2p
Lejárt a Wallis Asset Management által az Altera részvényeire tett vételi ajánlat elfogadásának határideje: egyetlen részvényes sem ajánlotta fel részvényét, továbbra is tulajdonosok akarnak maradni a cégben.

Egy részvényes sem szállt ki, 25 százalék fölött a Wallis

A Wallis áprilisban szerzett befolyást az Alterában; egyedüli 10 százalék feletti részvényesként kötelező vételi ajánlatot kellett tenniük az Altera összes részvényére.

A Wallis Asset Management Zrt. (Wallis) által az Altera Nyrt. részvényeire tett vételi ajánlat elfogadásának határideje 2018. július 9-én, hétfőn 12 órakor lejárt. A határidőig az ajánlatra vonatkozó elfogadó nyilatkozat nem érkezett, egyetlen részvényes sem ajánlotta fel részvényét.  A vételi ajánlat lezárultát követően a Wallis 1,74 százaléknyi Altera törzsrészvény vásárlásával 25,07 százalékra növelte részesedését a társaságban, ezzel továbbra is a vállalat legnagyobb tulajdonosa.

Az igazgatóság szerint ez a bizalom jele

Az Altera Igazgatósága az ajánlat eredményét úgy értékeli, hogy a társaság részvényesei bíznak a Wallis által bemutatott működési tervben és stratégiában, így az Altera a jövőben a dinamikusan növekvő magyar és közép-kelet európai gépjárműkereskedelmi és szolgáltatói szektorban fektethet be.

Az, hogy a vételi ajánlat során egyetlen részvényt sem ajánlottak fel a befektetők, lehetővé teszi, hogy továbbra is megvalósítható a szükséges szintű részvényesi ellenőrzés, a társaság folyamatos, hosszútávú tőzsdei jelenléte, a működés nyilvánossága - írják.

Az autóipar a magyar tőzsdére megy

A stratégia megvalósításához szükséges tranzakciósorozat következő lépéseként apporttal történő tőkeemelés keretében a Wallis gépjármű kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységét ellátó, közel 70 milliárd forint éves árbevételű négytagú vállalatcsoportja az Altera tulajdonába kerülhet.

Ez nem csak az érintett vállalatok, hanem a magyar tőkepiac szempontjából is mérföldkő, hiszen ez az első olyan tranzakció, mellyel a magyar gazdaság egyik húzóágazata, az autóipar megjelenik a magyar tőzsdén.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39310 39310 40220 -0,76% 0 0 20 156 248 750 HUF 2026-02-27 17:05:10
MOL 3528 3500 3538 +0,23% 0 0 5 041 720 188 HUF 2026-02-27 17:11:04
MTELEKOM 2165 2160 2245 -1,37% 0 0 2 565 668 405 HUF 2026-02-27 17:05:03
RICHTER 11940 11850 12250 +0,93% 0 0 5 969 937 770 HUF 2026-02-27 17:05:24
OPUS 543 540 548 -0,91% 0 0 153 843 788 HUF 2026-02-27 17:05:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kétszeresére repítheti az olajárakat a zárlat – előre szólt az elemző Irán ügyében
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:46
A szakértő előre figyelmeztetett a legrosszabbra, ha Irán meglépi azt, amire most elszánta magát.
Részvény / Deviza / Áru A kőolaj árának emelkedését hozhatja a ma kirobbant izraeli-iráni konfliktus
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 13:48
Nagyon súlyosnak nevezte az iráni konfliktust Sárközy Miklós iranista, a Károli Gáspár Református Egyetem docense az M1 aktuális csatornán szombaton, megjegyezve, hogy a következmények megjósolhatatlanok, de az olaj világpiaci ára bizonyosan emelkedni fog.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zártak a New York-i piacok
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:02
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.  
Részvény / Deviza / Áru Gyengélkedett a BUX pénteken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 19:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen sokat gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 18:51
Érezhetően gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 16:46
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru De mivel fizetnek majd a robotszolgáink?
Eidenpenz József | 2026. február 27. 14:46
Melyik AI-ban bízhatunk meg, és melyikben nem? Lehet-e egy robotnak bankszámlája? Mivel fizetnek majd az AI- vagy a robotszolgáink? Kell-e a mesterséges intelligenciának kriptovaluta? Megannyi kérdés, amelyeket az élet felvet, vagy már ma, vagy hónapokon, egy-két éven belül.
Részvény / Deviza / Áru Bottal ütik a Richter nyomát
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:54
Gyengébb nyitás után erős folytatás pénteken a pesti tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Kivárnak az európai tőzsdéken péntek reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:46
Nem mozgás, inkább csak mocorgás volt a tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:24
Péntek reggeli friss árfolyamok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG