3p
Az Europol szerint 3-4 milliárd angol font, azaz 4-5 milliárd euró értékben történt pénzmosás a kriptodevizák, elsősorban a bitcoin felhasználásával Európában. A hatóságok szerint sürgős intézkedésekre van szükség a folyamat megfékezésére, de eddig elég lassan történtek a lépések.

Felfutott

A bitcoin megalkotói, majd támogatói azzal reklámozták az új eszközt, hogy a bankok kiiktatásával, ráadásul a névtelenség megőrzésével lehet vele fizetni, vagy akár nagyobb összegeket mozgatni. Nos, kinek a leghasznosabb ez a lehetőség? Azoknak, akik bűncselekményekből származó pénzeket akarnak tisztára mosni, a pénzek útját követhetetlenné tenni. A probléma kezdettől létezett, de csak a kriptodevizák nagy tavalyi árfolyam emelkedése és forgalmuk megnövekedése által keltette fel a hatóságok figyelmét.

Az Europol szerint az utóbbi időben indult gyors növekedésnek a kriptodevizás módszerek aránya az összes pénzmosáson belül: jelenleg 3-4 százalék körül van, és gyorsan növekszik. Úgy gondolják, itt az idő fellépni ez ellen ugyanolyan szigorúan, mint a szabályozott (banki, tőzsdei stb.) ügyleteknél. Eddig a rendőrség lehetőségei meglehetősen korlátozottak voltak, mivel nem lehetett beazonosítani, ki végez egy-egy kriptodevizás műveletet.

Ismert a módszer, nehéz fellépni

Ha pedig mégis csak sikerül valahol valakit azonosítani, esetleg a bűnözésből szánt pénz nyomára bukkanni, nincs lehetőség azt lefoglalni, mint a bankokban vagy más pénzügyi intézményeknél. Az Europol már azonosította a módszert, amivel a pénzmosás zajlik: a bűnözésből származó pénzt bitcoinra váltják, kisebb összegekre osztják, majd strómanokhoz küldik, akik visszaváltják és felveszik készpénzben, majd odaadják a rosszfiúknak.

A strómanokat roppant nehéz azonosítani, mivel rengetegen vesznek fel kisebb-nagyobb összegű készpénzt bitcoin ügyletek után, és közülük eddig nem tudták kiszűrni a bűncselekményben részt vevőket. Az Europol szerint a kriptodeviza iparág résztvevőit kellene rávenni, hogy együttműködjenek a hatóságokkal a bűnözők kiszűrésére. Ez ugyanakkor nem egyszerű, mert még azt is nehéz meghatározni, ki tekinthető iparági résztvevőnek?

Mi lesz az árral bűnözők nélkül?

Egyértelműen szóba jöhetnek a bitcointőzsdék, illetve működtetőik. Nem véletlen, hogy sok országban, elsősorban Ázsiában velük kezdték a szigorítást, esetenként be is tiltották őket, mivel nem találtak megfelelő módszert a hatékony szabályozásra. Az Europol szerint egyébként a legtöbb pénz, amit Európában kriptodevizák felhasználásával mosnak, az utcai kábítószer árusításból származik.

A kriptodevizák árfolyama az utóbbi hetekben nagy zuhanáson ment keresztül, a bitcoin közel 20 ezer dolláros csúcsáról 6 ezer alá esett, majd onnan korrigált, jelenleg 8700 dollár. Kérdés, hogy menyi idő alatt sikerül visszaszorítani a kriptodevizák által megvalósított pénzmosást, és hogy ez hogyan hat majd az árfolyamra. A pénzmosás szinte az egyetlen fundamentális ok, amiért ezeket az eszközöket használják, egyébként leginkább a spekuláció, az árfolyam emelkedésbe vetett hit képezi az irántuk mutatkozó kereslet alapját.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36590 36590 36880 -0,57% 0 0 5 291 055 900 HUF 2026-01-09 17:05:22
MOL 3200 3112 3200 +2,83% 0 0 3 159 148 922 HUF 2026-01-09 17:05:14
MTELEKOM 1862 1834 1864 +1,20% 0 0 516 758 220 HUF 2026-01-09 17:10:55
RICHTER 10280 10210 10340 0,00% 0 0 948 649 560 HUF 2026-01-09 17:05:23
OPUS 555 546 557 +1,65% 0 0 94 489 066 HUF 2026-01-09 17:05:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jól összekócolta magát a forint – ezt nézze
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 07:33
Bizonytalanul vetette bele magát a magyar fizetőeszköz az újabb hétbe.
Részvény / Deviza / Áru Fagyási sérüléseket szenvedett a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 10:11
A hazai fizetőeszköz gyengébben zárta január első teljes üzleti hetét, mint ahogyan nyitotta.
Részvény / Deviza / Áru Az új év első hete is óriási rekordot hozott a londoni tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 08:42
Tízezer pont feletti rekordon zárta az idei első teljes kereskedési hetet a Londoni Értéktőzsde FTSE 100-as indexe.
Részvény / Deviza / Áru Nem húzott jégeralsót a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 19:41
A bankközi piacon a magyar fizetőeszköz árfolyama kissé gyengült a pénteki kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Hihetetlenül erősödött a Mol
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 17:45
A BUX 600,54 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 116 510,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A gyenge foglalkoztatási adatok visszafogták a New York-i nyitást
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 15:50
Pénteken inkább emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék, miután megismerték a friss foglalkoztatási adatokat.
Részvény / Deviza / Áru Padlógázzal emelkedik a Mol
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,64 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Inog a forint, stabil a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 11:57
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 0,64 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Óvatosan bizakodó a tőzsde, a forint viszont megtört
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 09:25
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 0,64 pontos emelkedéssel 115 910,22 ponton nyitott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Vállveregetést érdemel ma reggel a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 07:23
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG