4p
Jó volt a hangulat a kedvező német makroadat miatt Európában, a görög megszorítások és az emelkedő olajár is segítettek, később azonban az olaj zuhanni kezdett. Az euró két forinttal drágább lett, a BUX index az európai átlagot jóval meghaladóan ment fel, főleg az OTP miatt, amely péntek reggel teszi közzé gyorsjelentését.

Hajnalban Kínában kedvezőtlen export-import adatok láttak napvilágot, a kínai részvények 2,8 százalékkal estek. De erős ipari megrendelésállomány-adat jött ki Németországban, és így az egész európai tőzsdei hangulat felvirágzott. Az, hogy a tüntetések és sztrájkok ellenére a görög parlament újabb megszorító csomagokat szavazott meg, és így talán elkerülhető egy újabb görög válság, valószínűleg szintén pozitívan hatott a hangulatra.

Így az európai tőzsdék eleve pluszban kezdtek és ezt fokozták is, kora délután plusz két százalékos emelkedést mutatott a DAX, ezzel ismét 10 ezer pont fölé ugrott. Zárásra azonban a német index visszaadta az emelkedés egy részét, az 1,1 százalékos plusz már csak tízezer alatti indexértéket jelentett. A többi európai tőzsde jellemzően fél-egy százalékkal ment fel, a londoni index azonban kissé esett.

Szárnyalt az OTP

A BUX index nagyon szépen teljesített, 1,9 százalékkal drágult, aminek főleg az OTP volt a motorja. A bankpapír három százalékkal 7060 forintra ment fel, a Mol 1,7 százalékkal 16 510 forintra, a Richter 1,5 százalékkal 5470 forintra emelkedett. A Magyar Telekom csak egy forinttal ért többet, 466 forintot.

Kezdetben az olajár is segíthetett a tőzsdéknek, két százalékos emelkedésben is volt, amit részben a nagy kanadai erdőtűzzel, az amiatt kieső termeléssel, részben a szaúdi olajminiszter távozásával magyaráztak. Később azonban ugyanez a szaúdi vezetőcsere szerepelt indokként, amiért az olaj ára déltől leesett, legalábbis a Marketwatch tudósításában.

Jókora forintgyengülés

Úgy tűnik, hogy az új miniszter a remények ellenére nem jelent változást a szaúdiak piaci részesedést szem előtt tartó politikájában, így várható, hogy nem lesz egyhamar megegyezés az OPEC-en belül sem. A WTI este már 2,6 százalékos mínuszban volt 43,5 dolláron, a Brent pedig 43,80 dollárnál, 3,5 százalékos esésben.

A forint jó nagyot gyengült, január közepe táján, majdnem négy hónapja volt utoljára 316 forint felett az euró ára. Most a péntek esti 314 után először délelőtt 315-re, majd később 316 forint közelébe emelkedett az ár, este hatkor 316,06 forinton jegyezték az eurót. A forintgyengülésnek nem látni különösebb okát, a feltörekvő devizák eltérő irányba mozogtak, a złoty és a román lej például erősödött, de a török líra, a brazil reál, a rand és a rubel gyengült.

Sávkereskedés vagy sem?

Az Erste Befektetési Zrt. szerint ma reggel elérte a kurzus az EUR/HUF vételi ötletük célárfolyamát. „A 314,9-es szintről rögtön le is fordult a devizakereszt, és elindult a sáv alsó széle felé. Folytatódik tehát a sávkereskedés a forintban, és a kialakult a fordulós jelzés után pedig short irányban nyithatunk pozíciót” - írták. (Kiszállási pontjuk 310,50.) Az árfolyam azonban később, amint láttuk, mégis felfelé indult el.

A dollár sokáig erősödött az euróval szemben, de estére visszatért nulla közelébe, az 1,14-es szintre. A jennel szemben viszont több mint egy százalékot hozott össze.

Kedvező, de várt Richter-bejelentés

A Richter és az Allergan közzétették a két, folyamatban lévő fázis III klinikai vizsgálat egyikének, a Venus I-nek a pozitív eredményeit. A hír kedvező, és mutatja, hogy az Esmya amerikai jóváhagyása jó úton halad” - írta az Erste. Az Equilor ugyanerről azt írta reggel, hogy „a hírt vártuk, de így is pozitív indikációt jelent a nyitásban a gyógyszerrészvény számára”.

Az Equilor „OTP: nincs több csontváz a szekrényben” címet adta reggeli összefoglalójának, mivel pénteken reggel jelent az OTP. „A portfóliótisztítási folyamat az elmúlt évben sikeresen befejeződött a bankcsoportnál, a menedzsment csökkentette a lényeges kockázati elemeket. Tisztult a kép a leányvállalatoknál is, rövid távon a felpattanó olajár pozitív hatása már megmutatkozhat az oroszországi működésben is” - írják.

Az elemzői konszenzus szerint a konszolidált adózott eredmény elérheti a 32,8 milliárd forintot, amelyre öt éve nem láttunk példát” - fejezik be.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40880 40250 41200 +1,82% 0 0 11 155 484 560 HUF 2026-06-11 17:05:32
MOL 3930 3900 3990 +3,42% 0 0 3 191 843 102 HUF 2026-06-11 17:07:49
MTELEKOM 2690 2672 2702 -0,66% 0 0 996 265 998 HUF 2026-06-11 17:05:21
RICHTER 11650 11600 11850 -1,44% 0 0 1 872 381 310 HUF 2026-06-11 17:12:05
OPUS 369 357 400 -7,29% 0 0 68 190 379 HUF 2026-06-11 17:05:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ha Tump épp nem bombáz, a forint erősödik
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 07:01
Jót tett a forintnak, hogy eljöhet az iráni béke.
Részvény / Deviza / Áru Amerika izmosodik, ha Trump épp nem bombáz
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 06:30
Elmaradt az újabb amerikai támadás Irán ellen.
Részvény / Deviza / Áru Már megint olyan erős lett a forint, hogy alig merünk odanézni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:31
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon hasított a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1297,68 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 133 528,69 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Szépen kezdték a napot az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 16:16
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,54 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,56 százalék, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,68 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Már 600 ezer magyar érintett? Óriási kő esik le a kriptósok szívéről
Eidenpenz József | 2026. június 11. 14:21
A kormány eltörli az előző kormányzat alatt hozott extrém szigorú kriptovaluta-szabályozást, amely magánemberek százezreit is börtönnel fenyegette, bizonytalanságba taszította. Sokan százezreket, milliókat veszítettek, mert a szabályozás egyik napról a másikra ellehetetlenné tette a jogszerű működést. Társadalmi vita kezdődik.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:56
A Mol-árfolyam többet erősödött délelőtt, mint amennyit szerdán egész nap veszített az értékéből.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX és társai: bedöntik a piacokat, vagy még nagyobb mánia következik?
Eidenpenz József | 2026. június 11. 10:24
A mesterségesintelligencia-részvények olyan tempóban száguldottak, ami egy hatalmas, kipukkadni készülő lufi körvonalait sejtetik, de a hívek szerint ez csupán egy hosszú, strukturális AI-forradalom első felvonása. Hogyan lehet ennek vége? A SpaceX és a többi gigakibocsátás elszívhatja a tőkét, mégis okozhat újabb orbitális szakaszt.
Részvény / Deviza / Áru Korrigálhat a Mol a tőzsdén a szerdai esés után
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:01
Az OTP és a Mol részvényeinek értéke egyaránt csökkent szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:07
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, az euró már 356 felett jár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG