1p
Nagy volt reggel az öröm a világban, mivel a görög választásokon kormányképes többségbe került az eddig kormányzó, mentőcsomagot támogató koalíció, így hétfőn mindenhol, itthon is pluszban nyitottak a tőzsdék. Ázsia komoly emelkedéssel nyugtázta a választási eredményeket - pedig még nem is oldódott meg semmi. Délelőtt már meg is kezdődött a kijózanodás.

10:25

A kezdeti lelkesedés után folyik az eredmények értékelése a piaci szereplőknél. Bár valóban jó hír az eurózóna szempontjából az ND győzelme, de nyilvánvaló, hogy nagyon sok lépés kell még ahhoz, hogy a viharfellegek elvonuljanak a kontinens fölül (és akkor a spanyol, az olasz vagy a portugál problémákat most nem is említettük).

Hivatalosan csak dél körül kapja meg a felkérést a kormányalakításra a győztes az államfőtől, amíg nem jelentik be a koalíciót (amely akár kiegészülhet a Demokratikus Baloldal 17 mandátumával is, növelve a parlamenti többséget), nem lehet teljes a megnyugvás. Ezután indulhatnak a tárgyalások a nemzetközi szervezetekkel, amelyek részéről némi hajlandóság mutatkozik a korábban kialkudott feltételek enyhítésére. Minden további csúszás azonban olvasztja a most megszerzett halvány piaci bizalmat.

A reggeli pluszok máris fogyatkoznak, az európai tőzsdeindexek és a BUX is veszítettek a lendületből, fél 11 előtt a párizsi CAC40 már a negatív tartományban volt.

 

 


Az euró gyengül a dollárral szemben, a hajnali 1,2736 fölötti jegyzések után késő délelőtt már 1,26 környékére esett a közös pénz árfolyama. Ezzel párhuzamosan a forint sem tudja tartani a reggeli 290 körüli euró-árfolyamot, a jegyzés 293 fölé emelkedett.

 

 

10:00

Közel 100 százalékos feldolgozottság mellett megvan a végeredmény - részletek >>

09:20

Tekintélyes árfolyamnyereségekkel nyugtázták hétfőn az ázsiai tőzsdék a globális pénzügyi stabilitást fenyegető közvetlen veszélyt eloszlató görög választási eredményt.

Tokióban a tőzsde vezető részvényeit követő Nikkei225 index május 22 óta a legmagasabb szinten, 8721,02 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban a pénteki zárásnál. A tőzsde első szekcióján jegyzett összes részvény árfolyamát követő Topix index 1,68 százalékkal erősödött.

A legnagyobb nyereségeket a bányaipari, a színesfém feldolgozó, az üveg- és kerámiaipari vállalatok érték el. Az elektromosenergia- és gázszolgáltatók, valamint a szárazföldi szállítási vállalatok kivételével a tőzsdén képviselt minden gazdasági ágazat indexe emelkedett.

A szöuli tőzsde Kospi indexe 1,81 százalékkal emelkedett.

Európában is készül a tűzijáték

Lendületes erősödéssel nyugtázták nyitáskor a főbb európai tőzsdeindexek a görög választások piaci szempontból megnyugtató eredményét. A londoni FTSE-100 index a kereskedés kezdetén 1,51 százalék, a frankfurti Xetra DAX index 1,25 százalék, a párizsi CAC-40 index 1,11 százalék nyereséget jelzett.

A magyar tőzsdén is erősödést várnak az elemzők, az OTP lehet a nap nyertese. A BUX 131,23 pontos emelkedéssel, 17387,39 ponton nyitott, a pénteki záró értékéhez képest 0,76 százalékkal erősödött.

Friss tőzsdei árfolyamok >>

Az olajár emelkedik, az arany olcsóbb lett

Újabb, idén már harmadik parlamenti választástól Görögország eurótagságának őszi megszűnéséig terjednek a londoni elemzők forgatókönyvei arra, mi követheti a vasárnapi - idén második - görög választásokat. Részletek >>

Az euróövezet felbomlásnak közvetlen veszélyének elhárulásával erősítette az olajárat: a WTI nyersolaj határidős jegyzése legközelebbi szállításra hordónként 85,24 dolláron állt a globális kereskedelemben az európai nyitás közeledtével, 91 centtel, 1,08 százalékkal drágábban a pénteki amerikai zárásnál. A Brent nyersolaj határidős jegyzése hordónként 98,66 dollár, 1,13 dollárral, 1,16 százalékkal magasabb az előző zárásnál.

Az arany ára csökkent hétfő reggelre a kockázatosabb eszközökre terelődő befektetői figyelemmel párhuzamosan. A határidős jegyzés legközelebbi teljesítésre unciánként 1.624,25 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben mintegy két órával az európai piaci nyitás előtt, -3,85 dollárral, -0,24 százalékkal alacsonyabban a pénteki amerikai zárásnál. A spot ár unciánként 1.623,25 dollár, -3,90 dollárral, -0,24 százalékkal alacsonyabb a péntek esti New York-i árnál.

Friss árupiaci árfolyamok >>

Balásy Zsolt, az MKB Bank elemzője szerint ugyanakkor az látszik, hogy hosszabb távon ezzel semmi nem oldódott meg Görögországban, a szavazók csupán 40 százaléka állt a kormány mögé, tehát félő, hogy a további megszorítások társadalmi támogatottsága nem lesz elég ahhoz, hogy néhány hónap múlva ne kerülhessenek megint a címlapokra a görögök.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41000 40770 41140 +1,49% 40990 41000 3 876 112 200 HUF 2026-02-03 09:55:51
MOL 3952 3860 3970 +2,49% 3954 3958 949 080 092 HUF 2026-02-03 09:53:01
MTELEKOM 2075 2050 2075 +1,72% 2070 2075 361 967 740 HUF 2026-02-03 09:55:19
RICHTER 11020 10850 11040 +1,29% 11000 11030 724 782 750 HUF 2026-02-03 09:55:51
OPUS 549 547 549 0,00% 547 549 8 345 698 HUF 2026-02-03 09:55:44
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcsok felé tör a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 09:46
Az európai részvénypiacok emelkedéssel indították a keddi kereskedést.  
Részvény / Deviza / Áru Jobban fog esni a kávéja, ha látja, mi történik a forinttal
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 07:45
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Új rekord közelében az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 06:07
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme, ha a forintra néz
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:19
Összeszedte magát a forint.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom ellentétes irányban fejezte be a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 440,56 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 128 391,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a hét a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult az év: új rekord született a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék a hangulat, zuhannak a tőzsdék, mélyrepülésben az arany
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:43
Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.  
Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG