1p
Hatalmas ralit indítottak el tegnap a hírek, amelyek szerint a világ hat legnagyobb központi bankja összehangolt akciót indít februárig a bankközi likviditás növelésére, és a kínai központi bank csökkenti a bankok kötelező tartalékolási rátáját. Az európai, amerikai, és ázsiai részvénypiacok lefutották a kötelező kört, mindenki bevásárolt, de reggelre kifutott a lendület.

Úgy tűnik egyelőre véget ért az eufória a piacokon, miután tegnap régen látott emelkedést produkáltak az indexek világszerte. Az ázsiai tőzsdék még emelkedtek, de késő délelőttre egyértelművé vált, hogy a történetben a befektetők részéről egyelőre ennyi volt. A vezető nyugat-európai részvényindexek többnyire enyhe mínuszokat mutatnak, és csak kismértékben emelkedtek a nyersanyag árak.

Kondrát Zsolt az MKB Bank vezető elemzője a Gazdasági Rádióban azt mondta, hogy  az intézkedés ugyan enyhíti a bankközi hitelezés feszültségeit, de a probléma gyökerét nem kezeli. Szerinte a többletlikviditás miatt nem fog lazulni például az európai vállalati hitelezés, mert a kereskedelmi bankok a piacon jelenítik meg a többletpénzt, ahogy ez történt a Lehmann Brothers összeomlási utáni jegybanki intézkedéseknél.

Az összehangolt jegybanki intézkedés lényege, hogy csökkenti a bankok közötti devizacsere-ügyletek költségét, a FED gyakorlatilag pénzt nyomtatva dollárt juttat az EKB-nak. Sarkadi Szabó Kornél piaci elemző ugyanebben a műsorban elmondta, hogy az intézkedés főleg a nagy amerikai vállalatokon segít, amelyek nagy mennyiségben vesznek fel hitelt európai bankoktól. Az akció egyébként ugyanúgy határozott időre – februárig - szól, mint az eddigiek. Legutóbb szeptember közepén volt hasonló összehangolt akció, annak hatása is hamar kifutott a piacokról.

A piac ugyan üdvözölte a kínai központi bank bejelentését is a banki tartalékok csökkentéséről, ugyanakkor ennek a hírnek a másik olvasata, hogy annyira lassul a kínai gazdaság, hogy már enyhíteni kell a monetáris feltételeket a három évig tartó szigorítás után. A piacok most további iránymutatást várnak, főleg az európai kötvénypiacról, és az amerikai makroadatoktól.

A mai spanyol kötvényaukción ugyan viszonylag jól sikerült értékesíteni a kötvényeket, de a hozamok tovább emelkedtek, ami azt mutatja, hogy még mindig erős a bizalmatlanság az euróövezeti válságban. Bár a tőzsdék teljesen elbizonytalanodtak, a devizapiacokon még valamennyire kitart az emelkedés. Az EUR/USD 1,35 körül mozog, az EUR/HUF 303 forint felé közelít.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45970 45750 46280 +0,04% 0 0 10 079 672 870 HUF 2026-07-01 17:06:54
MOL 3668 3668 3778 -0,86% 0 0 2 364 872 284 HUF 2026-07-01 17:13:58
MTELEKOM 2626 2624 2666 -0,91% 0 0 864 662 466 HUF 2026-07-01 17:08:42
RICHTER 12120 12070 12230 +0,58% 0 0 1 039 435 840 HUF 2026-07-01 17:14:46
OPUS 355 355 367 -1,11% 0 0 42 745 658 HUF 2026-07-01 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:59
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,67 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:22
Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 810,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 139 892,19 ponton, új történelmi csúcson zárt.
Részvény / Deviza / Áru Bronzérem jár a forintnak az erősödésért
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:00
 Összességében majdnem 8 százalékkal erősödött a januári szintekhez képest a forint az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Ennyibe kerül most egy euró
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:45
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 06:49
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG