8p
Az első félévben a főbb részvénypiacok indexeinek hozama két számjegyű volt, alapvetően jó dolog volt részvényesnek lenni. A hazai BUX index teljesítménye szerényre sikeredett, de ez régiósnak mondható jelenség. Magas hozamot az alacsony forgalmú “kispapírokkal” lehetett elérni.
(Pixabay)

Hétfőn az S&P 500 amerikai részvényindex ismét rekordot döntött a G20 találkozón történt pozitív fejlemények hatására. De az első félév is nagyon jó volt a legtöbb részvénypiacon. Sok vezető tőzsdeindex az USA-ban, Európa nagy részén vagy Ázsiában, Dél-Amerikában két számjegyű hozamot mutatott röpke fél év alatt.

A Dow Jones ipari átlagról azt írták, 80 éve – a nagy gazdasági válságot követő feltámadás, 1938 óta – nem volt ilyen jó júniusa. Most 7,2 százalékkal emelkedett, igaz, ezt mégis furcsa 1938-hoz mérni. Akkor ugyanis 24,3 százalékkal robbant az értéke – derül ki a Marketwatch írásából.

Az első féléves hozamlista élén egyébként az Athex General görög index van, 44 százalékkal szállt el az értéke. Nyilván nem függetlenül attól, hogy korábban viszont évekig lefelé tartott, és a mostani emelkedéssel sincs igazán feljebb, mint másfél vagy két éve.

Görög tőzsdeindex öt évre (Stockcharts.com)

Vigyázz az inflációval, a devizaárral

Ebből is látszik, hogy a jó hozamhoz sokszor kell először egy kiadós esés (lehetőség olcsón vásárolni). A nyertesek néha csak látszólag azok, a kiválasztott időtávtól függően. A tavaly november-decemberi korrekció kellett ahhoz, hogy most magas hozamok jöhessenek ki sok indexnél. (A táblázatokban több időtávot is feltüntettünk. A hozamok nem évesítettek.)

Tőzsdeindexek teljesítménye (2019. június 28-án)
Ország Index 6 hó 1 év 2 év 3 év 5 év
Görögország ATHEX COMP 43.80% 16.10% 5.57% 61.20% -28.48%
Argentina MERVAL 38.00% 56.00% 95.40% 196% 430%
Oroszország RTS 29.50% 22.70% 37.70% 52.50% 1.06%
USA NASDAQ COMP 21.60% 6.70% 28.40% 70.60% 81.60%
Kína SSE COMP 19.40% 6.89% -6.12% 2.28% 45.40%
Románia BET 19.00% 10.40% 8.01% 37.20% 25.80%
Izland ICEX 18.70% 9.56% 7.94% 17.00% 74.00%
Franciaország CAC40 18.40% 4.99% 5.45% 35.50% 25.20%
USA S&P500 18.30% 8.30% 20.50% 44.50% 50.10%
Németország DAX 17.40% 1.82% -1.96% 31.20% 26.10%
Svájc SMI 17.40% 17.00% 9.05% 27.30% 15.70%
Németország TECDAX 17.40% 8.61% 29.50% 85.00% 120%
Oroszország MOEX 17.30% 22.90% 46.20% 48.90% 87.30%
Ausztrália ALL ORDINARIES 17.20% 6.24% 15.60% 29.30% 24.50%
Hollandia AEX 16.00% 2.61% 8.79% 34.60% 36.00%
Olaszország FTSE MIB 15.90% -0.92% 0.89% 36.10% -0.23%
USA DOW JONES INDU 15.30% 9.84% 24.00% 52.80% 58.10%
Svédország OMX STOCKHOLM 15.20% 5.93% -0.52% 26.90% 17.80%
Kanada S&P/TSX COMP 15.20% 1.25% 6.69% 18.30% 8.16%
USA DOW JONES COMP 15.10% 8.23% 18.50% 43.70% 46.40%
Brazília BOVESPA 14.90% 40.70% 62.80% 102% 89.90%
Hong Kong HANG SENG 11.90% 0.16% 11.10% 41.50% 23.10%
Thailand SET 10.60% 8.18% 9.33% 20.40% 16.50%
Belgium BEL20 10.50% -4.18% -7.61% 10.50% 13.40%
Tajvan TAIEX 10.30% 0.72% 3.27% 25.00% 14.20%
Nagy-Britannia UK100 10.30% -2.49% 0.51% 20.90% 10.10%
Lettország OMX RIGA 9.99% -3.18% 6.97% 65.00% 128%
India SENSEX 9.20% 12.40% 27.80% 48.50% 55.00%
Szingapúr STRAITS TIMES 8.78% 1.97% 3.29% 20.50% 2.03%
Ausztria ATX INDEX 8.45% -8.25% -3.79% 46.80% 19.10%
Spanyolország IBEX35 8.30% -4.07% -14.05% 17.40% -15.79%
Finnország HEX 7.35% -5.63% -3.94% 23.10% 23.40%
Norvégia OSE 7.16% -3.36% 25.90% 49.60% 40.10%
Portugália PSEI 7.15% 13.20% 1.81% 4.34% 16.90%
Törökország XU100 6.69% 0.27% -4.11% 25.40% 22.90%
Japán NIKKEI225 6.30% -4.47% 5.69% 38.80% 40.30%
Csehország PX 5.59% -0.96% 6.60% 29.20% 3.22%
Korea KOSPI 4.39% -7.93% -10.57% 10.00% 6.41%
Mexikó IPC 4.11% -8.23% -12.52% -3.47% 0.99%
Szlovákia SAX 3.88% 5.89% 10.20% 10.60% 67.20%
Magyarország BUX 2.91% 14.20% 13.60% 53.60% 116%
Indonézia JCI 2.65% 12.20% 7.59% 30.20% 30.30%
Lengyelország WIG20 2.24% 10.90% 0.00% 32.90% -3.37%
Chile IPSA -0.68% -3.56% 6.81% 28.80% 30.90%
Bulgária SOFIX -1.12% -7.16% -16.29% 29.50% 6.60%
Malajzia KLCI -1.18% 0.39% -5.59% 2.33% -11.18%
(Adatok: Stooq.com)

Az élen levő Argentínáról tudni kell, hogy náluk az éves pénzromlás mértéke ötven százalék felett volt legutóbb, és két számjegyű lett a fél éves deviza-leértékelődésük is. A listán levő index azonban valószínűleg dollárban hozott 38 százalékot, ugyanis a Global X MSCI Argentina ETF (ARGT) fél éves dollárhozama is pont ennyi.

A BUX lemaradt

A szintén az élen levő Oroszország, a Nasdaq amerikai technológiai index, a kínai Shanghai Composite vagy a romániai BET index körül azonban nincsenek nagy kétségek. Minden bizonnyal jó befektetések voltak a félév során.

De hol van a magyar tőzsde, a BUX index a többiekhez képest? Bizony eléggé hátul kullog 2,9 százalékos emelkedéssel. Ami vigasztaló lehet, hogy nem annyira az ország, hanem inkább a régió kerülhette el a vásároló befektetők figyelmét.

Hosszú távon jók voltunk

A lengyel és a bolgár index valamivel rosszabb, a szlovák és a cseh valamivel jobb teljesítményt ért el, de alapvetően egymás közelében végeztek térségünk mutatói. Mínuszos teljesítményt csak pár tőzsde indexe szenvedett el.

A BUX egyébként hosszabb távon igazán nem kell szégyenkezzen. Öt évre ez volt az egyik legjobb index, 116 százalékos emelkedéssel. Ami azt jelenti, hogy több mint duplájára nőtt az értéke.

Száguldó kispapírok

Ami az egyes hazai részvényeket illeti, az előzmények fényében nem meglepő, hogy a BUX-ot leginkább befolyásoló nagy papírok nem sokat mentek hat hónap alatt. Az OTP 2,7, a Mol 1,8 százalékkal emelkedett, a Richter némileg esett. (A félév során kifizetett osztalék hatása ebben valószínűleg nincsen benne, az kissé még javítja a képet.)

A hozamlista csúcsán olyan illikvid részvények vannak, amelyekre vagy ritkán van kötés, vagy alacsony a forgalmuk és nagy az áringadozásuk. A legalább közepesnek nevezhető cégek közül talán a BIF-et érdemes említeni. Vagy az új üdvöskét, a 4ig-et. Ami a másik véget illeti, lefelezte árát a Waberer’s, két számjegyű esést szenvedett el például a Konzum és az Autowallis.

A forint csak kissé gyengült a félév során: 0,59 százalékkal emelkedett az euró árfolyama.

Kevesebb drámát kérünk

Vajon tartható-e a második félévben is az első féléves jó teljesítmény? – teszi fel a kérdést az Investing.com cikke. Igen, ha kevesebb lesz a dráma – válaszolják meg a kérdést. Sorolják az okokat, ami miatt az idén, de már tavaly is elég nagy volt a volatilitás, gyors felfelé és lefelé történő mozgásokkal. (Kereskedelmi háború, közel-keleti feszültség, Észak-Korea, számítógépesített kereskedés.)

Most mind a háromban mutatkozik némi előrelépés: Tárgyalások kezdődnek Kínával, találkozott az észak-koreai és az amerikai vezető, mégsem támadták meg Iránt. A kamatok (állampapír-hozamok) is csökkentek. A környezet most többnyire kedvez a részvényeknek.

Hazai részvények árváltozása (2019. június 28-ig)
Részvény Idén Egy év Két év Három év
EHEP 833% 833% 833% 833%
KPACK 428% 129% +3.47k% +3.33k%
4IG 241% +1.44k% +1.93k% +2.56k%
ENEFI 172% 205% 203% 174%
ORMESTER 155% 51.20% 781% 739%
SET 147% 145% +1.54k% +13.2k%
FUTURAQUA 114% 67.30% 95.70% 736%
BIF 45.80% 64.20% 459% 628%
NORDTELEKOM 30.30% 2.38% 617% 924%
AKKO 23.80% 23.80% 23.80% 23.80%
ALTEO 18.00% 9.47% 26.30% 20.90%
DUNAHOUSE 11.20% 5.05% 20.70% 15.20%
MASTERPLAST 11.00% 15.90% 46.70% 38.20%
GSPARK 10.30% 13.20% 1.50% 68.90%
APPENINN 9.93% -23.14% 119% 128%
ELMU 6.39% 12.90% 29.50% 37.10%
CYBERG 5.64% 5.64% 5.64% 5.64%
ZWACK 4.07% 7.87% 13.40% 19.10%
ANY 3.86% 1.13% 6.31% 51.80%
EMASZ 3.02% 3.85% 25.70% 32.20%
OTP 2.66% 14.30% 31.60% 91.80%
CSEPEL 1.88% -30.11% 16.70% 48.10%
MOL 1.75% 15.80% 26.20% 62.30%
MTELEKOM 1.26% 10.80% 0.60% 13.30%
TAKAREKJZB -0.45% 15.00% 15.00% 15.00%
RICHTER -2.58% 4.03% -23.03% -4.05%
OTT1 -3.40% -30.18% 290% 637%
KULCSSOFT -4.00% -4.00% 84.80% 95.80%
PANNERGY -4.49% 7.74% 85.20% 96.20%
FORRAS/OE -4.81% -6.76% 16.80% 25.90%
RABA -5.24% -14.86% -4.49% 0.86%
KARPOT -5.32% 25.40% 18.70% 25.40%
OPUS -6.12% -32.04% 191% +3.44k%
CIGPANNONIA -9.98% -11.90% 72.70% 127%
KONZUM -12.96% -32.39% 170% +4.68k%
NUTEX -17.65% -33.33% -61.11% -24.32%
AUTOWALLIS -23.93% -23.93% -23.93% -23.93%
FORRAS/T -36.87% -19.29% 32.90% 77.70%
ESTMEDIA -41.30% -42.14% +4.96k% +4.40k%
WABERERS -50.00% -65.77% -77.45% -77.45%
(Adatok forrása: Stooq.com)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Változékony hete volt a magyar tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 10:03
A hét végén sikerült hajrázni egyet.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG