5p
Alig egy napig tartott az iraki célpontok elleni amerikai dróntámadás okozta részvény-árfolyamesések korrekciója. Az Irakban lévő amerikai támaszpontok kedd éjjeli iráni bombázása hatására a részvények ismét gyengültek, az olajárak 4 százalékkal drágultak, a menedékeszköz arany jegyzése pedig az 1600 dolláros lélektani határ fölé ment.

A ma elsőként kinyitott ázsiai tőzsdék mozgása már előrevetítette, milyen nap várhat ránk. A fontosabb börzebarométerek – a kínai, a japán és a hongkongi – is 1-1,5 százalékos mínuszt hoztak össze, őket követték az európaiak, míg a határidős részvényárfolyamok a tengerentúlon is jelentős mínuszos kezdést jeleznek.

Szokás szerint ilyenkor a befektetők a kevésbé kockázatos eszközökbe teszik át a pénzüket, jelesül a nemesfémekbe. Az ezüst és az arany árfolyama is kilőtt, az utóbbié áttörte az 1600 dolláros lélektani szintet, amire utoljára hét éve, 2013 elején volt példa.

Az olajárak 4 százalékkal mentek feljebb, az észak-amerikai könnyűfajtáé (WTI) 65,65, míg a Brent típusúé 71,75 dolláron is járt.

A kockázatkerülés felerősödése is belejátszott abba, hogy a forint gyengült – egyébként a lengyel zlotyhoz hasonlóan –, az euróval szembeni árfolyama a 332-es szintet közelítette.

A mai napot tehát az amerikai-iráni konfliktus tematizálja, de mellette egyéb tényezők is befolyásolhatják a pénz- és tőkepiaci mozgásokat.

1. Mi lesz az USA válasza az irániak rakétatámadására?

Érthetően ez foglalkoztathatja leginkább a befektetőket. Ezzel kapcsolatban szerda reggelig még nem érkezett hír az Egyesült Államokból, de szinte biztosra vehető, hogy Donald Trump a nap folyamán hivatalos közleményben reagál majd a támadásokra. Már csak abból is kiindulva, hogy kedvenc kommunikációs csatornáján, a Twitteren már az amerikai hadsereg erejét fitogtatta.

2. Csalódást keltő német adat

Mondhatni, ahogy a tőzsdék, úgy a makrogazdasági mutatók is negatívan korrigáltak. A kedvezőbb beszerzésimenedzser-indexeket ugyanis egy gyenge német adat követte, miszerint novemberben 1,3 százalékkal kevesebb ipari megrendelés érkezett, mint októberben, ami azért nagy érvágás, mert a piac nemhogy csökkenést, hanem 0,2 százalékos gyarapodást várt. Az adat alátámasztja a német feldolgozóipar gyengélkedését, illetve némileg növelheti a recessziós félelmeket – figyelmeztet az Equilor Befektetési Zrt. elemzése. A német GDP a második negyedévi csökkenés után a harmadikban, ha hajszállal, 0,1 százalékkal is, de nőtt, így végül nem következett be technikai recesszió.

3. Meglepetés nélküli uniós infláció

Az eurózóna decemberi pénzromlása ugyanis a várakozásoknak megfelelően 1,3 százalék lett, ami egyúttal hat hónapos csúcsot jelent. Ám az infláció még így is jóval elmarad az Európai Központi Bank 2 százalékos céljától.

4. A Boeing-részvények árfolyama is zuhanhat

Azt követően, hogy ezt már megtette helyi idő szerint szerda reggel 6 óra 22 perckor Irán területén egy Ukrajnába tartó Boeing 737-es repülő, amit senki nem élt túl. Az eddigi információk szerint a balesetet technikai probléma okozta, de az ügyet még vizsgálják.

5. Kedvező adatok a Samsungtól

1,8 százalékkal drágultak a világ legnagyobb memóriachip-gyártójának részvényei annak hatására, hogy kibocsátójuk 2019 utolsó negyedévében 6,1 milliárd dolláros működési eredményt ért el, szemben az 5,6 milliárd dolláros elemzői várakozással. Emögött a memóriachip-árak emelkedése, valamint az állhat, hogy a kereskedelmi háború miatt az adatközpont-üzemeltetők növelték a megrendeléseiket.

A chipgyártóknak egyébként is jó napjuk volt a keddi: a Micron részvénye 8,8, a Western Digitalé 6,8, míg a Microchip Technologiesé 6,7 százalékot erősödött, arra, hogy az 5G technológiát alkalmazó mobiltelefonoknak nagyobb memóriára lesz szükségük, miközben a tavalyi készletcsökkentést követően az idén fellendülés várható a félvezető-piacon.

6. Perel a Richter értékesítési partnere

Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs igazgatója a Világgazdaságnak azt mondta, várakozásuk szerint nem lesz hatással a Vraylar-készítmény amerikai forgalmazására, hogy az Allergan három indiai gyógyszergyár ellen is bírósági eljárást kezdeményezett, mert szerinte azok megpróbálják lemásolni a készítményt, annak generikus változatát felvennék a kínálatukba, miközben azok szabadalmi védettsége csak 2028-ban jár le. Ám a szerda délelőtti kereskedés elején a Richter-részvények előző napi záróárukhoz képest közel egy százalékos mínuszban is voltak.

7. Terjeszkedik a Duna House

A hazai ingatlanközvetítő cég lengyel leányvállalata, a Metrohouse Franchise megállapodást írt alá a magyarországinál négyszer nagyobb piac egyik meghatározó hitelközvetítője, az Alex T. Great megvásárlásáról. A vételár 4,3 millió lengyel zloty, azaz megközelítőleg 340 millió forint. Az akvizícióval a Duna House-csoport által Lengyelországban közvetített hitelek volumene 60 százalékkal nőhet. Ennek ellenére a magyar társaság részvényei a mai tőzsdenyitást követően enyhén, 0,3 százalékkal gyengültek, ami mögött azonban inkább az amerikai-iráni fejlemények miatt nyomott általános negatív piaci hangulat állhatott.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40690 40630 41390 -1,24% 40670 40690 9 883 237 740 HUF 2026-11-06 11:51:42
MOL 4870 4812 4980 -2,25% 4864 4868 1 942 695 028 HUF 2026-11-06 11:49:34
MTELEKOM 2870 2822 2896 0,00% 2870 2874 299 970 814 HUF 2026-11-06 11:50:56
RICHTER 12920 12820 12940 -0,39% 12910 12920 705 507 150 HUF 2026-11-06 11:51:15
OPUS 208 200 208 +3,74% 205 208 49 284 649 HUF 2026-11-06 11:44:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG