2p
Tegnap végre sor került a FED várva várt kamatemelésére, melyet Amerikában emelkedés követett. Ázsiában is örültek az amerikai monetáris politika normalizálódásának, és ma Európában is ezt teszik, a tőzsdék szárnyalnak. A török líra szárnyal, a forint gyenge.

Amire már minden piaci szereplő várt, az végre bekövetkezett tegnap: az amerikai jegybank szerepét betöltő FED végre megemelte az alapkamatot. Ráadásul jelezték, hogy ez egy folyamat kezdete, amit jövőre egy mérsékelt ütemű emelés-sorozat követhet. Ezzel az amerikai monetáris politika visszatér a szokásos üzemmódba, vége a válságkezelésnek.

S&P 500, újra a 200 napos felett

Örültek is a piacok: az S&P 500 és a Nasdaq Composite egyaránt másfél százalékot emelkedett, ezzel újra mind a két index a 200 napos mozgóátlag fölött zárt. Hogy az év maradék napjaiban ebből egy csúcsdöntés lesz, vagy marad az a trend, hogy a piacok a tető közelében egyensúlyban vannak, az következő napok izgalmas kérdése lesz.

Ázsiában is kitörő öröm volt, szinte minden index emelkedett 1-2 százalékot, de az igazi eufória Európában zajlik. A DAX és a CAC-40 egyaránt 2,5 százalékot ugranak, de London is ugyanilyen heves emelkedést produkál, és a kisebb piacok is hasonló pluszokat mutatnak. Lehet, hogy a dollár kisebb erősödése az ok, de az is előfordulhat, hogy tetszik a befektetőknek, hogy már legalább egy helyen abbahagyták a fedezetlen pénzszórást, és ez előbb-utóbb világszerte normalizálódáshoz fog vezetni.

Friss árfolyamok >>>

A BUX ennél kisebb mértékben, 1 százalék alatt emelkedik, de azért így is szépek a számok: a Molnak végre sikerült 14 ezer forint fölé kapaszkodni, a Telekom 1 százalékkal van feljebb 409 forinton, a Richter és az OTP is közel 1 százalékkal erősödnek, ezzel az OTP ismét 6 ezer forint fölé került, a Richter pedig éves és egyben örökös csúcsát közelíti.

Az olajár újra esett egy kicsit, a WTI 35, a Brent 37 dollár. Az arany is viszonylag gyenge, 1068 dollár az ár. Mindezt okozhatja a dollár kisebb erősödésre: a tegnapi 1,10 helyett ma csak 1,086 dollárt kell adni az euróért.

A török líra szépen összeszedte magát: 2-3 nap alatt az eurónkénti 3,30-ról 3,20-ra javult. A forint viszont véznácska: 315,70 az eurónkénti ár, keveset javult a mélyponttól, és messze a 310-től, ahol az utolsó hasonló jó piaci hangulatban járt, az év közbeni 2,98-ról nem is beszélve.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39000 38530 39470 -1,76% 0 0 28 641 082 920 HUF 2026-04-09 17:14:51
MOL 4008 3956 4008 +0,25% 0 0 1 827 442 398 HUF 2026-04-09 17:08:15
MTELEKOM 2230 2216 2242 -0,09% 0 0 1 400 673 936 HUF 2026-04-09 17:14:19
RICHTER 12400 12260 12580 -1,51% 0 0 5 468 998 680 HUF 2026-04-09 17:05:12
OPUS 430 426 441 -4,02% 0 0 182 788 662 HUF 2026-04-09 17:05:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A bedőlt tűzszünet rontotta el a hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1700,25 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 128 030,58 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj, nyugtalan ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:01
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van az OTP-nek és a Richternek
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,13 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kihúzták a szőnyeget az OTP és Richter lába alól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:46
De az egész tőzsdének nincs jó napja csütörtökön eddig.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
Részvény / Deviza / Áru Már megint mit művel a forint?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:39
Friss csütörtök reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek az árfolyamok New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:14
Megörültek a híreknek a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:36
Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG