3p
Ma már valamivel többet tartózkodott az euró 311 forint alatt, de hogy ez tartós lesz-e, nem tudni. A magyar index az európai trendhez hasonlóan esett, de az OTP emelkedni tudott. A jónak nevezett banki stressz-teszt eredmények ellenére nagyot estek a bakrészvények, a zuhanó olaj miatt pedig az olajtársaságok papírjai is.

Európában pluszban indultak a tőzsdeindexek, de aztán mínuszba mentek át. A BUX index hétfőn plusz fél százalék körüli kezdőszintről egész nap lefelé tartott, majd végül hasonló, 0,6 százalékos mínuszban zárta a napot. Főleg a Mol esett, 2,2 százalékkal, 17 065 forintra, ami összefüggésben lehetett az olajárral is. Az OTP, amely jól szerepelt a stressz-teszten, 1,2 százalékkal 6855 forintra emelkedett.

A Richter pluszból indult, majd 1,4 százalékos eséssel 5796 forintra csorgott le. A Telekom egy forinttal 446 forintra drágult. Az euró pénteken csak percekre tudott 311 forint alatt megmaradni, most valamivel tovább, este 310,80 volt. Hogy ez mennyire lesz tartós, meglátjuk.

A bankszektor húzta le

A pénteken késő este közzétett európai banki stressz-tesztek látszólag nem voltak rosszak, kevés volt az olyan pénzintézet, amely a kitűzött célszint alatti tőkemegfelelést produkálna válsághelyzetben. Mégis vannak szkeptikus hangok, egyesek szerint a célok voltak túl alacsonyra szabva. Mások azt emlegetik, hogy a görög és a portugál bankokat kihagyták a számításból. Megint mások szerint nem jó, hogy csak emelkedő kamatszint esetére vizsgálták a bankokat, még tovább süllyedő negatív kamatokra nem. Pedig az is károkat okoz.

Az olajcégeknek is rossz most

Tény, hogy a kezdeti emelkedés után a bankrészvények esésre váltottak, és végül 1,6 százalékkal esett a Stoxx 600 Banks index. Az is tény, hogy a Brexit utáni napok mélypontja óta elég sokat emelkedett már a bankrészvények árfolyama, volt tehát miből visszavenni. Az európai tőzsdeindexek a nap eleji fél százalék körüli pluszból főleg emiatt mentek át kisebb-nagyobb mínuszba, de az olajipari cégek részvényei is estek. A DAX végül pár ponttal esett, a Stoxx 600 európai index viszont 0,6 százalékkal.

Az olaj esése gyorsult, este hatkor már három százalék feletti mínuszban járt, a WTI vészesen közelít a 40 dolláros, a Brent a 42 dolláros szinthez. Az arany 0,2, az ezüst 1,1 százalékos pluszban van.

Amerikában az S&P 500 szerény mínuszban, a Nasdaq indexe 0,3 százalékos pluszban van. A Tesla végül megveheti a Solarcity napelemgyártót, ám a vitatott megtérülésű tranzakció hírére a részvény kissé gyengül.

Jön két fontos gyorsjelentés

Csütörtökön, piaczárás után jelent a Magyar Telekom, pénteken hajnalban pedig a Mol számait ismerhetjük meg – írta az Equilor hírlevelében.

Napokkal ezelőtt sikeresen megtörte az OTP az április óta épített csökkenő csatornát – írja a KBC Equitas. „A mozgás biztató, hiszen a kitörési szintet visszatesztelve ismét felfele vette az irányt az árfolyam, így ha a 6900 forintos ellenállást is maga mögé utasítja a papír, úgy akár jöhet is majd a korábbi lokális csúcs 7400 forintnál” - folytatják.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42860 42850 43400 +0,47% 42850 42860 8 738 874 410 HUF 2026-11-05 15:31:41
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4990 4996 3 354 420 366 HUF 2026-11-05 15:32:46
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2880 849 116 504 HUF 2026-11-05 15:34:14
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 32 155 041 HUF 2026-11-05 15:30:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG