6p
Önköltség vagy tandíj, mindegy hogy hívjuk, a lényeg ugyanaz: fizetni kell az oktatásért és gyakran nem is keveset. Ráadásul nem csak a felsőoktatásért, de akár a gimnáziumban is nagy összegeket kérhetnek el az oktatásért. Ha a havi, féléves vagy éves költségeket felszorozzuk, és egyben látjuk az összeget, igen ijesztő lehet, de aki előre gondolkodik, felkészülhet erre is. Mutatjuk, hogyan.

Azt mondják kis gyerek, kis pénz, nagy gyerek, nagy pénz - utóbbi biztosan igaz, az viszont már korántsem biztos, hogy a kicsi gyerekre nem kell annyit költeni. Ez attól is függ, milyen iskolába akarjuk adni a gyereket: a legtöbb gimnázium és középiskola ugyan ingyenes, de egyre több az olyan iskola, ahol különböző plusz szolgáltatásokat vehetünk igénybe plusz térítési díjért.

A gimnáziumok sem szívesen hívják tandíjnak a tanulmányokért fizetendő díjat, általában alapítványi vagy más jellegű hozzájárulásként emlegetik, de ettől függetlenül gyakran igen magas összegekről van szó.

Sok helyen változó a hozzájárulás mértéke, például a családi háttértől és a tanulmányi eredményektől függ az ár. Van azonban, ahol fix árak vannak. A legtöbb fizetős iskola félmillió forint körüli éves hozzájárulást vár el, de sok olyan van, amely 1 millió forintot is elkér, a legdrágábbak azonban több milliót is elkérnek - olyan nemzetközi iskolát is találtunk, amely 5 millió forintos éves díjat szed be a szülőktől.

A felsőoktatásról nem is beszélve...

És csak ezután jön az egyetem és főiskola. Ugyan a felsőoktatásban jelenleg is alakul a tandíjrendszer, feltehetően hosszútávon megmarad a fizetős vagy részben fizetős modell.

Jelenleg a főiskolai, egyetemi önköltség mértéke átlagosan 200-300 ezer forint körül van szemeszterenként, de vannak ennél jóval drágábbak - például az orvosi egyetemen egymillió forint körül van egy félév, míg a fogorvosin akár másfél millióba is belekerül egy szemeszter. Nem beszélve az idegennyelvű szakokról, ahol nyelvi hozzájárulást kérnek és a Budapesten található nemzetközi egyetemekről, amelyek sokszor olyan tandíjat kérnek, mint egy-egy külföldi egyetem.

Aki nemzetközi felsőoktatási intézményekben gondolkodik, annak pláne húzós tandíjra kell készülnie. Ha tandíjat nem is kell fizetni, vagy valamilyen ösztöndíjjal tud külföldre menni a hallgató, az ottani megélhetés biztosan nem lesz olcsó.

Mégis mire lehet számítani?

Nagyon sok felmerülő szempont, lehetőség és költség van a gyerekek tanulmányainak megtervezésekor, de vegyünk egy egyszerű esetet: nem fizetős gimnáziumba jár majd a gyerek, Magyarországon megy egyetemre és önköltséges képzésre iratkozik be. 

A Diplomapersely kalkulátorral könnyen kiszámolhatjuk, hogy milyen tandíjra számíthatunk különböző tudományterületek esetén, és azt, hogy havonta mennyit kell félretennünk, ahhoz, hogy gyermekünk egyetemi tanulmányait finanszírozni tudjuk. A kalkulátor használata egyébként nem csak hasznos, hanem rendkívül szórakoztató is. Itt próbálhatja ki >>>

Így tervezheti meg családját és gyermekei karrierjét a Diplomaperselyben

Végeztünk mi is néhány próba-kalkulációt: várható volt, hogy ha orvosnak szánjunk a gyereket, horribilis összeg fog kijönni. Nem tévedtünk: ha nagyon előre gondolkodunk és a gyerek születésekor elkezdünk félretenni az orvosi karrierre, akkor is havonta 26 ezer forintot kell megspórolnunk erre a célra. Az egyetem elvégzése ugyanis jelen állás szerint 9,12 millió forintba fog kerülni.

Ha ennél olcsóbb képzést keresünk, és például informatikusnak szánjuk a 3 éves Fannit, akkor összesen 1,8 milliós tandíj költséggel számolhatunk mostani áron. Ez azt jelenti, hogy 15 évig takarékoskodva, havonta 7000 forintot kell félretenni.

 

És ha még ennél is olcsóbb képzést keresünk, de kicsit később kezdünk el takarékoskodni, akkor a hatéves Dani úgy tud tanári diplomát szerezni, ha szülei 12 éven át 5500 forintot tesznek félre havonta. Így fogják tudni ugyanis kifizetni az 1 millió forintos tandíjat.

Miért jó a rendszeres megtakarítás?

Sok kicsi, sokra megy - tartja a mondás, és ez a hosszútávú rendszeres megtakarításokra mindenképpen igaz.

Vegyünk egy példát: ha havi hatezer forintot félre tudunk tenni gyermekünk tanulmányaira, akkor évente 72 ezer forinttal gyarapodik a megtakarításunk. Ha minden évben ennyit bevarrunk a párnacihába, 18 év múlva 1,296 millió forintunk lesz - ennek reálértéke azonban évi 3 százalékos átlagos inflációval számolva alig 761 ezer forint. Azzal, hogy otthon gyűjtöttük a pénzt, értékének 42 százalékát el is veszítettük.

Ha azonban befektetjük a pénzt, és egy átlagosnak számító, 6 százalékos kamattal számolunk (ami az inflációt figyelembe véve évi 3 százalékos reálkamatot jelent), akkor 18 év alatt 2,35 millió forintra nő a teljes megtakarításunk összege - ennek jelenlegi értéke az inflációval korrigálva 1,38 millió forint.

Ha tehát előre tervezünk és a gyermek születésekor elkezdünk takarékoskodni, és minden hónapban csak egy kicsit félreteszünk, közel másfél millió (mai) forintnak megfelelő összeget tudunk összegyűjteni addigra, mire egyetemista korba lép a gyerek. Ez az összeg fedezi egy 6 féléves alapképzés költségét átlagos tandíjjal (félévenként 230 ezer forinttal) számolva.

Takarékoskodok, de hogyan?

Rengeteg módon fektethetjük be a pénzünket. Induljunk ki abból, hogy a gyerek tanulmányaira szánt megtakarítást nem a tőzsdén forgatjuk meg, hanem ennél valamivel biztosabb hozamot ígérő befektetést keresünk - persze ez is egy lehetőség, de a gyerek jövőjét mégsem szívesen kockáztatja az ember.

Fektethetjük akár állampapírba is a pénzt - ez az egyik legbiztonságosabb megoldás. Az állampapírok viszont időről-időre lejárnak, ilyenkor újra helyet kell keresnünk a befektetésünknek - ez feltételezi, hogy aktívan részt veszünk a befektetés kezelésében, egy-két évente kiválasztjuk, milyen papírt éri meg vásárolni.

Ennél szerencsésebb lehet profikra bízni a pénzünket, és befektetési alapban elhelyezni. Itt találhatunk olyan magas hozamot ígérő befektetést, amellyel bőven az infláció felett kereshetünk. Azt azonban ne tévesszük szem elől, hogy minél nagyobb a hozamígéret, annál nagyobb a kockázat is. Mivel abból indultunk ki, hogy a tandíj-megtakarítást nem akarjuk kockázatos befektetéssel elveszíteni, érdemes valamilyen stabil, alacsony kockázatú befektetési alapot választani.

A befektetés kiválasztásánál a kockázat mellett azonban arra is oda kell figyelni, hogy ne "láncoljuk magunkat" és befektetéseinket egyetlen távoli célhoz: ha idő közben váratlan esemény történik, és szükségünk van a megtakarításunk egy részére, a lehető legkisebb veszteséggel hozzá kell férnünk.


A cikk támogatója az Aegon Befektetési Alapkezelő

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 34210 33980 34500 +0,62% 0 0 9 651 568 310 HUF 2025-11-28 17:05:03
MOL 2910 2904 2948 -0,07% 0 0 1 357 750 438 HUF 2025-11-28 17:08:27
MTELEKOM 1758 1756 1778 -0,90% 0 0 377 015 474 HUF 2025-11-28 17:05:18
RICHTER 9735 9735 9840 -0,61% 0 0 1 347 907 035 HUF 2025-11-28 17:05:51
OPUS 539 517 540 +0,19% 0 0 74 414 760 HUF 2025-11-28 17:06:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint már felkelt hétfő reggel – de melyik lábbal?
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 06:21
Itt vannak a legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru A Mol kivételével mindenki erősödött
Privátbankár.hu | 2025. november 30. 08:34
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 109 453,39 ponton zárt, 2,05 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta a BUX-ot pénteken
Privátbankár.hu | 2025. november 28. 20:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 74,15 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 109 453,39 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Van egy nagyon jó hírünk a forintról
Privátbankár.hu | 2025. november 28. 18:31
Pénteken is hozta az elmúlt hetek-hónapok jó formáját, és erős maradt az euróval szemben.  
Részvény / Deviza / Áru Jól indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. november 28. 16:12
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A jövedelmi átrendeződés nyertesei: hogyan formálja Ázsia a globális piacokat?
Csahóczi Máté | 2025. november 28. 14:31
Negyven év alatt alapjaiban rajzolódott át a világgazdaság térképe. Miközben a fejlett országok növekedése lassul, a feltörekvő Ázsia – élén Kínával és Indiával – újradefiniálja, mit is jelent ma a „középosztály” fogalma. A jövedelmi piramis eltolódása nem csak statisztikai érdekesség, de a globális gazdaság legmélyebb szerkezeti folyamata is: az új fogyasztói rétegek már most befolyásolják a vállalatok stratégiáját, a tőkeáramlások irányát és a befektetői gondolkodást. A cikk a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP a sokadik emeletre nyomta meg a gombot a tőzsde liftjében
Privátbankár.hu | 2025. november 28. 11:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,26 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A pesti parkett is csatlakozott az erősödéssel nyitó európai tőzsdékhez
Privátbankár.hu | 2025. november 28. 09:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,26 pontos emelkedéssel, 109 379,50 ponton nyitott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Véletlenül szájvizet ivott a forint kávé helyett
Privátbankár.hu | 2025. november 28. 07:45
Péntek reggelre veszített értékéből a magyar fizetőeszköz a nemzetközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtökön ünnepi hangulatban folytatódott az amerikai indexek emelkedése
Privátbankár.hu | 2025. november 28. 06:21
A Wall Street szerdán tovább folytatta a raliját, mivel az újjáéledő technológiai szektor és az Egyesült Államok jegybankjának számító Federal Reserve decemberi kamatcsökkentésének egyre növekvő valószínűsége vásárlási kedvre hangolta a befektetőket a hálaadás előtti napon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG