1p
A Richter 11,92 százalékkal emelkedett a múlt héten és kitarthat a lendület, jó hírek jönnek.

Az európai gyógyszerhatóság, a CHMP döntése szerint az Esmya már nem csak kétszer három hónapos időtartamban alkalmazható, de hosszú távú terápiára is alkalmas. Így két hónap múlva az Európai Unió valamennyi tagállamára kiterjedő hatállyal módosíthatja az Európai Bizottság az Esmya 5 mg-os készítmény forgalomba hozatali engedélyét.

A Richter részvényei a péntek délután a Bloombergen közölt hírre a 4600 forintos technikai ellenállásig erősödtek, a következő megálló a 4800 forintos szintnél lehet. A BÉT-es közlemény csak ma reggel jelent meg, tehát további áremelkedés valószínűsíthető.

Plusz 12 százalék

A menedzsment várakozásai szerint 2017-18-ra az Esmya éves forgalma 80-100 millió euróra emelkedhet, de az Equilor szakértői szerintü előfordulhat, hogy ezt a becslést az első negyedéves eredmények közlése után tartandó sajtótájékoztatón tovább növelik.

Az HSBC 4300 forintra emelte célárfolyamát a Richter esetében a korábbi 4100 forintról, ajánlása most tartás a korábbi semleges helyett. A Richter 11,92 százalékkal emelkedett a múlt héten.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40540 39980 40950 +0,72% 0 0 24 765 689 620 HUF 2026-01-30 17:09:20
MOL 3930 3870 3968 +0,72% 0 0 4 376 490 052 HUF 2026-01-30 17:10:43
MTELEKOM 1998 1972 2015 +1,42% 0 0 825 917 221 HUF 2026-01-30 17:05:26
RICHTER 10770 10620 10870 +1,51% 0 0 4 293 531 670 HUF 2026-01-30 17:05:08
OPUS 550 547 554 -0,18% 0 0 2 251 659 436 HUF 2026-01-30 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Donald Trump választása esést hozott az amerikai tőzsdenyitásra
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:40
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mi lesz veled, földgázár?
Eidenpenz József | 2026. január 30. 15:58
A földgáz ára csökkent tavaly a szabadpiacon, ami jó hír. De eközben már aggodalmakat vet fel Európa energiaellátásának egyre növekvő függése az Egyesült Államoktól. A globális cseppfolyósföldgáz-kereslet pedig akár 2050-ig is tovább növekedhet, elsősorban a technológiai szektor növekvő energiaigénye miatt, közben az országok megújulóenergia-kapacitásai lemaradásban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Délután felhívták a befektetők a Telekomot
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,12 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki az Irán elleni amerikai támadásra figyel
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 09:24
A budapesti tőzsde is Trump döntésére fókuszál.
Részvény / Deviza / Áru Izzadni kezd a tenyere, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 07:33
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Felemás napjuk volt a világ legnagyobb kapitalistáinak
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 06:26
Vegyesen zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG