3p
A rövid válasz: egy szabo most csak mintegy húsz fillér. Egy einstein ára jóval magasabb. A Bitcoin pedig (majdnem) a magyarok nagy találmánya?
(Fotó: Eidenpenz József)

Felettébb nehéz úgy számolni egy devizával, hogy egy kisebb kocsi ára egyetlen egység értéke, erre már régen rájöttek a kriptodeviza-szakemberek és használók. (Egy bitcoin most több mint két és fél millió forint.) Így már régen használják a bitcoin egyes váltópénzeit, leggyakrabban talán a milli-bitcoint (egy ezred bitcoin, vagyis jelenleg mintegy 10 dollár), és a satoshit.

Az utóbbi a bitcoin álnevet használó atyjáról, Satoshi Nakamoto-ról kapta nevét, és a bitcoin értékének százmilliomod része. Vagyis jelenleg 2,5 fillér. (A bitcoin tízezred részének is a tízezred része, azaz a jelenlegi, tízezer dollár körüli áron is csak tízezred dollár, vagyis egyszázad dollárcent. Egy cent most 2,5 forint.)

Rendszerint satoshi/bájtban adják meg például a bitcoin ajánlott tranzakciós költségeit. (A bitcoin-utalások költségeiről itt írtunk.)

Kripto-úttörőkről nevezték el

Az Ethereum-rendszerben használt ether kriptodeviza ezred része, a milliether a finney névre hallgat. Hal Finney a bitcoin és így a kriptodevizák egyik úttörője, első használója és programozója volt, első bitcoinjait állítólag magától Satoshi Nakamoto-tól kapta a számlájára. Korán, 2014-ben hunyt el.

Az egymilliomod részt, a mikroethert viszont a szabo névre keresztelték, Nick Szabo amerikai informatikai szakember, kriptográfus után. Ő a Wikipedia szerint egyrészt “bit gold” néven a bitcoinhoz hasonló, a bitcoin elődjének nevezett dolgot talált ki, még 1998-ban, csak az sohasem valósult meg.

Új generációs devizák

Másrészt neki tulajdonítják az “okosszerződések” (smart contract) feltalálását, amelyek az Ethereum rendszerében fontos szereppel bírnak, a kriptodevizák új generációját teszik lehetővé. Egy szabo tehát most, hogy az ether árfolyama 810 dollár (mintegy 206 ezer forint), 20-21 fillért ér.

Elvileg még létezhet sokféle egyéb egység, bár egy részük nem hivatalos, vitatkoznak rajtuk a kriptovilág hangadói a fórumokon. Az einstein például ezer ethert (egy kiloethert) tesz ki, a wei viszont olyan kicsi, hogy a tizedesvessző után 18 nullát kell leírni. Ezek hétköznapi jelentősége azonban egyelőre elhanyagolhatónak látszik. (Egy másik számítás szerint a wei az Ethereum-rendszer alapegysége, az ether pedig tulajdonképpen annak 1018 hatványú sokszorosa.)

(A cikkben a fizetőeszközök egységeinek nevét kis betűvel írtuk, miként a forintot és a fillért is szoktuk, de másutt más szokásokat is látni.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG