3p
Spórolni nem kifizetődő – írják az osztrákok. Nálunk még egyelőre jobb a helyzet, de itt is billeg a léc lassan. Az biztos, a banki kamatokból élni jelenleg nem nagyon érdemes senkinek, sem odakint, sem Magyarországon. Állampapírokkal egyelőre jobb a helyzet.

Hogyan lehet egy kisebb vagyonra szert tenni a tőzsdén? Egy nagyobb vagyonnal kell elkezdeni – tartja egy régi vicc. Lehet, hogy ehhez nemsokára nem is kell tőzsdézni, elég lesz a bankbetét is.

Egy személy átlagosan 2366 eurót veszített az alacsony kamatkörnyezet miatt – írja az osztrák Die Presse. Az euró alapkamata 0,05 százalékra csökkent, a spórolás veszteséges vállalkozás, a lap állítása szerint még úgy is, hogy a kamatok mellé az infláció is nagyon alacsonyra süllyedt. (Egyes hónapokban egyenesen negatív volt az Eurózóna 12 havi visszatekintő inflációja az idén. Így ez az állítás némi kifejtést igényelt volna a lap részéről.)

Megtakarítás a hitelen, bevételkiesés a betéten

Az osztrák Erste Bank közgazdászai kiszámolták, hogy 2010 és 2014 között csak az osztrák megtakarítók 35,5 milliárd eurót veszítettek az alacsony kamatokon. Ebben nemcsak a bankbetétek vannak benne, hanem a fix kamatozású értékpapírok és az életbiztosítások is. (A 35,5 milliárd úgy jött ki, hogy a 2010-2014-es évek kamatbevételét hasonlították a 2005-2009-es évek lakossági kamatbevételeihez.)

Az alacsonyabb kamatok miatt az osztrák hitelfelvevők ugyan megtakarítottak több mint 15 milliárd eurót, ezzel együtt is a végeredmény 2366 euró veszteség fejenként. Az osztrákoknak ugyanis több a megtakarításuk, mint a tartozásuk, ellentétben más, főleg dél-európai országokkal. A bankárok egyébként a számításokkal a kockázatosabb befektetések felé szeretnék terelni az embereket.

Egymillió euró sem elég

Egy másik cikkben azt boncolgatják, hogy aki a megtakarításaiból szeretne élni, milyen nehéz dolga van. Lehet, hogy már egymillió euró sem elég ehhez, legalábbis az osztrák életszínvonal mellett?

Számoljunk, de úgy, hogy a tőkéhez nem nyúlunk, csak a kamatból élünk: egymillió euró évi egy százaléka 10 ezer euró, az 833 euró havonta, mintegy 258 ezer forint. Ebből Magyarországon egész tűrhetően meg lehet élni, a hozzávetőleg kétszer akkora osztrák árszínvonal mellett már csak szűkösen.

A Die Presse kommentárja is inkább 2000 eurós megélhetési összeggel számol. Megemlítik azt is, hogy hasonló okokból sok lottómilliomos is elszegényedik idővel.

A Magyar Állam sokat fizet

Márpedig az átlagos lakossági eurókamat – banki költségekkel és adókkal még nem is számolva – az MNB adatai szerint Magyarországon májusban éven belül 0,82, a hosszabb lekötéseknél 1,13 százalék volt éves szinten.

Igaz, aki rendszeres kamatjövedelemre vágyik, annak érdemesebb inflációkövető állampapírokat vásárolnia, a PEMÁK (Prémium Euró Magyar Államkötvény) ugyanis jelenleg két százalékot fizet évente – legalábbis adózás előtt.

 

Vajon az euróbetétek lépést tartanak majd az euró inflációjával? Erre az évre a prognózisok mindössze 0,2 százalékos inflációt várnak az Eurózónára. Amint a grafikonon is látható, az euróbetétek az utóbbi években megőrizték értéküket. (A piros vonal a kék alatt maradt, tehát az infláció alacsonyabb volt a kamatnál.) A következő évben viszont 1,3, azután 1,6 százalék lehet a pénzromlás üteme.

Ebben az esetben az adózás előtt egy százalékos, adózás és költségek után inkább már csak 0,6-0,8 százalékos eurókamat kevésnek bizonyulhat. Az inflációkövető kötvény minden szempontból sokkal jobb választásnak tűnik. (A forintkamatok és az infláció kapcsolatáról nemrég itt írtunk.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Megindultak a magyarok külföldre, viszik az utasbiztosítást
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 12:12
Nőtt az idén a magyarok utazási kedve az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk. Az év első három hónapjában több mint 80 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az utasbiztosítások díja az idén fejenként naponta 920 forintra jön ki, ez pedig elenyésző összeg egy esetleges káreseményhez köthető költségekhez képest.  
Személyes pénzügyek Alig van már igény jelzáloghitelre Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 09:12
Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma, és alig haladta meg a háromszázat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A gyenge keresletben jelentős szerepe lehet annak is, hogy a személyi kölcsönöknél egyre kedvezőbbé – illetve rugalmasabbá – válnak az igénylési feltételek.
Személyes pénzügyek Lakáshitel-boom: egy szerződésre több pénz jut, mint valaha
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 19:28
Mindent leuralt az Otthon Start.
Személyes pénzügyek Kik a legjobb pénzügyes gimnazisták? Ez a hat csapat biztosan köztük van
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:19
A Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenye újabb szakaszába lépett: a második forduló első versenynapja után kihirdették az országos döntő első résztvevőit.
Személyes pénzügyek Kiderült, mekkora bajban vannak a háztartások a hiteltörlesztéseknél
Herman Bernadett | 2026. április 2. 05:55
Sokat javultak a hitelstatisztikák tavaly év végére. A lakáshitelesek és a személyi hitelesek szépen törlesztenek, a támogatott hiteleknél és a folyószámla-hiteleknél viszont kezdenek előjönni a problémák. 
Személyes pénzügyek Hiába jött meg a pénzeső, hatalmas adósságba verték magukat a családok februárban is
Herman Bernadett | 2026. április 1. 11:31
A lakáshitelt és a személyi hitelt is vitték, mint a cukrot februárban is. Az azért látszik a statisztikákon, hogy a hó végén mínuszban lévő családok egy része talán kicsit fellélegezhetett. 
Személyes pénzügyek Rossz hír a nyugdíjasoknak: kiesik egy csomó pluszpénz
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 11:39
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
Személyes pénzügyek Még a héten a számlákra érkezhet a családosok pénze
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 09:03
Április eleje és a Húsvét kombinációja közbeszólhatna, de most kedvezően alakul az utalások rendje. 
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Békés és Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Baranya, Hajdú-Bihar és Veszprém, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Hidegzuhany: meredeken kilőtt a repjegyek ára
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 12:53
Többszörösét is elkérhetik egy útra a korábbinál. Ráadásul néhány hét alatt következett be a draszttikus változás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG