Ilyen is rég volt. Az adataikat cikkünk megjelenéséig közzétett 39 európai ország közül júniusban mindössze kettőben volt magasabb az éves infláció, mint az előző hónapban. Egyik sem számít kispályásnak.
Egyikük, Németország, az Európai Unió (EU) legnagyobb gazdasága, ahol a bázishatás miatt volt az előző havinál magasabb fogyasztóiár-index, nevezetesen, hogy a 2022. júniusi rátát mérsékelték a kormány segélyintézkedései, a 9 eurós havi közlekedési bérlet bevezetése és az üzemanyag adóteher-csökkentés.
Szintén a bázishatásnak tudható be a másik európai államban, a tavaly február vége óta Ukrajnával hadban álló Oroszországban, hogy májusról júniusra szintén gyorsult az infláció – csak éppen ellenkező előjellel. Ott ugyanis azért lett magas a múlt havi fogyasztóiár-index, mert az idén áprilisi érték az egy évvel korábbi magas szinthez lett viszonyítva, ez a hatás pedig az utóbbi hónapokban elkezdett úgymond „kiárazódni”.
Abból azonban, hogy a 39-ből mindössze két ország inflációja nőtt egy hónap alatt, arra lehet következtetni, hogy lecsengőben a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború következtében felpörgött újabb hullám.
Csak érzékeltetésül: februárban még pontosan tucatnyi ország számolt be az előző havinál magasabb fogyasztóiár-indexről.
A júniusban havi szinten inflációcsökkentést elért európai országok közül Lettország fékezett a legnagyobbat, a júniusi mutatója 4,2 százalékponttal lett alacsonyabb a májusinál, s nem pusztán egyszámjegyűvé vált, hanem már 8 százalék alá került. Ez nekünk azért különösen érdekes – igaz, egyúttal elszomorító –, mert a balti ország alig két hónappal ezelőtt az uniós országok rangsorában még közvetlenül előttünk állt, igaz, az utolsó előtti helyen, most viszont már hátulról a tizedikek.
E képzeletbeli dobogó második fokán a Feröer-szigetek, a harmadikon meg Moldova áll, 3,9, illetve 3,1 százalékpontos havi inflációcsökkenéssel.
Magyarország az 1,4 százalékpontos mínuszával a középmezőnyben végzett. Más kérdés, hogy még így is – ha hajszállal is, de – 20 százalék felett maradt a hazai éves infláció.
Ilyen magas rátára rajtunk kívül az EU-ban nincs példa. S egész Európában is csak a törököknél, ahol a hiperinfláció hónapról hónapra, nagy lépésekben történt csökkentése megtorpanni látszik – legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a májusitól már csak 1,38 százalékponttal maradt el a júniusi, 38,21 százalékos ráta.
Nincs okunk tehát osztozni a kormánnyal abban, mekkora siker volt a még márciusban is 25 százalék feletti inflációt immár harmadik hónapja csökkenteni. Hiszen az EU-ban előttünk álló, az utolsó előtti helyen májusban a letteket váltott lengyelekkel szemben meglévő hátrányunk nemhogy szűkült, hanem még tovább is szélesedett, ha kevéssel is, 8,5-ről 8,6 százalékpontnyira.
A hazánk külföldi megítélésénél viszonyítási alapokként kezelt volt szocialista országok közül egyébként a kontinentális összevetésben közvetlenül előttünk álló Szerbia 13,7, míg Lengyelország tehát 11,5, Szlovákia 10,88, Románia 10,25, Csehország 9,7, Észak-Macedónia 9,3, Horvátország 7,7, Montenegró 7,5, Szlovénia 6,9 százalékos éves inflációt jelentett júniusra. A balti tagállamok közül pedig nemcsak a lettek vitézkedtek, az észteknél a fogyasztóiár-index 9,2, a litvánoknál meg 9 százalék lett – ami újabb, immár sokadik cáfolata a kormány brüsszelezésének, vagyis annak, hogy a hazai infláció az Oroszországgal szembeni szankcióknak tudható be.
Összességében az adatait e cikkünk megjelenéséig közzétett 39 országból már csak 8-ban kétszámjegyű az éves szintű pénzromlás, miközben az Orbán-kormány csak fél év múlva, 2023 utolsó hónapjában számít legalább 9-sel kezdődő mutatóra.
Pedig továbbra is nálunk az egyik legszigorúbb az a monetáris politikai eszköz, amellyel próbálnak meg a jegybankok hozzájárulni az infláció lassulásához. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 13 százalékos alapkamatánál és a tavaly október közepétől irányadó szerepet betöltő 16 százalékos egynapos betéti kamatánál egészen mostanáig csak egy magasabb volt, Ukrajnáé, amely még mindig 25 százalékot tart érvényben. De, hogy mennyivel hatékonyabb a háborúban lévő kijevi jegybank, azt jelzi, hogy az ukránok tavaly decemberben még 26,6 százalékos éves inflációja júniusra kevesebb mint a felére, 12,8 százalékra zuhant.
Ha nem az MNB egynapos betéti kamatát nézzük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a törökök beelőztek, mivel, érzékelve, hogy az inflációlassulás jelentősen mérséklődött, az ankarai központi bank csaknem a duplájára, 8-ról 15 százalékra vitte fel az alapkamatát.
Bár az infláció Európa-szerte láthatóan lassul, még mindig tíz jegybank szigorított júniusban, s csak három enyhített – amin egyáltalán nem szabad meglepődni. Hiszen amiatt, ha az egy számjegy közelébe, vagy esetleg már éppen az alá ment a fogyasztóiár-index, még nincs ok pezsgőbontásra. A legtöbb ország ugyanis középtávon általában 3 százalékos inflációt tolerál. Az MNB is ezt az értéket lőtte be, s áll ellen annak a – Nagy Márton volt jegybanki alelnök, most gazdaságfejlesztési miniszter által kifejtett – nyomásnak, hogy emelje meg a több mint két évtizede bebetonozódott célszámát.
A legkevésbé annak az összevetésnek a láttán nem rándulhat görcsbe a gyomrunk, amely az infláció és a jegybanki alapkamatok közötti különbséget mutatja.
(Ami, ahogy arra valamennyi havi elemzésünk e részénél felhívjuk a figyelmet, még véletlenül se tekinthető reálkamatnak, ezt az értéket ugyanis akkor kapjuk meg, ha a most befektetett vagy bankbetétbe tett összeg felvételekor kapott kamatot, hozamot viszonyítjuk a megtakarítási idő alatti inflációhoz.)
Hiszen e rangsorban legalább nem vagyunk az utolsó három helyezett között. Igaz, a 13 százalékos alapkamat alapján is csak hátulról a negyedikek lettünk júniusban, csupán a 16 százalékos egynapos betéti kamat vinne előre minket öt hellyel előrébb – mi most voltunk olyan jók és ez utóbbi alapján jelenítettük meg a magyar értéket.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
