3p
Vizsgálatot indított a horvát pénzügyi felügyelet az INA ellen, hogy kiderítse, miért nem reagált a Mol Nyrt. által megindított nemzetközi választott bírósági eljárási kezdeményezésre. A vizsgálat kiterjed Áldott Zoltánra, az INA igazgatóságának elnökére is – írja internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).

Az MTI tudósítása szerint a HRT megszerezte azokat a dokumentumokat, amelyekből véleménye szerint egyértelműen kiderül, hogy a pénzügyi felügyelet vizsgálja azt is, hogy a Mol INA-ban meglévő részvényeinek eladásával kapcsolatos hírre miért nem reagált az INA. A HRT információi szerint Áldott Zoltán szerepe is vizsgálat tárgya, mivel ő az INA igazgatóságának az elnöke és egyben a Mol tárgyalódelegációjának is tagja, ami esetleg felvetheti az összeférhetetlenség kérdését. A hírre a horvát pénzügyi felügyelet nem kívánt reagálni.

Az INA szerint a bizalmas információk kezelése és Áldott Zoltán részvétele a tárgyalásokon összhangban van a törvényi előírásokkal és a vállalat belső szabályzatával is, ezért a horvát olajvállalat szerint nem fér kétség a törvényesség betartásához – áll a társaság közleményében. A HRT információi szerint Budapesten a Mol úgynevezett adatszobát nyitott, hogy a potenciális érdeklődők betekintést nyerjenek az INA működésével kapcsolatos információkba. Ezt a Mol is megerősítette a televízió szerint.

A Mol még tavaly novemberben, a Budapesti Értéktőzsde honlapján bejelentette, hogy nemzetközi választott bírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID), mivel a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait.

A horvát kormány pedig januárban közölte, hogy az ENSZ Genfben működő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottságához (UNCITRAL) fordul a vita rendezése érdekében. A szervezethez intézett levelében azt írta: szeretné, ha részben semmissé nyilvánítanák azt a 2009-es megállapodást, amellyel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban, és átvette a horvát vállalat gázüzletágát.

A horvát állam és a Mol Nyrt. tulajdonában lévő INA olajipari vállalat jövőjéről 2013 szeptemberében kezdődtek megbeszélések. A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, míg a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal. A Mol többször megerősítette, ha nem tud megállapodni a horvát kormánnyal az INA jövőjéről, a magyar cég kész az INA-részvények eladására is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45600 45400 45900 -0,46% 45590 45600 3 218 882 220 HUF 2026-06-29 13:15:01
MOL 3648 3622 3714 -0,55% 3648 3650 703 506 118 HUF 2026-06-29 13:16:37
MTELEKOM 2616 2600 2692 -2,32% 2614 2616 873 909 584 HUF 2026-06-29 13:16:08
RICHTER 12110 12100 12300 -1,22% 12110 12130 330 127 660 HUF 2026-06-29 13:16:00
OPUS 347 344 357 -1,70% 347 348 5 012 117 HUF 2026-06-29 13:15:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:42
A hazai index gyengülése azért nem vészes. A főbb részvények közül ugyanakkor csak a Magyar Telekom nyitott erősödéssel, de aztán a telekomunikációs részvény is visszaadott valamennyit az erejéből.
Részvény / Deviza / Áru Az európai hőségben csak támolyognak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:25
Az európai részvénypiacok vegyesen nyitottak csekély indexmozgással. Az energiaárak emelkedtek, az arany ára csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:54
Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsanak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből.
Részvény / Deviza / Áru A forint tartja magát a hőségben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:35
Bár a hétvégén újra lőtte egymást Irán és az Egyesült Államok, egyelőre nincs piaci pánik. 
Részvény / Deviza / Áru Pipa lesz, ha lemarad: ebbe az új kincsesbányába ömlik a világ pénze
Czwick Dávid | 2026. június 28. 06:05
Az elmúlt hetekben nem sikerült visszaszereznie dominanciáját az aranynak, sőt az új favorit most már valamelyest el is húzott a legfrissebb statisztikák szerint. A tőzsdei alapokba (ETF) áramló tőke alapján májusban szinte az egész világ parkolópályára tette az aranyat, mégis akadt egy nagymúltú kontinens, amely kitartott a nemesfém mellett.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban fejezték be a hetet az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:55
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Minden fő devizával szemben nyert a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:30
Erősödéssel zárta a pénteket a forint a főbb devizákkal szemben, az euró és a dollár is gyengülést mutatott a hazai fizetőeszközzel szemben.
Részvény / Deviza / Áru Hullámzó hangulatban rekordot döntött a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 17:54
Történelmi szintre emelkedett a BUX index pénteken, miközben a részvénypiacon a blue chipek eltérő irányba mozdultak.
Részvény / Deviza / Áru Brummogva ébredt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:56
Gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedést a New York-i tőzsdeindexek, miközben az olajárak több mint 3 százalékos eséssel reagáltak a piaci hangulatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG