2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Nőtt a biztosítási piac: a szektor díjbevétele 2 százalékkal volt magasabb, mint tavaly ilyenkor, összesen 247 milliárd 807 millió forintot tett ki.

Kevesebb folyt be életbiztosításból

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) adatai szerint a nem életbiztosítási üzletág bevétele az előző évi 123,2 milliárd forinthoz képest 132,3 milliárd forintra, 6,5 százalékkal nőtt. Az életbiztosítási üzletág bevételei azonban 2,6 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól: 115,5 milliárd forintot tettek ki.

Az év első negyedévében a betegség-, a tűz- és elemi károkra vonatkozó, az egyéb vagyoni kockázatokat lefedő, illetve a temetkezési biztosítások kivételével a nem életbiztosítási üzletág minden egyes területe növekedést mutatott.

A kötelező is szépen hízott

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piac díjbevétele az előző év azonos időszakához képest 14,6 százalékkal emelkedett, miközben a szerződések száma 3,9 százalékkal nőtt. A casco-biztosítások díjbevétele 6,9 százalékos, a szerződések darabszáma pedig közel 1 százalékos növekedést mutat.

Ennyivel lett drágább a kötelező

A szerződések éves átlagdíja a teljes, biztosított gépjárműállományra vetítve a kgfb esetében az egy évvel korábbi 19 742 forintról 21 750 forintra, míg a casco éves átlagdíja 75 666 forintról 78 471 forintra emelkedett.

Kevésé érdekel a saját biztonságunk?

A életbiztosítási üzletág szinte minden területen csökkenést mutatott az előző év hasonló időszakához képest. Ez alól kivétel a kockázati életbiztosítások piaca, amelynek díjbevétele kiemelkedő, 10,6 százalékos emelkedést tudott elérni az idei év első negyedévében.

A befektetéshez kötött életbiztosítási termékek díjbevételének 2,1 százalékos csökkenése, ugyanakkor a szerződések darabszámának 5,9 százalékos növekedése látszik.

Jól teljesít a nyugdíjbiztosítás

Molnos Dánielt, a Mabisz főtitkára szerint pozitív jelenség, hogy az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítási szerződések száma 2015 első negyedévének végére meghaladta a 81 ezret, díjbevétele az idei első negyedévben pedig megközelítette az 5,4 milliárd forintot. Ezzel a teljes állomány értéke 17,6 milliárd forintra emelkedett. Az szja-támogatást élvező nyugdíjbiztosítások éves átlagdíja megközelíti a 220 ezer forintot, ami mutatja, hogy az adókedvezmény elérte célját - tette hozzá a főtitkár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ugrásszerűen megnőtt a mobiltelefonnal fizetők száma
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:35
A Mastercard ma közzétette a bankkártya használattal és attitűdökkel foglalkozó kutatásának eredményeit, amely immár 17 éve térképezi fel a magyar városi lakosság fizetési szokásait. A kutatás tapasztalatai szerint 2025-ben az elektronikus fizetési megoldások használata Magyarországon minden vizsgált szegmensben növekedett. A legjelentősebb előrelépés a mobilfizetés területén történt, de a felmérés szerint a digitalizáció új területeken is gyorsan terjed – például a közösségi közlekedésben vagy a SZÉP-kártya használatában.
Személyes pénzügyek Elrajtolt a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenye
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:11
Tizenkettedszer is elrajtolt a Privátbankár.hu által szervezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny. A második online fordulóban már szóbeli feladatok is várnak a gimnazista csapatokra.
Személyes pénzügyek Nagy pofonba szaladhat bele, aki nem nézi át az adóbevallását
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:54
Kedvezményekről lehet lemaradni, büntetéseket összeszedni, ha csak leokézzuk a NAV tervezetét.
Személyes pénzügyek Nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon a piaci árak
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:04
Újabb áremelkedés jöhet a védett áron kívül.
Személyes pénzügyek Siessen: a NAV-tól már csak ma kérheti bevallását ebben a formában
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 08:23
Elektronikus eleérhetőség nélkül még ma éjfélig adott a lehetőség.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 1. forduló
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Ezek a legtanulságosabb esetek az Otthon Start igénylése kapcsán
Herman Bernadett | 2026. március 15. 10:41
A lakáshitelpiac 80 százalékát ma már támogatott hitelek teszik ki. Sokaknak a 10 százalékos önerő előteremtése is gondot okoz – mondja Kói Tibor, a CIB Bank Lakossági Hiteltermékek vezetője. 
Személyes pénzügyek Hiába a védett ár – a hazai árak relatíve korántsem olcsók
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 10:30
Az uniós átlaghoz képest összehasonlítva drágulást láthattunk.
Személyes pénzügyek Itt a lakásbiztosítási kampány: megéri átnézni a szerződéseket
Herman Bernadett | 2026. március 13. 15:31
A várakozásokkal szemben élénkebb az idei lakásbiztosítási kampány, mint a 2025-ös. Az átlagdíj a kampányban 38 ezer forint – mondják az alkuszok. 
Személyes pénzügyek Netrisk: tízből heten váltottak biztosítót 2026-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 13:48
Már több mint 112 ezer új lakásbiztosítási kalkulációra került sor az idei kampány időszakában a Netrisknél. Március első hetéig 10-ből 7-en váltottak biztosítót, új kötések esetében pedig átlagosan 18 ezer forintot tudtak megspórolni azok, akik kihasználják ezt a lehetőséget. Az átlagdíj március első hetéig 37 500 forint volt, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbi szinttel. A mostani kampányban eddig a fővárosban és Pest vármegyében található lakóingatlanokra kötötték a legtöbb új biztosítást a Netrisken keresztül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG