3p
Tegnap a hétfői optimizmus után váratlanul akkora zuhanás következett az amerikai tőzsdéken, amekkorát csak októberben láttunk. A világ többi része nincs úgy megijedve, a BÉT meg szinte nem is esik. A forint azonban kitartóan gyenge.

A hétvégi G20 csúcs után, amikor az amerikai elnök bejelentette, hogy három hónapig tűzszünet lesz a Kínával folytatott kereskedelmi háborúban, a piacok örültek, mindenki rohant vásárolni. Ahogy azonban az amerikai indexek grafikonjait elnéztük, azok közben aggasztó képeket festettek, így kétesélyes maradt a folytatás.

Nasdaq Composite

A baljós változat jött be: a halálkeresztnek nevezett alakzat, amikor az 50 napos mozgóátlag keresztezi a 200 napost, komoly technikai jelzés, meg is tette hatását: az S&P 500 index 3,25 százalékot zuhant, a Nasdaq Composite 3,8 százalékot: ilyen napot csak az októberi összeomlásban láttunk.

A befektetők találtak még egy okot az eladásra: a különböző lejáratú amerikai állampapírhozamok összetorlódtak, majdnem ugyanakkora a 2, a 3 és az 5 éves hozamszint, sőt, az 5 éves, ami 3,79 százalék, kicsivel lejjebb került, mint a 3,81 százalékos 3 éves. Erre rögtön lassulást, recessziót kiáltottak, mondván, akkor szokott ilyen történni, de ennek a valóságban távolról sincs ekkora jelentősége.

Miután az amerikai kamatemelési ciklus gyors és dinamikus, ugyanakkor hosszú távra nem várnak magas hozamot, érthető ez a torlódás, nem kell mögötte recessziót keresni. Ellenben az a tény, hogy a 10 éves hozam lement 2,91 százalékra, azt mutatja, hogy van bőven kereslet a kötvények iránt, és ezt úgy tűnik, a részvényekből kiáramló pénz táplálja.

Amazon

A részvények közül ismét az Amazon volt a mintapélda: miután hétfőn átugrotta a két mozgóátlagot egyaránt, tegnap jól elkalapálták, vissza a szintek alá, 6 százalékot esett. Az S&P 500 is így mozgott, 2700 pontig esve, lerontva az esélyét, hogy az októberi zuhanásból tartósan talpra álljon.

S&P 500

Ázsiában viszonylagos nyugalom volt, az esés teljesen Amerikáról szól, bár ebben szerepet játszhat, hogy ma Amerikában kereskedési szünnap van. Európában is csak 1-1 százalékkal csökken a DAX illetve a francia CAC-40.

A BUX 40 810 pont, az esés mértéke mindössze 0,35 százalék. Az OTP stagnál 11 810 forinton, a papír nagyon erősnek tűnik napok óta, noha tegnap Amerikában a bankpapírok is jócskán estek. A Mol fél százalékkal csökken 3190 forintig, a Richter 0,4 százalékkal 5735 forintig, a Telekom 0,6 százalékkal 451 forintig. Az elmúlt két hónap sztárrészvénye, a 4iG ma 7,6 százalékkal van lejjebb, 1810 forinton.

Az olaj fél százalékkal esik, így a WTI típus 61,80 dollár, a Brent 53 dollár. Összességében nem sokat távolodtak el az árak a múlt heti mélyponttól, annak ellenére, hogy előtte két hónap alatt 33 százalékkal zuhantak.

Miközben tőzsdénk brillírozik, sőt a 10 éves államkötvény hozama is tovább esett 3,17 százalékig, a forint képtelen magához térni: 324 körül van az euróhoz képest.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG