Az Altera Vagyonkezelő Nyrt. Igazgatóságának döntése alapján 2013. március 4-22 között hozzák forgalomba a társaság új törzsrészvényeit.Az Igazgatóság döntése alapján a papírok kibocsátási árfolyama 2250 forint, a minimális jegyzési mennyiség pedig 500 darab lesz. A kibocsátást a részvények tőzsdei bevezetése követi majd.
A jegyzési idő alatt a befektetők minimum 500 darab törzsrészvényt jegyezhetnek, azaz a jegyzőnként befektethető legkisebb összeg 1,125 millió forint lesz. A kibocsátandó, 1000 forint névértékű részvények száma minimálisan 200000, legfeljebb 1250000 darab lehet, így az Altera a nyilvános forgalomba hozatal során várhatóan 400 millió és 3 milliárd forint közötti tőkéhez jut, amelyet teljes egészében tőkeemelésre használ majd fel.
A PSZÁF engedélyezte a kibocsátást
Az igazgatóság várakozásai szerint a 2012 januárjában, 200 millió forintos saját tőkével megalapított Altera Nyrt. törzsrészvényeinek bevezetése a BÉT-re az elmúlt öt év második legnagyobb nyilvános jegyzési eljárása lesz. A törzsrészvények bevezetése után 3-4 évvel pedig a vagyonkezelő szeretné, ha a papírok a BÉT „A” kategóriájába, illetve a BUX-kosárba is bekerülnének.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2012. december 15-én engedélyezte az Altera új törzsrészvényeinek nyilvános kibocsátási eljárás keretében történő értékesítését, illetve azt is, hogy egy sikeres jegyzési időszakot követően a vagyonkezelő valamennyi törzsrészvényét bevezessék a Budapesti Értéktőzsdére.
Az Altera Nyrt törzsrészvények nyilvános jegyzésének és tőzsdei bevezetésének vezető forgalmazója a Buda-Cash Brókerház Zrt. 12 fiókból álló országos hálózatával, valamint további jegyzőhely a Hungária Értékpapír Zrt.
Az Igazgatóság tájékoztatása szerint az Altera Nyrt. egy részvényre eső saját tőkéje 2013. január 31-én 2 188 forint volt, amely a befektetési tevékenységre vonatkoztatva 9,4%-os értéknövekedést jelent a vagyonkezelő 2012. február 10-ei indulásához képest.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 35950 | 35950 | 37190 | -0,83% | 0 | 0 | 16 104 709 070 | HUF | 2026-03-20 | 17:05:29 |
| MOL | 3916 | 3880 | 3940 | +2,78% | 0 | 0 | 10 915 840 100 | HUF | 2026-03-20 | 17:08:16 |
| MTELEKOM | 2010 | 2005 | 2045 | 0,00% | 0 | 0 | 3 342 475 165 | HUF | 2026-03-20 | 17:05:08 |
| RICHTER | 11740 | 11620 | 11820 | +0,43% | 0 | 0 | 4 508 189 910 | HUF | 2026-03-20 | 17:13:00 |
| OPUS | 495 | 495 | 509 | -0,80% | 0 | 0 | 647 131 189 | HUF | 2026-03-20 | 17:14:29 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
2 órája
-
A Dior visszasettenkedik az orosz piacra
15 órája
-
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
16 órája
-
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
17 órája
-
Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
18 órája
-
Drasztikus lépésre szánta el magát egy légitársaság az olajárak miatt
18 órája
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
19 órája
- Figyelem: megint változott a jótállás, mutatjuk miben
- Európának végül csak az orosz olaj marad? Ez Viszont Privát
- Szomorú látlelet: két és félmillió ember magyar nem tud étterembe járni
- Itt egy intő jel a magyar nyugdíjasoknak – A hét ábrája
- Ez az amerikai húzás enyhítheti az olajválságot?
- 999 évre kibérelte a stadionját egy focicsapat
- Megvan, ki lehet a CPAC Hungary legnevesebb külföldi vendége
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben 2026. március 15. 12:37
- Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak 2026. március 20. 19:51
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
-
A siker 5 pillére: így építenek stabil céget a legokosabb vállalkozók
05:59
-
Lépéskényszerbe került egy légitársaság az elszálló olajárak miatt
17:41
-
Klímafordulat Magyarországon: 2030-ig radikális változások kellenek
17:07
-
Indul a szezon: ha hajózni megy, ne feledkezzen meg a biztosításról!
16:36
-
Nagy változások a munkaerőpiacon – ezt keresik a cégek?
15:29
-
Tenerifén tombol a Therese – a turizmus viharüzemmódba kapcsolt
05:48
-
Jó hír a bort szeretőknek: kisebb lehet a szívkockázat, mint más alkoholok esetén
05:39
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
05:25
-
Különleges kirándulóhely és megbízható partner: Riegersburg vára
05:04
-
Szlovén gasztrosiker: öt szakácssapka a Hiša Franko étteremnek
12:47
-
Megkezdődött a helyreállítás a felsőtárkányi sziklaomlásnál
07:59
-
Orbán Balázs: a Mi Hazánk szavazóit is a Fideszhez kell terelni
14:50
-
Ellenzéki visszalépésekre szólít fel Bedő Dávid – az egri jelölteket is megszólította
11:03
-
Sior: rajzok haza 75.
10:48
-
Megújult a bélapátfalvi apátsági templom – május 30-án áldják meg
08:02
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
2026. március 21. 11:11
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
2026. március 21. 13:25
-
Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
2026. március 21. 12:24
-
CPAC Hungary: olyan elnök érkezik Magyarországra, aki még sosem járt itt
2026. március 21. 09:18
-
Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
2026. március 21. 14:37



