8p
Két héten belül bő 40 százalékot zuhant a bitcoin árfolyama, a többi kriptodeviza követte. Legalább három magyarázat van arra, hogy miért pont most estek ekkorát az árfolyamok, de az a legvalószínűbb, hogy ezek együttes hatása okozott ekkora mozgást. Bányászok? Hackerek? Ki lehetett?
Bitcoin-bányász? (Fotó: Eidenpenz József)

Miért zuhant a bitcoin árfolyama kevesebb mint két hét alatt több 40 százalékot? – találgatják az ezzel foglalkozó weboldalak tucatjai. A többi kriptodeviza esése többnyire meghaladta a bitcoinét, az egész piac kapitalizációja 205-210 milliárd dollárról 115 milliárdig esett november 25-én, ma korrekció után 135 milliárd körül van. A bitcoin a 19 500 dollár körüli csúcsról a mélyponton 3500-ig zuhant, ez 82 százalék.

Az első ötlet az volt, hogy a bitcoinból tavaly kivált bitcoin cash újabb szakadása okozhatott olyan bizonytalanságot a piacon, ami széterjedt a többi kriptodevizára. Két programozói csoport egymás ellen háborúzott (“hash war”), november 15-től próbálva átvenni a bitcoin cash feletti irányítást. (Leegyszerűsítve a bitcoinnál és közeli rokonainál a blokkláncot működtető számítógépek számítási teljesítménye határozza meg, mely résztvevőnek mekkora szavazata van a rendszerben.)

E napon jött az első árzuhanás. Elköltöttek erre a harcra több millió dollárt, majd egy hét után hirtelen leálltak.

Egy hónap (Grafikon: coinranking.com)

Bányászhardver kilóra

Egy másik elmélet szerint a bitcoin– és más kriptodeviza-bányászok költségeinél kell a magyarázatot keresni. Az utóbbi időben sok bányász kilépett a piacról, mivel nem éri meg a tevékenységük, sőt volt, aki csődöt jelentett (pl. Giga Watt, USA). (A "bányászok" bonyolult matematikai feladványok megoldásáért kapják az új bitcoinokat, de eközben működtetik a rendszer elszámolásait, bonyolítják tranzakcióit is.)

Megeszi a saját… ha nem lesz egymillió?

Az áresések hatására sok kriptodeviza-rajongó is belátta, hogy tévedett a bitcoin várható árfolyamával kapcsolatban, bár sokuk ennek ellenére is bízik a kriptodevizák jövőjében. Korábban nem voltak ritkák a 2018 végi bitcoin-árfolyamra szóló több tízezer dolláros jóslatok sem.

Extrém eset John McAffey, aki tavaly ilyenkor, a lufifújásban azt találta twittelni, hogy megeszi a saját nemi szervét, ha a bitcoin ára nem lesz egymillió dollár 2020-ban. (Lásd a képet.) Jelenleg rosszak az esélyei, de még van egy kis ideje. Az egykor a vírusirtók terén nagyot alkotó informatikai szakember mára inkább paranoiás, hangos, züllött botrányhősként és kriptodevizákat, ICO-kat suttyomban pénzért reklámozó bloggerként ismert.

Összeomlott a bányász-hardverek (speciális chipekkel ellátott számítógép-egységek) piaca, a régebbi használt modelleket nagyon olcsón, “kilóra” meg lehet venni. Az NVIDIA chipgyártó, videokártya-gyártó részvényének tőzsdei árfolyama is emiatt zuhanhatott le november 15-től, 202 dollárról 142 dollárig, most 154 dollár.

Kinek jut több bitcoin?

A bányászok tevékenysége normális körülmények között valószínűleg kevéssé befolyásolja az árakat. Az újonnan létrejövő bitcoinok mennyisége ugyanis állandó, a bitcoin-rendszerbe van kódolva, ráadásul idővel csökken (néhány évente feleződik). A bányászok a kapott bitcoinok nagyobb részét rendszerint eladják, hogy költségeiket fedezni tudják, főleg az elektromos áramot.

Ha a bitcoin ára csökken, a bányászok egy része felhagy a tevékenységgel, de a megmaradóknak több jut a létrejövő új bitcoinokból. Ha az ár emelkedik, több lesz a bányász, de egyenként kevesebbet kapnak ugyanazért a teljesítményért. A rendszer lényegében önszabályozó.

Eddig tartogatták

A bányászok így a piacon levő bitcoinok kínálatát növelik vagy csökkentik, a keresleti oldalt nem. Csakhogy sok bányász valószínűleg sokáig félrerakta a költségek fedezése felett megmaradó bitcoinok jelentős részét, hogy valamikor, például egy újabb árrobbanásban drágábban értékesíthesse. (A kriptó-szlengben, “HODL-olta”.) Eddig spekuláltak, most azonban ezek a “megtakarítások” hirtelen a piacra ömölhettek.

Sok lett a villanyszámla

A hírek szerint a világ számos országában emelték az áram árát az utóbbi időben, vagy szüntették meg az állami dotációt a kriptodeviza-bányászok számára, a legfontosabb Kína, Norvégia lehet.

November 16-i jelentésében a Fundstrat Global Advisors 7000 dollárra becsülte a bányászok átlagos költségét bitcoinonként, bár nagy a szórás aszerint, ki mennyiért kapja az áramot – írta a Bloomberg. A Forbes szerint Kínában és Szaúd-Arábiában 3100, Kanadában 4000 dollár a költség, nem világos, hogy emelés előtt vagy után.

Öt év (Grafikon: coinranking.com)

Lopás Kuala Lumpuri szerverrel

Egy új magyarázatról számolt be a magyar Variance blog tegnap. Szerinte még hónapokkal korábban valaki rosszindulatú kódot, egyfajta vírust (malware) rejtett el egy általános célú, széles körben használt szoftvermodulban. Ezt azután a bitcoin cash-háború környékén aktiválta, és ellopta vele a BitPay CoPay pénztárca-alkalmazásának titkos kulcsait. (A BitPay közleménye szerint a BitPay népszerű mobilfizetési alkalmazást ez nem érinti.)

Ezzel állítólag legalább 100 bitcoint, vagy 1000 bitcoin cash-t tartalmazó számlákat ürítettek ki, egy Kuala Lumpur-i szerverre küldve a titkos hozzáférési kulcsokat. Majd valószínűleg két nagy tételben ráborították a piacra az ellopott értékeket. Csak ezt a bitcoin cash-háború okozta felfordulás közepette nem vették egykönnyen észre a piaci szereplők.

Nincs itt semmi látnivaló

Nagyon valószínű, tehetjük hozzá az elméletekhez, hogy mint általában, az ármozgásokat nem egy tényező okozza, hanem számos tényező együttes hatásaként alakulnak ki. Ezen kívül “nem az árfolyam a lényeges, hanem a technológia” – hallhattuk már sokszor a kriptodevizák kapcsán. Még akkor is, amikor 2015 elején mintegy 170 dollárig esett a bitcoin.

Egy év (Grafikon: coinranking.com)

A kriptodeviza-fejlesztések az árak esése ellenére sem állnak le. Sok vállalkozás korábban akkora tőkét gyűjtött össze (például ICO-kkal), hogy évekig tudja finanszírozni a munkát. De a “mainstream”, hagyományos gazdaság szereplői sem írták le teljesen a szektort.

Megtartják, elhalasztják

Például egy mai hír szerint a Nasdaq a VanEck’s befektetési társasággal együttműködve új kriptodeviza-termékek bevezetését tervezi a jövő év első negyedévében. Ezt Gabor Gurbacs, a VanEck egyik vezetője jelentette be a Coindesk konferenciáján.

Svájcban Amun ETP (tickerkód: HOLD) néven új tőzsdén jegyzett terméket vittek tőzsdére a zuhanás kellős közepén, amely az öt legnagyobb kapitalizációjú kriptodevizába fektet. Forgalma állítólag kiugró, napi 425 millió svájci frank.

A New Yorki Tőzsdéhez kapcsolódó ICE együttműködésével készülő Bakkt nevű kriptodeviza-platform sokak által várt elindítását, amely szintén a hagyományos befektetési világhoz vinné közelebb a kriptókat, viszont elhalasztották december közepéről január 24-re.

(További optimista és pesszimista cikkeink a témában itt»»», itt»»» és itt»»».)

(Ez a cikk semmiképpen sem jelent befektetési tanácsadást, és nem biztat semmilyen termék, kriptodeviza vagy más eszköz megvételére, csupán ismeretterjesztési célokat szolgál.)

Mi megmondtuk?

Amikor az árak felfelé mennek, akkor a kriptodevizák hívei mondják hangosabban, hogy “mi megmondtuk”, amikor zuhannak, akkor meg az ellentábor. Az utóbbiak szerint a kriptodevizák mögött nincs valós érték, a “belső értékük” és a szkeptikusok célára így nulla vagy ahhoz közeli.

Ennél tudományosabb az a megközelítés, amely a kriptodevizákat hálózatoknak tekinti, a telekommunikációs csatornákhoz vagy a közösségi médiához hasonlítja. Majd alkalmazza rájuk Metcalfe 1980-as törvényét, mely szerint egy hálózat forgalma a résztvevők számának négyzetével növekszik. A forgalomhoz pedig értéket társít.

Ilyen módszerrel az ETH Zurich egyetemi kutatói tavasszal, hétezer dollár feletti bitcoin-ár mellett 4530 dolláros értéket becsültek ez év végére, erről itt írtunk. Ez meglepően közel van a ma kora délutáni 4100-4200 dolláros árfolyamhoz. A Bitcoin.com tranzakciók számát használó Metcalfe-ábrája pedig viszonylag alacsony értékeltségűnek ábrázolja ma a bitcoint, mint amilyen utoljára 2017 szeptember 15-én volt, 3387 dollárnál.

Október 10-től elindult egy Liquid nevű bitcoin-oldallánc (sidechain), afféle másik kriptóba csomagolt bitcoin (a Blockstream cégtől, de széles körű összefogással). Ez a bitcoin egyes hiányosságainak kiküszöbölésével, mint az alacsony sebesség, jelentős forgalmat szívhat el a fő hálózattól. Nem világos, hogy ennek van-e, vagy mekkora lesz a hatása a bitcoin-árfolyamra és az értékelési módszerekre.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG