4p

Sok fontos hír érkezett januárban az állampapírpiaci befektetők számára, új inflációs adat, új államkötvénykamatok, lényeges hozamszintváltozások. A kriptodeviza-piac is izgalmas volt, tíz éve nem volt ilyen jó hónapja a bitcoinnak, de néhány kriptóágazat sokkal jobb eredményt ért el.

Egyáltalán nem volt unalmas a január az állampapírpiacon, és sokkal okosabbak lettünk azzal kapcsolatban, hogy mennyit fognak fizetni egyes lakossági állampapírok. Kijött a tavalyi inflációs adat, ami éves átlagban 14,5 százalék lett, ez pedig meghatározza a prémium magyar állampapírok következő egy évi kamatát – mondta Eidenpenz József, a Privátbankár és az Mfor.hu főmunkatársa a Trend FM reggeli műsorában.

Mindenki állampapírt akar venni

Ez jelenleg a lakosság kedvenc állampapírja, amelyből messze a legtöbbet adnak el, sőt a korábban kibocsátott sorozatokat is gyakran erre cserélik a befektetők. A következő egy évben a négy év körüli sorozatok 15,25, a 6-7 éves sorozatok 16,0 százalékos kamatot fognak fizetni. Ez felkeltette sok kisbefektető érdeklődését, olyanokét is, akik eddig egyáltalán nem vásároltak állampapírt.

A piac is inflációcsökkenést vár

Bár a decemberi év/év inflációt (ami 24,5 százalék volt) messze nem éri el ennek az állampapírnak a következő egy éves kamata sem, 2023 végére már a legtöbb szakember csak évi tíz százalék körüli év/év inflációt vár. Így a tavalyi reálkamat-veszteség után idén pozitív reálkamat várható.

A sok éves fix kamatozású magyar állampapírok hozamából pedig az következik, hogy a piac is kifejezetten az infláció illetve a kamatok csökkenését várja. Öt-tíz évre ugyanis már csak hét-nyolc százalékos hozammal lehet állampapírokat vásárolni, ami a pénzromlás és a kamatszint jelentős csökkenését feltételezi.

Augusztus óta nem látott szinten a bitcoin

Izgalmas volt a január a kriptodeviza-piacon is, az első számú kriptodeviza, a bitcoin jó úton van afelé, hogy 2013 óta nem látott jó januárt zárjon. A mintegy 40 százalékos idei árfolyamemelkedés nagy része az amerikai tőzsdei kereskedési időben keletkezett, ami az Amerikai Egyesült Államok befektetőinek élénk vásárlásaira utalhat. De pusztán az időzónák különbségei miatt lehetett ebben szerepe Kanada, Brazília vagy Argentína polgárainak is.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Annál is inkább, mert a hírek szerint az utóbbi években a kriptodevizák használata, legalábbis fizetőeszközként, éppen a harmadik világbeli országokban volt a legelterjedtebb. Mint például Vietnám, Nigéria és egyes latin-amerikai országok. Ezeken a területeken a bankrendszer ugyanis rendkívül fejletlen, sok embernek egyáltalán nincs a bankszámlája, valósággal rákényszerül a lakosság arra, hogy kriptodevizákat használjon.

A Lightning Networktől a fájltárolásig

Bár valójában a bitcoin nem ideális kisebb összegű és gyorsabb átutalások lebonyolítására, van egy “második rétegű” kiegészítő hálózata, a Lightning Network. Ez olcsó és gyors, pár centes díjú és pár másodperces tranzakciókat tesz lehetővé. Ezt használja egyébként Salvador kormánya is, amely a világon elsőként tette hivatalos fizetőeszköze a bitcoint.

A kriptodevizákon belül vannak alágazatok, amelyek különösen jól teljesítettek januárban, alaposan túlszárnyalva a bitcoint és az ethert is. Ilyenek voltak a decentralizált fájltárolással (felhőbeli adattárolással) kapcsolatos kriptodevizák, vagy például a metaverzum-tokenek. A metaverzummal kapcsolatos befektetések különösen nagyot zuhantak a tavalyi medve piacon, de itt is az élénkülés jelei látszanak.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár. 
Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG