Reálkamat
Makro / Külgazdaság
Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál
Csabai Károly | 2024. szeptember 18. 05:41
Hiába hozott ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) három és fél éve nem látott alacsony inflációt augusztusra, európai összevetésben nem kerültünk sokkal előrébb, mivel közben a többiek sem tétlenkedtek, ők is kisebb-nagyobb mértékben faragtak az éves szintű fogyasztóiár-indexükön – derül ki a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből. A magyar jegybanki alapkamat befagyasztásával ugyanakkor legalább a visszatekintő reálkamatok összevetésében az élmezőnyben maradtunk.
Makro / Külgazdaság
Elbukni látszik Orbán Viktor missziója
Csabai Károly | 2024. július 15. 05:42
Hiába tesz meg ugyanis kormánya a saját állítása szerint mindent az infláció leszorításáért, és hirdeti hónapról hónapra fennen, hogy ez sikerült is, továbbra is azt látjuk, hogy Európában még mindig jóval több országban alacsonyabb az éves szintű fogyasztóiár-index, mint ahányban magasabb – derül ki az eddig napvilágra került júniusi adatok alapján készült Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság
Támadási felülethez jutott Magyar Péter Orbán Viktorral szemben
Csabai Károly | 2024. június 17. 05:41
Azzal, hogy megfordult a hazai infláció lassuló trendje, immár második hónapja magasabb az éves fogyasztóiár-index az előző havinál. A 4 százalékos májusi rátánál ugyanis csak nyolc országé volt alacsonyabb az adataikat cikkünk megjelenéséig közzétett 41 európai államból. S mivel ennek ellenére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tovább faragott az alapkamatán, a visszatekintő reálkamatok alapján felállított rangsorban is hátracsúsztunk – derül ki a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság
Lecsapja Magyar Péter az Orbán Viktor által feladott magas labdát?
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 05:43
Az éves infláció márciusban tovább csökkent, ám az előző havinál mindössze 0,1 százalékponttal alacsonyabb érték nem indokolja Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kommentárját. Hiszen még így is több európai ország fogyasztóiár-indexe lett alacsonyabb, mint ahányé magasabb. Hogy pontosan hol is áll Magyarország e rangsorban, valamint a jegybanki alapkamatok és a reálkamatok összevetésében, az kiderül lapunk legfrissebb Privátbanki Európai Inflációs Körképéből.
Makro / Külgazdaság
Mi az a 3D infláció? Megtudhattuk a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. március 30. 17:56
A Klasszis Klub eseményén az ING Bank makrogazdasági elemzője, Virovácz Péter a jegybanki kamatpolitika megváltozott világrendjéről beszélt. A Schroder Bank is hasonló megállapításokat tett.
Részvény / Deviza / Áru
Öt tényező erősítheti az aranyat, egy pedig a forintot
Eidenpenz József | 2023. december 8. 12:16
Az európai tőzsdéken jó a hangulat, az USA-ban fontos adatokra várnak. Itthon az inflációs adat nem volt nagy meglepetés, devizánk inkább a dollár miatt gyengült. Megint a mesterséges intelligenciával van tele minden, de az aranyra és a kriptókra is figyelnek.
Részvény / Deviza / Áru
Szappanopera az AI-szektorban, négymilliárd dolláros bünti a kriptókirálynak
Eidenpenz József | 2023. november 22. 11:59
A tőzsdéken nyugalmas napokra van kilátás az amerikai ünnepek miatt, Budapesten a Richter húzza az indexet. A forint némileg gyengült, amit elsősorban a dollár erejével magyaráznak. Csiki-csuki folyik az AI-szektor élén, hatalmas büntetést róttak a világ legnagyobb kriptótőzsdéjére.
Részvény / Deviza / Áru
Nyakunkon a fogyasztás tombolása, kapott egy nagy lökést a forint
Eidenpenz József | 2023. november 10. 12:15
Magasan verte a várakozásokat a BUX két nagyágyúja az elemzők szerint, az OTP és a Mol is jobb eredményt ért el a vártnál. Újabb lendületet kapott a forint erősödése a vártnál kissé alacsonyabb inflációs adat nyomán. A bitcoin drágulását az ether megugrása követte, hasonló okokból. Fekete péntek, kiberhétfő, hálaadás – jön az amerikaiak fogyasztási őrülete.
Állampapír / Kötvény
El sem hiszi, mennyit fizethet jövőre az inflációkövető kötvénye
Eidenpenz József | 2023. október 16. 05:57
A rohamosan csökkenő infláció ellenére jövőre még igen magas kamatot fognak fizetni a Prémium inflációkövető magyar államkötvények. Ez jó annak, aki most vásárol, a hosszabb távon befektető ügyfeleknek pedig komoly vigasz, hiszen 2022-ben óriásit buktak a pénzromláson. Míg jövőre szinte biztosan jó lesz Prémiumokat tartani, későbbre nehéz bármit is becsülni.
Állampapír / Kötvény
Ma még elrohanhat régifajta államkötvényt venni
Eidenpenz József | 2023. július 31. 05:31
Már csak ma kaphatók a régi feltételekkel a PMÁP államkötvények, augusztus 1-től rosszabb paraméterekkel lehet hozzájuk jutni. Áttekintjük a különbségeket a régi és az új között, hogy mikor lesznek kedvezőek, és azt is, hogy milyen stratégiát érdemes követni, ha majd fordulat jön az inflációban.
Makro / Külgazdaság
Csúnyán faképnél hagytak minket a románok a legfontosabb mutatóban
Csabai Károly | 2023. július 17. 05:49
Úgy tűnik, lecsengőben az inflációs hullám Európában. Az adataikat eddig közzétett országok közül júniusban már csak kettőben volt magasabb a fogyasztóiár-index, mint májusban. Immár harmadik hónapja nálunk is egyre kisebb a pénzromlás, ám még így is messze a legnagyobb az Európai Unióban – ráadásul az előttünk álló lengyelekkel szembeni távolság a múlt hónapban még nőtt is –, s az öreg kontinensen is csak a törökök múlnak alul minket.
Makro / Külgazdaság
Eltelt egy újabb hónap és a legfontosabb mutatóban alig kerültünk közelebb Európához
Csabai Károly | 2023. június 16. 05:51
A kormány Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel az élen, sikerként – természetesen a sajátjaként – könyvelte el a májusi inflációs adatot. Ám a 21,5 százalékos éves hazai ráta távolsága az EU-rangsorban ebben az összevetésben utolsó előtti tagállamtól csak minimálisan szűkült, az még mindig 8,5 százalékpont. A nem uniós államokat is figyelembevéve még tartjuk az utolsó előtti helyünket Európában, de már egyre jobban közelít a hiperinflációját az utóbbi hónapokban szélsebesen lehűtött Törökország.
Makro / Külgazdaság
Ön is kíváncsi, mit írhatott Orbán Viktor Matolcsy György és Varga Mihály ellenőrzőjébe?
Csabai Károly | 2023. május 17. 05:49
Méghozzá az egyszámjegyű inflációt 2023 végére című „tantárgyhoz”, amely ötös szintű elsajátítását várja el a kormányfő a jegybankelnöktől és pénzügyminiszterétől. A hónapok fogynak, s úgy tűnik, egyre csökken a teljesítés esélye. Hiába mérséklődött a hazai fogyasztóiár-index áprilisban nagyobb mértékben az előző hónaphoz képest, mint februárban és márciusban, a többi európai uniós ország rátájával szembeni különbség így is tovább nőtt, sőt e tekintetben már a nem EU-s tagállam Moldovától és Ukrajnától is egyre jobban leszakadunk. Már csak Törökország van mögöttünk.
Állampapír / Kötvény
Jövőre visszanyerheti, amit a 2022-es infláción elbukott
Eidenpenz József | 2023. május 15. 05:47
Bár csökkent az infláció Magyarországon, csak eléggé lassan, így az éves átlagos mérték még magas lehet. Ami rossz a zsebünknek, de egyben magasabb állampapír-kamatokat is jelenthet. Ha a PMÁP-tulajdonosoknak szerencséjük van, jövőre egész sokat nyerhetnek.
Makro / Külgazdaság
Brüsszelt végre sikerült leköröznünk, mégsem örülhet Orbán Viktor felhőtlenül
Csabai Károly | 2023. április 17. 05:37
Márciusban már csak négy európai országban lett magasabb az éves infláció, mint februárban – derül ki lapunk szokásos havi körképéből. Akár örömteli is lehetne, hogy – mint arról bizonyára már szinte mindenki értesült – Magyarország nem tartozik az általános tendenciából kilógó trióba. Más kérdés, hogy a még így is 25 százalék felett landolt előző havi éves fogyasztóiár-indexünknél az Európai Unióban továbbra sincs magasabb, s az öreg kontinensen is csak egy államban.
Részvény / Deviza / Áru
Öt nyomós érv az arany mellett
Eidenpenz József | 2023. március 26. 11:34
Az arany a 2000 dollárt ostromolja – de miért is nem a 3000-et? Több érv is szól most mellette, az infláció, a kamatok, a gazdasági bizonytalanság, a bankválság oldaláról. De egyes országok beinduló fejlődése is pótlólagos keresletet teremthet.
Makro / Külgazdaság
Ajjaj: van, amiben már Ukrajna is lehagyott bennünket!
Csabai Károly | 2023. március 16. 05:22
Abban nincs változás, hogy a februári adatok alapján készült európai inflációs körképünk alapján Magyarország az Európai Unióban továbbra is tökutolsó – éves szintű fogyasztóiár-indexünk az előző havi 4,2-vel szemben több mint 5 százalékponttal lett magasabb az utánunk következő Lettországénál –, ám most már az egész kontinensen is csak két állam pénze romlott jobban.
Makro / Külgazdaság
Ehhez semmi köze Brüsszelnek: ott is tátott szájjal nézik, mi történik nálunk
Csabai Károly | 2023. február 16. 05:44
Bár az infláció több - köztük Európa nyugati felében lévő - uniós országban is új erőre kapott, azaz több hónapos lassulás után januárban ismét nőtt - a kormányzati propaganda nagy örömére -, ez sem változtat azon a tényen, hogy az idei első havi hazai fogyasztóiár-index éves szintje messze nálunk a legmagasabb, az utánunk következő Lettországét több mint 4 százalékponttal haladja meg. Ráadásul a nem EU-tagokat is figyelembevéve az öreg kontinensen oda jutottunk, hogy a magyar infláció már csaknem hajszálra azonos a háborúban lévő Ukrajnáéval és alig haladja meg a napokban kormányválságba sodródott Moldováéval.
Állampapír / Kötvény
Izgalmak az állampapírpiacon, meglepően jól teljesítő kriptodevizák
Privátbankár.hu | 2023. január 30. 16:15
Sok fontos hír érkezett januárban az állampapírpiaci befektetők számára, új inflációs adat, új államkötvénykamatok, lényeges hozamszintváltozások. A kriptodeviza-piac is izgalmas volt, tíz éve nem volt ilyen jó hónapja a bitcoinnak, de néhány kriptóágazat sokkal jobb eredményt ért el.
Állampapír / Kötvény
Ez most a három legjobb állampapír
Eidenpenz József | 2023. január 24. 05:47
Nagyon bejön a 16 százalékos forintkamat az embereknek, 107 milliárd forinttal ugrott meg egy hét alatt a PMÁP-kötvények értékesítése. Nagyon izgalmas lehet a folytatás is, a prognózisok alapján lehet olyan év, amikor a papír 19,5 százalékos kamatot fizet majd, miközben az infláció már csökken. De vannak, akik emellett eurós és dolláros kötvényt is ajánlanak.
Makro / Külgazdaság
Ezt aligha lehet Brüsszelre fogni: egy fontos összevetésben tökutolsók lettünk
Csabai Károly | 2023. január 16. 05:44
Bár a hazai fogyasztóiár-index éves szintje decemberben a jegybank alelnöke által előrejelzettnél több százalékponttal alacsonyabb lett, nincs okunk az örömre. A 24,5 százalékos adatnál ugyanis nem volt magasabb az Európai Unióban, az utánunk következő Litvániában csaknem 3 százalékponttal alacsonyabb az infláció. De az Unión kívül is csak három európai országot lehet találni, ahol a pénzromlás meghaladja a miénket: Ukrajnát, Moldovát és Törökországot. Siralmas helyezésünk tükrözi azt a kettősséget, hogy míg az európai államok döntő többségében már csökkenő trendet vett fel az infláció, addig nálunk még mindig növekszik. Még úgy is, hogy bár az üzemanyagokról december elején már lekerült az ársapka, az élelmiszereken még fennmarad, ami a napnál is világosabban cáfolja azt a kormányzati propagandát, miszerint az Oroszországgal szembeni szankciók okozzák idehaza a közel 27 éve nem látott mértékű drágulást.
Makro / Külgazdaság
Döntő bizonyítékot kaptunk arra, hogy nincs szankciós infláció
Csabai Károly | 2022. december 13. 05:47
A 22,5 százalékos novemberi fogyasztóiár-indexszel „sikerült” magunk mögé utasítanunk az októberben e tekintetben még előttünk tanyázott balti államok közül kettőt is. De Európa egészét tekintve is csak kicsit állunk jobban ebben az összevetésben. Ráadásul Magyarország a tekintetben is a vert mezőnyben van, hogy azon négy ország egyike, amelyek inflációja októberről novemberre még emelkedett, a többieké ugyanis már csökkent, vagy legrosszabb esetben stagnált. Annak ellenére siralmas az inflációs teljesítményünk, hogy az annak leszorításáért küzdő Magyar Nemzeti Bank (MNB) nominális kamatszintje a harmadik legmagasabb az irányadó ráták között.
Állampapír / Kötvény
Bukni akar? Akkor megint ne csináljon semmit!
Privátbankár.hu | 2022. december 12. 16:54
Bár az utóbbi egy év inflációja nagyon magas volt, a következő egy évben mérséklődés várható. A becslések alapján egyes államkötvények így könnyen túlszárnyalhatják a következő egy és két év inflációs adatát. A legrosszabb választás pedig készpénzt tartani, vagyis egyáltalán nem befektetni. (Hangfelvétellel.)
Részvény / Deviza / Áru
Nem véletlenül gyenge a forint, már csak a reáleszközökben bízhatunk
Eidenpenz József | 2022. november 24. 05:29
Alulértékeltek-e a magyar kötvények és a forint? Eleget estek-e már a részvények? A forint maradhat a tartós leértékelődés pályáján, de a magas kamatkülönbözet megtámasztja. A lengyel részvények vonzóbbak, mint a magyarok, az értékalapú részvények jobban teljesíthetnek, mint a növekedési papírok. Figyeljünk a kötvényekre.
Makro / Külgazdaság
Európa szégyenpadján maradt a magyar infláció
Csabai Károly | 2022. november 16. 05:41
Szeptemberhez képest októberben annyit javult a helyzet, hogy már nem Magyarország fogyasztóiár-indexe produkálta a legnagyobb havi növekedést az öreg kontinensen. Hanem Olaszországé, ám a 38 fős mezőnyben ezen összevetésben holtversenyben elfoglalt ötödik helyezésünk sem szívderítő. Hiszen a taljánokon kívül olyan országokban emelkedett jobban szeptemberről októberre az éves inflációs ráta, mint a háborúban lévő Ukrajna, vagy a hiperinflációval küszködő Törökország. E páros az abszolút értéket tekintve is előttünk van, a három balti állam – Észtország, Lettország és Litvánia – és Moldova mellett. A gyászos inflációs helyezésünk azért is fájó, mert a jegybankok közül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) próbálja a harmadik legmagasabb kamattal visszaszorítani a pénzromlást – a jelek szerint sikertelenül, ráadásul ez sem elég a forint érdemi erősödéséhez.
Makro / Külgazdaság
Ezt szívesen kihagytuk volna: a magyar infláció Európa-rekorder lett!
Csabai Károly | 2022. október 17. 05:44
A rezsicsökkentés csökkentése miatt várható volt, hogy augusztusról szeptemberre ki fog lőni a hazai éves fogyasztóiár-index. A 4,5 százalékpontos egy havi emelkedésnél azonban nem következett be magasabb Európa egyetlen országában sem, még a hiperinflációját már hosszabb ideje cipelő Törökországban is csupán 3,24 százalékpontot ért el a bővülés mértéke. A jegybanki alapkamatoknál azonban megelőztük a törököket – miután ők nem emeltek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) viszont igen –, sőt a képzeletbeli dobogóra is felkúszott Magyarország. Elveszítette ugyanakkor az augusztusi „bronzérmes” pozícióját atekintetben, mennyivel haladja meg az infláció az alapkamatot.
Állampapír / Kötvény
Utoléri-e az inflációt a magyarok kedvenc állampapírja?
Eidenpenz József | 2022. szeptember 20. 05:31
Prémium, Bónusz államkötvényt venne? Akkor ezt feltétlenül el kell olvasnia, mert kiderül, eddig mennyire követték, utolérték-e az inflációt ezek az értékpapírok. A kép vegyes, de a tendencia nem túl szívderítő. A kérdés, mit hoz a jövő, tetőzik-e az infláció, és elindul-e lefelé, mert olyankor a legjobb a változó kamatozású államkötvény.
Makro / Külgazdaság
Furcsa rangsor: 1. Ukrajna, 2. Svájc, 3. Magyarország
Csabai Károly | 2022. szeptember 13. 05:39
Kap kritikát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) amiatt, hogy az infláció elleni küzdelemben a szükségesnél kevésbé emeli alapkamatát, aminek egyik hátrányos következményeként a megtakarítók kénytelenek több százalékpontos negatív reálkamatot elszenvedni. Utánanéztünk, e téren mi a helyzet Európában. Meglepő eredmények jöttek ki.
Állampapír / Kötvény
Magyar állampapír 12 százalékos kamattal? Jövő héttől ilyen is lesz
Eidenpenz József | 2022. augusztus 18. 15:33
Miközben a lakossági változó kamatú államkötvények még mindig a tavalyi, alacsonyabb infláció után fizetnek, egy intézményi befektetőknek szóló papír kamata elérte a 12 százalékot, a másiké a 11 és felet. Mennyire fenntartható ez a kamatszint, mitől függ, és érdemes lehet-e az átlagembernek is bevásárolni belőlük?
Részvény / Deviza / Áru
Igaz-e még, hogy az arany értékálló befektetés?
Eidenpenz József | 2022. április 13. 05:39
A több évtizede nem látott inflációs számok, a háború, a sokféle kockázat és bizonytalanság az arany felé terelhetné a befektetőket, de egyelőre ez nem túl erős folyamat. De megérte aranyat venni hosszabb távon? A jó hír, hogy az arany száz évre túlteljesítette az inflációt. A rossz, hogy eközben csúnyán elmaradt egy másik fontos befektetéstől.
Részvény / Deviza / Áru
Részvénypiac: a halálomról szóló hírek erősen túlzóak
Eidenpenz József | 2022. január 28. 15:05
Bár erős az ellenszél, az idén a gazdasági növekedés folytatódik, a vállalati eredmények is tovább nőnek, és a monetáris és fiskális politika is minden szigorítás ellenére támogató marad. Továbbra is negatív a reálkamat, így nem várható tartós részvénypiaci lejtmenet – mondták az Eurizon Alapkezelő évnyitó sajtóbeszélgetésén.
Állampapír / Kötvény
Máris itt a válasz a magas inflációra! 6,6 százalék lesz a csúcskamat jövő csütörtöktől
Eidenpenz József | 2022. január 14. 16:13
Évi 6,6 százalékra nő az itthoni kockázatmentes csúcskamat, miután új inflációkövető forintkötvények kaphatók a jövő hét végétől. Ráadásul kevesebb késéssel követik az inflációt, mint a korábbi sorozatok. A ma közzétett magas inflációs adatot ugyan nem éri el a kamat, de pár hónap múlva ez is változhat.
Állampapír / Kötvény
Meglepően magas kamatot találtunk – mégsem a magyar infláció-követő kötvény a legjobb?
Eidenpenz József | 2021. december 20. 05:17
A magyar infláció-követő kötvények nagyon kedvezőek, de nem páratlanok a világban. Az USA-ban például a jelenleg kapható hasonló termék évi hét százalékos kamatot fizet, de hátránya, hogy ez csak az inflációt fedezi, nincs afeletti kamatprémiuma. Viszont vannak nagy előnyei is, mint a folyamatos tőkésítés és a hosszú futamidő.
Állampapír / Kötvény
Eláruljuk, miért lehet rossz neked a Prémium Magyar Állami Lajhárkötvény
Eidenpenz József | 2021. november 24. 15:21
Bemutatjuk a Prémium Magyar Állami Lajhárkötvényt, amely magyar infláció-követő kötvény, csak borzasztó lassú, nagy késéssel követi vagy egyes esetekben nem is éri utol az inflációt. A gond akkor kezdődik, ha még nagyobb sebességre kapcsol a pénzromlás, míg akkor jár jól a befektető, ha visszaesik. Kiszámoltuk, hol jön el a pont, amikor a reálhozam elenyészik.
Állampapír / Kötvény
Még csúnyább bukást okoz a reálkamat, és igen, te fogod ezt megfizetni
Eidenpenz József | 2021. november 19. 05:27
A magas infláció, ha nem követik a lakossági megtakarítások kamatai, súlyos veszteséget okoz majd a takarékoskodóknak – ahogy már most is. Bár korábban a negatív reálkamat csak átmeneti időszakokban volt jellemző, most már több éve, és évente sok százmilliárd forinttal csökken az emberek pénzének vásárlóereje. Mit lehet itt tenni?
Állampapír / Kötvény
Jön, jön… a hét százalék feletti magyar lakossági állampapír-kamat is!
Eidenpenz József | 2021. november 3. 05:13
Az infláció nő, tehát akkor most érdemes igazán infláció-követő Babakötvénybe tenni a pénzt az ifjúság számára? Cikkünkből kiderül, mennyi lehet a következő, februári kamatforduló után a papírok kamata és mennyi az után. Meg az is, hogy a magas inflációnak akkor sem érdemes örülni, ha magasabb kamatot kapunk a kötvényünkre, de attól még ez a legjobb kockázatmentes befektetés.
Állampapír / Kötvény
7 dolog, amit jó lenne tudni magyar állampapír vásárlása előtt
Eidenpenz József | 2021. szeptember 6. 05:57
Az állampapír-vásárlás is nemzeti sporttá vált, mióta a bankok nem kínálnak magas kamatokat a megtakarításokra. De melyik kötvényt vegyük? Milyen alternatívák vannak? Miért ne tegyünk mindent egy papírba? Mi mindent érdemes tudni, mérlegelni a döntés előtt?
Részvény / Deviza / Áru
Elindult a forint a lejtőn – két hónapja nem láttunk ilyen szintet
Király Béla | 2021. március 1. 19:15
Az elmúlt két hónapban megnyugtató távolságra került a forint a korábbi mélypontjától, és úgy tűnt, kialakulhat egy olyan sáv, amelyben tartósan mozoghat. Ennek a teteje az euróval szemben a 360-as szint volt, amelyet a múlt héten átütött, hogy aztán hétfőn tovább gyengüljön a hazai fizetőeszköz e viszonylatban.
Állampapír / Kötvény
Mennyit veszít értékéből a pénzünk? Mennyi a valódi reálkamat?
Eidenpenz József | 2019. április 11. 17:34
A reálkamatok az MNB szerint évi három százalékos mínuszba süllyedtek, ám a magánszemélyek helyzete jobb a magasabb lakossági kamatok miatt. Hosszú távra visszatekintve azonban a jelenlegi időszak extrém hosszú kamatsivatagnak számít. A sok éves átlagos reálkamat ugyanis jóval magasabb volt a mostaninál.
Állampapír / Kötvény
Euróban lehet ma Magyarországon a legmagasabb reálkamatot elérni?
Eidenpenz József | 2018. október 12. 08:55
Miközben a magyar infláció elérte az inflációkövető forintos államkötvények kamatát, legalábbis időlegesen, addig a hasonló eurós papírok kamata nemrég jelentősen emelkedett. Ennek köszönhetően a reálkamat most többnek tűnik euróban, mint forintban. Ez azonban jövőre megváltozhat, ha az infláció szelídül, és új kamatmegállapítás jön.
Állampapír / Kötvény
Megvan, miért alacsony a kamat: tovább kapkodják az állampapírt a kisbefektetők
Eidenpenz József | 2018. október 10. 15:01
Szeptember végére összehozta az állam az ez évre tervezett lakossági állampapír-kibocsátás 97 százalékát, nem csoda, hogy a kamatok viszonylag szolidak. A hónapban leginkább az egy éves papírok fogytak, de az inflációkövetőket is veszik.
Állampapír / Kötvény
Ez sem volt még – az inflációs államkötvény kamata fölé ugrott az infláció
Eidenpenz József | 2018. október 10. 06:06
Megeszi az infláció a forint értékét? Lassacskán bizonyára igen, akik egy évvel ezelőtt takarékoskodtak, szinte minden kamatozó eszközön veszítettek. Egy hajszálnyit még egyes inflációkövető kötvényeken is, de ez csak átmeneti, és később bőven visszajöhet. Igazából még mindig az a legjobb választás.
Állampapír / Kötvény
Mi az a pénzügyi elnyomás és mit okoz a zsebedben?
Eidenpenz József | 2018. október 5. 06:06
Forronganak a kötvénypiacok, mi lesz ebből? Sokan fél évtizede emlegetik, pár éven keresztül viszont nem volt igazán nagy probléma: a reálkamatok nálunk alaposan a negatív tartományba süllyedtek. Ezzel az állam jövedelmeket csoportosít át a megtakarítók felől a hitelfelvevők felé, a legnagyobb adós pedig persze ő maga.
Részvény / Deviza / Áru
A stabil, vagy a gyenge forintban érdekelt az MNB?
Eidenpenz József | 2018. június 8. 12:02
A piaci szereplők elkezdhetik tesztelgetni a forint eddigi ingadozási sávjának tetejét, de lehet, hogy még jó darabig nem lép ki ebből a sávból tartósan a forint. Kérdés, mit lépne új szintek mellett az MNB. Az idén a nemzetközi tőkepiacokon sok kockázattal számolnak, de valószínűleg nem mindegyik annyira komoly, mint ahogy látszik.
Állampapír / Kötvény
Emiatt ér lassan egyre kevesebbet a pénzed
Eidenpenz József | 2018. április 10. 14:37
Az infláció növekszik, a kamatok stagnálnak vagy csökkennek. Ez azt eredményezi, hogy az utóbbi egy évben nulla körül volt az elérhető maximális reálkamat, de az is csak adó előtt. A következő egy évben még rosszabb a kilátás. Inflációkövető kötvénnyel lehet trükközni.
Állampapír / Kötvény
Inflációkövető kötvény, amely akkor a legjobb, ha nincs infláció
Eidenpenz József | 2018. március 14. 14:32
A legutóbbi adatok szerint sok magánszemély vásárolja az inflációkövető államkötvényeket. Nem kell megijedniük, általában ezek követik a pénzromlást, pénzük várhatóan meg fogja őrizni reálértékét. Van azonban olyan eset, amikor csak követik, de nem érik utol, mégpedig akkor, ha túlzottan nagyokat ugrik az infláció.
Állampapír / Kötvény
Az infláció megeszi a kamatot – érdemes még takarékoskodni?
Eidenpenz József | 2018. február 15. 14:28
Az infláció tavaly átlagosan 2,4 százalékos volt, az egy éves állampapír azonban már régen csak két százalékot fizet. Az inflációkövető kötvények kamata sokkal jobb, ám egyre lejjebb veszik a kamatprémiumot, és legalább három évre kell befektetni.
Részvény / Deviza / Áru
Tudod, melyik befektetés lehet igazi aranybánya?
Eidenpenz József | 2017. szeptember 4. 20:07
Hát például az aranybánya. Az arany ára ugyanis az utóbbi időben eléggé belehúzott, főleg az észak-koreai feszültségeknek, a Trump elnökből való kiábrándulásnak, a Fehér Ház körüli politikai csatározásoknak köszönhetően. Ebből pedig a bányák sokat profitálhatnak, amelyek egyébként eddig is általában nyereségesek maradtak.
Friss
Nemzetközi
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
Durva részletekről árulkodik egy lehallgatott beszélgetés.
38 perce
Nemzetközi
Ultraortodox zsidó zarándokokat vettek célba palesztin fegyveresek
Segített az izraeli rendőrség.
3 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
-
Itt az első magyar elektromos csuklós busz
13:01
-
Hogyan lesznek nyitva a budapesti piacok december 24-én?
12:12
-
Készülhetnek a webáruházak – indul a fogyasztóvédelmi csúcshatóság
12:12
-
Naponta 27 milliárddal gyarapodott a magyar lakosság
11:11
-
Amerika 20 milliárdosának vagyona nagyobb, mint Oroszország éves GDP-je
10:10
Turizmus Online cikkei
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Kiderült, idén milyen ételekből rendeltük a legtöbbet
10:10
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Szívhatja a fogát az Orbán-kormány: kellemetlen levél jött Brüsszelből
2024. november 18. 16:19
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
top 24
-
Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
2024. december 18. 05:42
-
Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
2024. december 17. 16:10
-
„Különleges művelet” – így csapott le Ukrajna az orosz birodalom szívében
2024. december 17. 18:33
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Az INA szíriai olajmezői most Hernádi Zsolték ölébe hullhatnak
2024. december 17. 15:39