4p
A vártnál gyengébb kínai makroadatok mellett Kim Dzsongun újabb halálos fenyegetése sem okoz kitörő örömöt ma a tőzsdéken - Budapest viszont szépen hasít, főleg ha a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó papírokat nézzük. Nap közben a brit, délután az amerikai hírekre figyelhetünk, ezek hozhatnak némi felfordulást a forint életében is.

Ázsia elintézte a hangulatot - volt némi halálos fenyegetés is

Az ázsiai tőzsdék a vártnál gyengébb kínai makroadatok hatására többnyire gyengén teljesítettek csütörtökön. Európában ma nem várható fontosabb makroadat, a nyugati börzék kisebb mínuszban indították a napot: Frankfurtban, Párizsban 0,1-0,2 százalékos csökkenésnél járnak a vezető indexek másfél órával nyitás után. Érdemi eurpai hír híján ezt a csalódást keltő kínai adatok rovására írják a befektetők.

Az sem tesz jót a hangulatnak, hogy a szigorúbb szankciók megszavazása óta Kim Dzsongun észak-koreai vezetőnek egyértelműen elgurult a gyógyszere: minden nap egyre keményebb fenyegetéseket fogalmaz meg a szabad világ számára. Legutóbb sosem látott fájdalmat és szenvedést ígért Amerikának, most azt adta hírül hírügynöksége: nukleáris csapásuk után az USA helyén csak por és sötétség marad, Japánt pedig egyszerűen a tengerbe süllyesztik majd bombáikkal. Korábban egyébként írtunk arról, hogy az egyre erősödő nukleáris fenyegetés ellenére miért nem alakul ki pánik a tőkepiacon >>

A londoni tőzsde harmadik napja csökken, arra várnak a befektetők, hogy ma kora délután kiderüljön, a Bank of England vajon milyen tempóban tervezi a kamatemelést.

Az állás délelőtt 11-kor - friss tőzsdei árfolyamok >>

A Mészáros-papírok hasítanak

Mihez kezdjünk a megtakarításunkkal a minikamatok világában?

Meddig emelkednek még a részvénypiacok?

Hogyan spórolhatunk a befektetési költségeken?

Ingyenes befektetői szeminárium szeptember 25-én - a helyek száma korlátozott, regisztráljon most! >>>

Budapest viszont jobban teljesít: a BUX egész nap az európai átlag fölött járunk, 11 óra tájban gyakorlatilag az első helyért áll versenyben a magyar index köszönhetően annak, hogy az összes bluechip pluszban jár. Az emelkedést közülük az OTP és a Mol vezeti fél százalék körüli plusszal délelőtt fél 11 tájban.

Mégis inkább a Mészáros-papírokat érdemes kiemelni: a Konzum 3,5, az Opus 2 százalékkal emelkedik, a legújabb szerzemény pedig egyenesen száguld: az Appeninn 13 százalék fölötti emelkedésnél jár, magasan vezetve a prémium kategóriát. A kis részvények száguldása ma az Enefi papírjait is magával ragadta, közel 5 százalékkal erősödik a papír.

Az Appeninn árfolyama az elmúlt 1 évben. Feladat: állapítsuk meg a chart alapján, mikor került Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe a cég!

Elakadt a dollárerősödés, 308 forintnál az euró

A dollár tegnapi szárnyalása egyelőre elakadt, 1,19-hez tért vissz az euró dollárárfolyama csütörtök délelőtt. Ma délután az amerikai inflációs adatok hozhatnak újabb felbolydulást, ha sikerül érdemi következtetéseket levonni az adatból a kamatemelési várakozásokkal kapcsolatban.

Friss árfolyamok >>

A forint ma is gyengül, 308 forint fölé emelkedett az euró árfolyama a bankközi devizapiacon.

Friss árfolyamok >>

Nincs jó hírünk az autósoknak

Az olaj ára a magasban maradt, egy kicsit még sikerült is rátenni a tegnapi és tegnapelőtti áremelkedésre. A hurrikánszezon okozta nehézségek mellett az OPEC közelgő ülésével kapcsolatban sok a találgatás, bármilyen ezzel kapcsolatos hír vagy szivárogtatás komolyabban megmozdíthatja az árfolyamot. Egy hordó Brent ára 55 dollár fölött van, a WTI ára 50 dollár felé araszol.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG