4p

Évi 6,6 százalékra nő az itthoni kockázatmentes csúcskamat, miután új inflációkövető forintkötvények kaphatók a jövő hét végétől. Ráadásul kevesebb késéssel követik az inflációt, mint a korábbi sorozatok. A ma közzétett magas inflációs adatot ugyan nem éri el a kamat, de pár hónap múlva ez is változhat.

Két új inflációkövető forintkötvényt hirdetett meg az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a lakossági befektetők számára, körülbelül három év két hónapos, illetve öt év két hónapos kezdeti futamidővel. A január 20-tól kapható friss Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) kondíciói kicsit javultak, két szempontból is. Egyrészt az ötéves papírnál emelték kissé a kamatprémiumot, másrészt mindkét sorozatnál csökkent a kamatmegállapítás és az infláció bekövetkezte között eltelő idő.

Az ötéves 2027/I kamatprémiuma – az infláció felett kifizetett plusz kamat – 1,5 százalékpont lesz, holott az előző sorozatnál ezt 1,25 százalékpontra csökkentették 1,4-ről (a 2026/I-nél). A három éves 2025/K prémiuma viszont marad 0,75 százalék, ahogy elődjénél, a 2024/K-nál volt. A kamat alapja, amihez ez a prémium hozzáadódik, változatlanul az éves átlagos infláció.

(A korábbi prémiumokról lást a lenti grafikonokat.)

Az első évi csúcskamat 6,6 százalék

Ezzel a kormányzat vélhetően csökkenteni tudja valamelyest a megtakarítók inflációval kapcsolatos aggodalmait, mert a tavalyi átlagos inflációhoz, az 5,1 százalékhoz hozzáadva a 2027/I másfél százalék prémiumát évi 6,6 százalékos indulókamat jön ki. Ez pedig lényegesen magasabb, mint a korábbi években a hasonló papírok kamata, vagy Magyar Állampapír Plusz évi 4,95 százalékos fix hozama.

Az öt év körüli futamidejű PMÁP állampapírok kamatprémiuma a kibocsátás sorrendjében (forrás: nyilvános ajánlattételek)
Az öt év körüli futamidejű PMÁP állampapírok kamatprémiuma a kibocsátás sorrendjében (forrás: nyilvános ajánlattételek)

Ezt a 6,6 százalékot 2022 január 21-től 2023 március végéig fizetik. Utána a PMÁP-oknál megszokott módon az előző évi átlagos inflációhoz adva a kamatprémiumot, új kamatmegállapítás következik. (Nem évesítve 2023 márciusban 7,72 százalék jár, de ez nem tévesszen meg senkit, nem évesített adat, csak hasonlít a decemberi 7,4 százalékos év/év inflációra.)

A hároméves papír kezdő kamata pedig értelemszerűen évi 5,85 százalék (5,1+0,75).

MÁP Plusz fizikai államkötvény postáról és az Államkincstár régi kártyája (E. J.)
MÁP Plusz fizikai államkötvény postáról és az Államkincstár régi kártyája (E. J.)

Kevésbé lesznek lajhárkötvények

A korábbi PMÁP-sorozatok sokszor csúnya késéssel követték az inflációt, ami emelkedő infláció mellett nem kedvező a befektetőknek. Emiatt még lajhár-kötvényeknek is elneveztük a legutóbbi sorozatokat. Számításaink szerint elvileg az is előfordulhat ilyen gyorsan elharapódzó inflációnál, hogy a kötvény által ígért reálkamat teljesen elvész.

Erről szóló cikkünk:

Az új papíroknál ez a késés lényegesen kisebb, hiszen a 2021-es inflációt már 2022 januárjától fizetni kezdik, a 2022-est pedig 2023 március végétől. Bár bizonyos szempontból még jobb lenne, ha félévente lenne kamatmegállapítás, ahogy az eurós magyar inflációkövető kötvényeknél (PEMÁP), vagy az amerikai I Bondoknál, amelyekről itt írtunk.

A három év körüli futamidejű PMÁP állampapírok kamatprémiuma a kibocsátás sorrendjében (forrás: nyilvános ajánlattételek)
A három év körüli futamidejű PMÁP állampapírok kamatprémiuma a kibocsátás sorrendjében (forrás: nyilvános ajánlattételek)

Mi várható attól a papírtól, amit korábban vettél?

Az eddig kapható PMÁP-ok egyébként a tavalyi 5,1 százalékos éves átlagos pénzromlás alapján három évre 5,85, illetve 6,35 százalékot fognak fizetni (5,1+0,75, illetve 5,1+1,25 százalék, 2024/K és 2026/I). Ám ez a három éves papírnál csak ez év decemberében, az öt évesnél pedig júliusban lép életbe.

Az euróban kibocsátott, az Eurózóna inflációját követő PEMÁP (Prémium Euró Magyar Állampapír) jelenleg 3,9 (három éves sorozat), illetve 4,4 (öt éves sorozat) százalékot fizet éves szintre átszámítva. De az Eurózónában is az infláció csökkenése várható, az EKB előrejelzése szerint a pénzromlás ezekben a hónapokban tetőzik, majd erősen visszahúzódik majd.

Az MNB inflációs előrejelzése, a “legyezőábra” (forrás: MNB, 2021. december)
Az MNB inflációs előrejelzése, a “legyezőábra” (forrás: MNB, 2021. december)

Nemsokára még vonzóbb lehet a PMÁP

Ugyanígy itthon is a forintinfláció szelídülésére számít mindenki, a jegybanktól a független (és kevésbé független) elemzőkig. Így míg ma még látszólag nem néz ki jó, hogy “7,4 százalék volt tavaly az infláció, de csak 6,6 százalékot fizet a PMÁP”, pár hónap múlva megfordulhat a helyzet, és a nagy valószínűséggel pozitív reálkamat jobban fog látszani. (Másrészt azonban a tavalyi infláció már a múlté, a 2022-es kamatot majd a 2022-es inflációval lesz érdemes összevetni.)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44480 44020 45190 -1,57% 0 0 13 140 501 180 HUF 2026-07-17 17:13:43
MOL 4166 4116 4194 +0,10% 0 0 2 125 298 562 HUF 2026-07-17 17:05:04
MTELEKOM 2640 2610 2640 +0,38% 0 0 338 257 258 HUF 2026-07-17 17:05:02
RICHTER 11980 11950 12100 -0,75% 0 0 826 645 930 HUF 2026-07-17 17:05:02
OPUS 370 362 372 +0,41% 0 0 35 831 872 HUF 2026-07-17 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Az állampapírokról mindig ugyanaz a szó jut az eszünkbe: TINA
Eidenpenz József | 2026. július 17. 11:31
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az átlagembert.
Állampapír / Kötvény Fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:44
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) lezárja több lakossági állampapír jelenleg futó sorozatát és helyettük újakat indít.
Állampapír / Kötvény Az EU-s pénzek miatt jöhet devizakötvény-kibocsátás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 14:17
Az előfinanszírozási igény lehet a magyarázat.
Állampapír / Kötvény Lerántotta a leplet: ezzel zsebelte be az idei díjakat az Erste profija
Czwick Dávid | 2026. június 19. 11:54
Több kategóriában is taroltak az Erste Alapkezelő alapjai. A cég szenior portfóliómenedzsere, Dudás Máté által kezelt három alap is szakmai elismerésben részesült. Hogyan csinálta? Mik voltak a váratlan fordulatok idén, miközben az év nagyobbik része még előttünk áll? Ezekre is válaszol interjúnkban.
Állampapír / Kötvény Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG