3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A dízelbotrány dagad, nem tudjuk, hol a vége, az egész autóipart átalakíthatja. Zuhannak az autógyártók, kerüljük őket. A nagy európai zuhanást tegnap Amerika is próbálta követni, de csak egy kisebb esés lett belőle. A forint jól tartja magát, igen ütésálló kezd lenni, meg se kottyannak neki a tőzsdei viharok.

A tegnap előtt elindult Volkswagen botrány, ahogy ezt akkor feltételeztük is, sokkal súlyosabb, mint amilyennek eleinte tűnt. Bizonyos értelemben olyan, mint nálunk a brókerbotrányok voltak: sok mindenkinek kellett tudnia róla, de mégsem történt semmi, amikor egyszer csak össze nem omlott az egész. Az autógyári csalások is úgy tűnik, szélesebb körben ismertek voltak, bár az egész elképesztő gondolat, hogy esetleg német kormányszervek is tudhattak valamit. ha így van, miben reménykedhettek? Nem féltek attól, hogy ez romba dönti egész országuk hírnevét?

Volkswagen árfolyamának alakulása.

Mindenesetre ezek után nem meglepő, ha nagyot zuhan a DAX, az pedig törvényszerű, hogy az autógyártók a mélybe hullanak. A helyzet ugyanolyan, mint 2008-ban a bankoknál: nem tudjuk, melyiknél mekkora csontváz van a szekrényben, esetleg melyik kerül igen nehéz helyzetbe, ezért biztos ami biztos, a részvényesek kiszórhatják őket egész alacsony árakon is. Ahogy a bankokat 2009 tavaszán, ezeket a cégeket is töredékáron vegyük csak meg, ha leesnek oda.

A DAX ma a tegnapi 4 százalékos zuhanás után ma felfelé mozdul, a francia piac is korrigál. Maga a Volkswagen már 100 euró alatt is járt, most 105 körül van. A tegnapi gigantikus európai esések után Amerika is mélyen nyitott, de végül távolról sem az európai mértékben esett, 1-1,5 százalékos mínuszok jöttek össze az indexekben.

A részvénypiacokat összességében megviselte a Fed múlt heti döntése, miszerint nem nyúltak a kamatokhoz, ez ugyanis olyan üzenet a piacoknak, hogy tanácstalanok, nem tudják, mikor nyúljanak hozzá, emellett gyengécskének tartják az amerikai és a világgazdaságot egyaránt. Ilyen körülmények között inkább az eladók dominálnak, Amerikában kisebb, Európában nagyobb mértékben, utóbbi jórészt a VW botránynak köszönhető.

Ázsiai is esett, a főbb indexek 2 százalék körüli mértékben, ebből Sanghaj sem lógott ki. A legfőbb kínai index nem tud elragaszkodni a 3000 pontos szintről, így vélelmezhető, hogy végül ez sem fogja megtartani, és elkerülhetetlenül bekövetkezik a további esés.

Friss árfolyamok >>>

A BÉT ma egy komolyabb korrekcióval próbálkozik a tegnapi zuhanás után: az OTP másfél, a Mol 1, a Richter 0,7 százalékos pluszban van. A forint stabil: 310 az euróhoz képest, szinte meg sem mozdul a tőzsdei esésekre. Ez igen jó jel, az árfolyam egyre stabilabb, továbbra is komoly esélyt adunk rá, hogy egyszer csak újra nekiszalad az ár a 307-es komoly ellenállási szintnek, átjut azon, és akkor megnyílik az út a 2-essel kezdődő tartomány felé.

EUR/HUF.

Az olajár kissé emelkedett, de továbbra is a 45-54 dollár közti sávban van. A WTI 46,8 dolláron, a Brent 49,3 dolláron tartózkodik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30820 30610 30890 +0,55% 0 0 9 966 643 650 HUF 2025-10-21 17:06:15
MOL 2738 2720 2746 -1,16% 0 0 1 352 756 652 HUF 2025-10-21 17:13:57
MTELEKOM 1760 1758 1780 -0,68% 0 0 752 372 666 HUF 2025-10-21 17:12:32
RICHTER 10310 10210 10350 -0,39% 0 0 942 624 170 HUF 2025-10-21 17:05:18
OPUS 545 537 549 0,00% 0 0 195 170 762 HUF 2025-10-21 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forintárfolyam az apró részletek szerelmeseinek udvarolt
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 18:41
A magyar fizetőeszköz bankközi kerskedése nem mutaott határozott irányt keden.
Részvény / Deviza / Áru A Mol zárásra lehúzta a tőzsdét
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 18:25
A BUX 365,67 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 103 424,15 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Válalati jelentéseket böngészve, stagnálással nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 15:59
Vegyesen, minimális elmozdulással nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Leég a Mol a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 14:45
BUX (köztes 2): 104 104,79 pont, +0,3 százalék 14.30 órakor
Részvény / Deviza / Áru Lelohadt a kezdeti lelkesedés Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a 0,50 pontos pluszos nyitás után ugyan csökkent, ám a kereskedés két és fél órája után is 0,1 százalékkal a pozitív tartományban tudott maradni.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen is van: Budapest lekörözte Nyugat-Európát
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 09:32
A Budapesti Értéktőzsde kiválóan nyitott, nem úgy a frankfurti. Az árupiaci termékek (az arany, az olaj és a gáz) árfolyama egyaránt csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Hüledezhet, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 07:33
Gyengült a hazai fizetőeszköz reggel.
Részvény / Deviza / Áru Trump bebikázta New Yorkot
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 06:08
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Töri a fejét, milyen állampapírt vegyen?
Eidenpenz József | 2025. október 21. 05:43
Változó idők, feszültségek, válságok, kiszámíthatatlanság, amerre nézünk. Ebben a környezetben elvileg a változó kamat lenne szerencsésebb, de mi van, ha még a bizonytalanság is bizonytalan? Mikor jó a változó, és mikor a fix állampapír?
Részvény / Deviza / Áru Egyik szemünk sír, a másik nevet, ha a forintra nézünk
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 19:06
Így alakultak az árfolyamok hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG