2p
Devizapiaci kereskedők szerint a kínai jegybank beavatkozott a devizapon.
A jüan árfolyama szerdán

A kínai jegybank minden jel szerint interveniált a devizapiacon, állami tulajdonban lévő bankokon keresztül amerikai dollárt adott el, hogy a 6,43-as szint alatt tartsa a kínai nemzeti valuta, a jüan gyengülő árfolyamát - mondták el devizapiaci kereskedők szerdán a Reuters hírügynökségnek.

A kínai központi bank kedden csaknem 1,9 százalékkal, majd szerdán újabb 1,6 százalékkal alacsonyabban állapította meg a jüan dollárral szembeni középárfolyamát - ezzel lényegében leértékelte a jüant. A lépés eredményeként szerdán négyéves mélypontra süllyedt a jüan árfolyama a dollárral szemben. A kereskedés végén nem egészen 6,39 jüan ért egy dollárt a hétfő reggeli 6,11 után.

Miért babrálnak a jüannal?

A leértékelés eredményeként a kínai termékek versenyképesebbek lesznek a világpiacon, vagyis javulhat a kínai export teljesítménye.

A hét végén megjelent adat szerint júliusban 8,3 százalékkal zuhant a kelet-ázsiai óriás kivitele. Ha ez a trend folytatódik, veszélybe kerülhet a kínai hazai össztermék (GDP) idei évre kitűzött, 7 százalékos növekedése. Megfigyelők szerint elsősorban ezért avatkozott közbe a pekingi vezetés, és rendelte el a jüan leértékelését.

Friss háttérelemzésünkből azonban az is kiderül: Peking azért ugrott fejest a devizaháborúban, mert a kommunista uralkodó osztály fejesei rettegnek a gazdasági lassulástól és a vele járó társadalmi elégedetlenségtől - részletek >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 34770 34490 34940 +1,10% 34730 34760 4 237 294 700 HUF 2025-12-03 09:31:02
MOL 2964 2960 2976 +0,47% 2962 2964 70 083 104 HUF 2025-12-03 09:29:57
MTELEKOM 1754 1752 1764 -0,34% 1752 1756 13 688 280 HUF 2025-12-03 09:31:14
RICHTER 9710 9710 9735 +0,10% 9700 9705 26 755 150 HUF 2025-12-03 09:28:54
OPUS 523 518 525 0,00% 523 524 3 338 648 HUF 2025-12-03 09:31:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Álmosan indult a nap Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 09:26
Enyhe erősödéssel indított a BUX. 
Részvény / Deviza / Áru Vicsorog a forint: ennyiért adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 07:27
Erősödik a forint.
Részvény / Deviza / Áru Örömteli napot zártak az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 06:35
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Fázott a forint, alig mozgott kedden
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 18:15
Alig változott a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama kedden a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Gyengén muzsikáltak a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 17:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 598,28 pontos, 0,54 százalékos csökkenéssel, 109 816,05 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Pozitívan indult az amerikai tőzsdék napja
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 15:55
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter-papír tartja magát a parketten
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 14:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,07 pontos nyitás után enyhén csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen nincs és mégis van: lecsapott a fekete hattyú, fekete pénteken – összeomlást hozott
Czwick Dávid | 2025. december 2. 14:17
A végítéletszerű jelenés miatt egyszerre minden összeomlott. Ezt követően hosszú órákon át tartott az adatok nélküli sötétben tapogatózás.
Részvény / Deviza / Áru Ezt elkiabáltuk: lefordult ebédidőre a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 12:00
Bár a tegnap esti történelmi csúcsáról reggel tovább emelkedett, fél 12 után csökkenést mutat a BUX index.
Részvény / Deviza / Áru Bámulatos, amit a hazai tőzsde produkál
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX tegnap 0,88 százalékos emelkedéssel 110 414 ponton, új történelmi csúcson zárt. A mai nyitás alapján pedig ez csak a kezdet volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG