6p
A Tesla saját fő piacán, a kaliforniai San Francisco-ban mutatták be az Audi új, elektromos prémium autóját. Pár héten belül egy sor elektromos modellt mutatnak be a német autógyárak, bár egy igazán nagy lemaradást még mindig nem sikerült teljesen felszámolniuk. Lassú víz partot mos?

A Tesla sorsát nagyon nehéz előre jelezni, a cégről szinte naponta érkeznek hírek, bejelentések, vagy vezére, Elon Musk twittel valamit, esetleg az űrkutatásban vagy valamilyen extravagáns ötlettel hívja fel magára a figyelmet.

A Teslának és Musknak már-már fanatikus rajongói vannak, akik meggyőződése, hogy a vállalat nemsokára megoldja termelési, szervezési, értékesítési, pénzügyi gondjait, és idővel hatalmas, nyereséges autógyárrá növi ki magát. (Valamint a zseni űrcége a csillagokba repíti az emberiséget.)

Mások biztosak benne, hogy az óriási ütemű veszteség, a “pénzégetés”, a piac korlátozott volta (az adott árakon legalábbis), a gyártás, szállítás, szervizelés nehézségei és az idővel feltétlenül erősödő konkurencia előbb-utóbb elkerülhetetlenül a cég vesztét okozzák majd.

Európában előbb jön

Mostanában a konkurenciával kapcsolatban számos hír érkezik. Hétfőn az Audi bejelentett San Francisco-ban egy e-tron nevű, teljesen elektromos “közepes méretű SUV-ot”. Ennek ára 75 795 dollár lesz az USA-ban, egy 7500 dolláros adókedvezmény levonása előtt – írta a SeekingAlpha.

Az értékesítés jövőre indul az USA-ban, ez év végén azonban a modell Európában már megjelenhet. Az autó nyilvánvalóan a Tesla Model X járművével kíván versenyezni.

Erős szövetségest találtak

Az autó egyik legfontosabb paraméterét, a hatótávolságát nem jelentették be, de állítólag egy feltöltéssel biztosan többet fog majd tudni megtenni 295 mérföldnél – a hasonló Tesla hatósugaránál. Ami még érdekes, hogy az Audi az Amazonnal szövetkezett házi töltőállomásainak értékesítésére, amelyek ára 1000 dollár körül lesz.

A legnagyobbak akarnak lenni

A különböző európai prémium autógyártóktól elektromos modellek egész áradata indul meg a Reuters megfogalmazása szerint, A Volkswagen, a Mercedes-Benz (Daimler), a Jaguar Land Rover és a Volvo Cars is ilyenekkel készül. Mindegyikük szeretné a Tesla piacának egy részét megszerezni, a Tesla eddig szinte egyedüliként uralta a prémium elektromos szegmenst.

Scott Keogh, az Audi amerikai főnöke nem kevesebbet tűzött ki célul a hírügynökségnek nyilatkozva, minthogy az ország legnagyobb elektromosautó-gyártója legyen. A hírügynökség céloz arra, hogy a Space X űrvállalkozás hétfői eseményét – az első magán-űrturistájuk, egy japán milliárdos bejelentését – Elon Musk szándékosan tette pont az Audi rendezvénye idejére.

A Volkswagen is bővít

Az Amazon részvétele az Audi terveiben nemcsak azért érdekes, mert az első alkalom, hogy egy autógyártóval hasonló együttműködésbe kezd. Azért is, mert a töltőberendezések beszerelését is le fogja bonyolítani, vagyis a lapok megfogalmazása szerint ”kiterjeszti hatókörét az ügyfelek otthonaiba”.

Eközben az Electrify America, a Volkswagen leánycége is bővíteni készül jövőre nyilvános töltőállomás-hálózatát, 2000 egységre – a Teslának azonban 11 ezer van.

Nincs elég töltőállomás

A német Golem.de technológiai portál emlékeztet arra, hogy az e-tron nagyon hasonlít a Daimler szeptember elején bemutatott EQC-jéhez. Elvileg fél óra alatt 80 százalékra tölthető az új modell akkumulátora a 150 kWh-s gyorstöltőkkel, csak egy baj van ezzel: még alig vannak ilyen gyorstöltők.

Európában az Audi, a BMW és a Daimler az Ionity cégen keresztül év végéig 200 töltőállomás kiépítését tervezte, de ettől még messze vannak. A német lap szerint csak kilenc készült el kontinensünkön, és további 14 van folyamatban. (A Tesla 1342, 125 kWh-s gyorstöltőt tart világszerte üzemben.) Jó, ha száz lesz év végére.

Tízezer elkelt?

Az USA-ban azonban a dízelbotrány miatt, afféle ellentételezésként vagy kártérítésként a Volkswagen vállalta, hogy 484 gyorstöltő állomást épít 2019 végéig. Ebből majd a vállalatcsoport, amelynek az Audi is tagja, profitálni fog. Ám az állomásokon olyan adaptereket kell felszerelnie, amelyek segítségével, kisebb hatásfokkal ugyan, de japán elektromos autókat (Nissan) és Tesláékat is tudnak majd tölteni.

Annak ellenére, hogy a kiszolgáló infrastruktúrában nagy a lemaradás, és csak kisebb piacokon rendelhető, mint Ausztria és Svájc, az e-tronból a Golem.de szerint már tízezret előjegyeztek.

Volkswagen-modelldömping

A Volkswagen várhatóan 2020-ban jön ki ID-sorozatának teljesen elektromos változatával. De biztosan nem véletlenül tegnap reggelre időzítve, 2022-ben piacra dobandó számos modelljéről is éppen szivárogtatott ki információkat. A cég bevallott hosszabb távú terve az egész termékpalettáját átállítani elektromosra.

Nagyot zuhant ma a Tesla

A Tesla részvénye ma négy százalékhoz közeli mínuszban van arra a hírre, hogy bűnügyi vizsgálat folyik a cégnél. Ez ahhoz kapcsolódik, hogy nemrég Elon Musk azt mondta, a céget kivezetnék a tőzsdéről és zárt társasággá tennék, amihez már meg is van a szükséges fedezet. Erre a hírre óriásit ugrott a részvény ára, 380 dollár környékére, de később úgy tűnt, a bejelentés nem volt megalapozott. Ma 282 dollár az árfolyam. (Tőzsdei kivezetéshez megfelelő áron vételi ajánlatot kell tenni a részvényeseknek.)

A BMW jövőre egy Elektro-Mini modellel jelentkezik majd, valamint az X3 2020 elektromos változatával. Egy 2021-ben kijövő SUV-ot is a napokban mutattak be iNext néven. Úgy tűnik, mintha az egész német autóipar egyszerre mozdult volna meg ebben a hónapban.

Súlyosan veszteséges a Tesla

Közben sokan a Tesla végét jósolják, mostanában talán a szokásosnál is többen. Például a SeekingAlpha befektetési blog– és híroldal egyik szerzője most “végjáték” címmel írt a Tesláról. Itt kiderül, hogy a cég eredményessége, bárhogyan is növeli eladásait, nem javul, több autó eladása eddig alapvetően több költséggel járt, a veszteség változatlanul hatalmas. Még ha a mostani negyedévben csökkenhet is.

Negatív saját tőke

A cég finanszírozási helyzete várhatóan azért is romlani fog, mert a korábbi “ZEV Credit”-nek nevezett, a nulla károsanyag-kibocsátást ösztönző amerikai támogatási programok egyes államokban csökkennek, vagy megszűnnek. Gyorsan növekednek a tesla szervizelési és garanciális költségek is.

A cég kötelezettségei meghaladják a vagyonát, így saját tőkéje negatív. Biztosítékokkal alá nem támasztott kötvényeinek hozama magas, évi nyolc százalék feletti.

Állami segítség kell

A különböző elektromos és hibrid járművek piaca eközben lassabban nő a korábban vártnál, a kereslet egyre nagyobb része azonban Ázsiából érkezik, ahol azonban szintén hatalmas gyártók vannak. Elektromos autókat főleg olyan területeken tudnak eladni, mint Kalifornia, Norvégia, Kína, ahol ezt az állam valamilyen módon ösztönzi.

Fontosabb források: Reuters, Golem.de, Seekingalpha

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG