (eladási) opciója volt a vezető amerikai tőzsdeindexre, a háromnegyed éves adatok alapján már csak kétszázezer. Csakhogy ezzel szemben áll 200 ezer vételi opció is, így a kettő kiüti egymást.

Ez lehetett az értelme

A Die Welt szerint volt 7,8 millió eladási opciója a Nasdaq indexére is, ezeket is felszámolta. A lap blamázsnak nevezi a kapitulációt, mert a magyar származású milliárdos többször előre jelezte az amerikai részvénypiaci összeomlást, általában Donald Trump tevékenységétől várta annak bekövetkeztét.

Kommentár: Nem biztos, hogy a német lap jól értelmezi a Soros-tranzakciókat. Az index-eladási opciókat arra is használják, hogy a meglevő részvények kockázatát csökkentsék velük. Ha valaki eladja a részvényeit, attól kezdve az ezek kockázatait csökkentő opciókra sincs szüksége. Az ugyanarra az indexre szóló vételi és eladási opciók értelme pedig a volatilitás növekedésének kihasználása is lehet: ha bármelyik irányba végre erősebben elmozdul az index, a befektető nyer.(Az egyik opción többet nyer, mint amennyit a másikon veszít.)

Az is lehet, hogy az azóta eltelt másfél hónapban már új, teljesen más pozíciókat vett fel a milliárdos. Ráadásul nemrég, október 18-án volt hír, hogy Soros 18 milliárd dollárt utalt át alapítványai számára, a befektetések likvidálása ehhez is kapcsolódhatott.

(Soros György részletes portfólióját többek között itt lehet tanulmányozni, a lista nagyon hosszú.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41600 42680 +0,29% 0 0 17 216 349 290 HUF 2026-04-27 17:07:35
MOL 4042 4030 4098 -1,41% 0 0 2 483 104 578 HUF 2026-04-27 17:06:35
MTELEKOM 2496 2492 2522 +0,16% 0 0 691 202 740 HUF 2026-04-27 17:05:06
RICHTER 13020 12920 13100 +0,15% 0 0 2 814 052 160 HUF 2026-04-27 17:05:05
OPUS 299 295 318 -11,01% 0 0 221 927 845 HUF 2026-04-27 17:12:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:19
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG