4p
Sokáig elképzelhetetlen volt, hogy egy vállalat elérje az 1000 milliárd dolláros szintet. Az immár tíz éve tartó tőzsdei szárnyalás azonban több társaságot is az álomhatár közelébe vitt. Nem elsőként, de immár a Google holdingcége, az Alphabet is át tudta lépni.

Története során először át tudta lépni az 1000 milliárd dolláros szintet az Alphabet részvénye csütörtökön. Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások lezárása és az elmúlt napokban publikált kedvező negyedéves vállalati eredmények megágyaztak az újabb tőzsdei hossznak, amely egyik haszonélvezője a Google felett álló vállalat lett. A vállalat papírjai a csütörtöki kereskedésben közel egy százalékkal nőttek, és elérték az 1450 dolláros szintet, így a társaság összesített kapitalizációja meghaladta az 1000 milliárdos értéket. Az összeg nagyságát talán jól szemlélteti az a tény, hogy a teljes magyar tőzsde kapitalizációja az OTP-vel, a Mol-lal, a Richterrel, a Magyar Telekommal, vagy épp a Mészáros Lőrinc féle Opus-szal összesen nem éri el a 30 milliárdot.

A sorban az első ilyen társaság az Apple volt, amely 2018 augusztusában lépte át az 1000 milliárdos határt, pedig a Google akkor is ott toporgott, és előzetesen több szakértő is úgy vélte, hogy ők lehetne az első ilyen értéket elérő cég. Akkor a versenyfutásban az Amazon is esélyesnek látszott a történelmi elsőségre, ám az iPhone gyártója lett végül a befutó, igaz a másik két technológiai gigász is elérte később az 1000 milliárdos szintet.

Volt már 1000 milliárdos cég Kínában is

Érdekesség, hogy ha a Wall Streeten túlra tekintünk, akkor találkozhatunk olyan vállalattal, amely nagyon rövid időre a lélektani érték felett volt. 2007-ben a gazdasági válság előtti, a mostanihoz hasonló nagyon optimista hangulatban vezették be a tőzsdére a PetroChina részvényeit, amely a piacra lépéskor 1000 milliárdos kapitalizációval startolt, ám ezt már az első napon sem tudta tartani. Később a gazdasági válság, és a kínai tőzsde mélyrepülése is megtépázta az ázsiai olajcég értékét, így ma a bevezetéskori kapitalizációjának csak a töredékét éri. A tőzsdére lépésekor a részvények értéke megközelítette a 40 jüanos szintet, míg manapság már a 6 jüant sem éri el.

Az olajvállalatok irányába elkalandozva azt is érdemes megemlíteni, hogy az Egyesült Államokban is nagyon sokáig a szektor egyik prominense, az ExxonMobil nevű olajipari mamutcég volt a legértékesebb. Ez azonban csak a 400 milliárdos szintet tudta átlépni 2014-ben (igaz, akkor még az Apple-nél többet ért), a csúcshoz képest viszont ők is sokat vesztettek, hiszen akkor 100 dollár felett jegyezték a papírokat, ma pedig 70 dollárt sem ér a részvény.

Tavaly év végén lépett piacra a legértékesebb vállalat

A világ legértékesebb tőzsdei vállalata viszont szintén egy olajvállalat, a Saudi Aramco. A szaúdi társaságot 2019 november végén vezették be a rijadi tőzsdére, majd a következő hetek szárnyalásának köszönhetően december közepén elérte a vállalat kapitalizációja a 2000 milliárdos szintet.

Ami a technológiai óriásokat, és az amerikai piacot illeti, a fentiekben írtunk arról, hogy az Apple volt az első, amely elérte az 1000 milliárdos szintet, majd az Amazon is követte őket. A Google (Alphabet) viszont a most elért árfolyamemelkedéssel nem a harmadik ilyen amerikai cég lett. Korábban ugyanis a Microsoft már túllendül az említett határon. Ha viszont a mostani rangsort megnézzük, akkor az Alphabet mégis a dobogón szerepel, hiszen Jeff Bezos cége hiába érte el korábban az 1000 milliárd dolláros kapitalizációt, később az Amazon részvények visszacsúsztak, így most csak a negyedik legértékesebbnek számítanak a Wall Streeten.

Érdekesség, hogy a Google alapítói, Larry Page és Sergey Brin, akik sokáig a vállalat operatív vezetésében is oroszlánrészt vállaltak, a decemberben adták át teljesen a stafétát, így az új vezető Sundar Pichai egyből egy kiemelkedő rekorddal indíthatta vezérigazgatói pályafutását.

A szakértők szerint a Google sikere három nagyon erős pilléren nyugszik, amelyek a jövőben is komoly perspektívát jelent. Így továbbra is ők az online reklámpiac királyai, emellett a mobiltelefonokon futó Android operációs rendszert is sokan fejőstehénnek látják. Emellett az elmúlt időszakban rohamtempóban fejlesztették felhő alapú szolgáltatásaikat, amelyből a jövőben egyre több bevételük lehet. A fenti core tevékenységeknek tekinthető üzletágak mellett viszont, mint egy polip, egyre több területen ott vannak az Alphabet csápjai. Igaz, ezek között több olyan terület is volt, amely eddig csak vitte a pénzt, mint az önvezető autók vagy a gyógyszerfejlesztés. Az ilyen gigászoknál persze ez nem példa nélküli, ha megnézzük a legdrágább vállalatok éllovasait, az Apple, az Amazon és a Microsoft is számos olyan fejlesztésbe belefogott, amely utólag óriási pénztemetőnek bizonyult.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG