2p
Négy napja vágtat a Tesla részvénye, remek formában van. Ugyanígy a Google, az Amazon, a Netflix és a Microsoft is új csúcson. Zsákolják a Konzumot és a Graphisoft Parkot, erős a lengyel zloty, a forint kevésbé, az angol font pedig gyengül, miután a jövő heti választások előtt lecsökkent a jelenlegi kormánypárt előnye.

A tegnapi amerikai kereskedésben ugyan enyhén korrigáltak az indexek, de közel maradtak eddigi legmagasabb értékeikhez, a mostanában élen járó részvények viszont szinte egytől eddig új csúcsot döntöttek.

Tesla

A Tesla immár négy napja emelkedik, négy szép fehér gyertya a grafikonon, 335 dolláron zárt. A papírt még mindig sokan shortolják (esésére játszanak), mondván, hogy egy veszteséges autógyár nem érhet többet szinte az összes többi gyártónál. A short állomány nagyon magas, a közkézhányad 30 százaléka, így teljesen érthető, hogy felfelé robog az árfolyam. A shortosok vesztesége egyre nagyobb, és ahogy emelkedik a papír, egyre többen kényszerülnek limitálni a veszteséget, vagyis visszavenni a papírokat, tovább hajtva az árfolyamot.

Az Amazon részvénye a kereskedés elején elérte az 1000 dollárt, majd kissé alatta, 997 dolláron zárt. Ez is egy olyan cég, ahol a nyereség még nem indokolja a magas árfolyamot, az árbevétel viszont igen. A Google is csúcson zárt 976 dolláron, nagy túlvettség, közel 80-as RSI mellett.

Google

Hasonlóan jól megy a Microsoft, az Amazon mellett a másik cég, amely már a 17-18 évvel ezelőtti technológiai raliban is részt vett. A papír érdekessége, hogy több mint 20 éve az élvonalban van, árfolyama még a legnagyobb válságban se esett a töredékére, mint a legtöbb papíré.

Tegnaphoz képest esett az olaj ára: a WTI 49,25 dollár, a Brent 51,85. Az OPEC kitermelés-csökkentésének meghosszabbítása és az amerikai kitermelés növekedése egyelőre úgy tűnik, 50 dollár körül tartja egyensúlyban a piacot.

Ismét remek formában a lengyel zloty: 4,17-et kell belőle adni egy euróért, ami közel két éve a legjobb érték. A forint erősödése viszont megakadt, eurónként 308,10 az árfolyam. Gyengélkedik az angol font, miután bizonytalanná vált a jövő heti választások kimenetele: 1,145 eurót ér.

A BÉT-en ma a kis papírok napja van: a Mészáros Lőrinchez ezer szállal kötődő Konzum papírja 15 százalékkal emelkedik, 320 forintig, a Graphisoft Park pedig 7 százalékkal 3600 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42940 42950 8 272 008 730 HUF 2026-11-05 15:13:22
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4988 4998 3 292 446 574 HUF 2026-11-05 15:12:02
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2878 2888 821 163 748 HUF 2026-11-05 15:13:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 13000 480 823 430 HUF 2026-11-05 15:13:25
OPUS 207 196 214 -3,49% 206 208 25 890 026 HUF 2026-11-05 15:11:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG