Ha olyan intenzitással és részletességgel foglalkozna Magyar Péter a magyar gazdaság helyzetével, mint a hazai politikai viszonyokkal, akkor bőven lenne muníciója. Most például az infláció alakulása adhatott fegyvert a kezébe.
Bár a tavaly év elején több mint huszonöt éve nem látott magasságba, közel 26 százalékra ugrott éves fogyasztóiár-index 2024 első hónapjaiban csaknem egy nagyságrenddel kisebb számokat mutatott – már csak a dolgok természeténél fogva is, hiszen az lett volna csak a baj, ha még a 2023-as magas bázisra is rápakolt volna –, azért erősen túlzó az ettől cseppet sem ódzkodó, sőt ebben lubickoló Nagy Márton önfényezése.
Fotó: Magyar Közgazdasági Társaság Youtube-csatorna
A nemzetgazdasági miniszter ugyanis „Az infláció összeomlott” kijelentéssel kommentálta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által márciusra kiszámolt éves fogyasztóiár-index 3,6 százalék lett. 0,1 százalékponttal alacsonyabb a februárinál és 0,2 százalékponttal a januárinál. Nem tudjuk, milyen iskolában pallérozódott Nagy, de az összeomlás kifejezés láttán azért ennél nagyobb mértékű elmozdulásra asszociálhatunk.
Persze, amiatt érthető a hazai gazdaságpolitika első számú alakítójának az öröme, hogy már nem 20-25 százalék közötti a pénzromlás – amit csak maguknak köszönhettek, hiszen a kormányzati agymosó propaganda ellenére e kiugró értékek csak részben voltak köszönhetők az orosz-ukrán háború miatt kilőtt energiaáraknak és az egyéb nemzetközi szintű drágulásoknak, azok alapvetően az Orbán-kabinet hibás döntéseinek a következményei. Erre az a legfőbb bizonyíték, hogy a magyar kormány által fő inflációt kiváltó tényezőknek kikiáltott Oroszország elleni európai uniós szankciók ellenére a másik 26 EU-tagország fogyasztóiár-indexei legalább 7-8 (!) százalékponttal voltak alacsonyabbak a mienknél.
S a most már valóban elviselhető, 3,6-3,8 százalékos idei hazai inflációs mértékek nemzetközi viszonylatba helyezése sem ad okot a nemzetgazdasági miniszter erős jelzőjére. Hiszen
az adataikat cikkünk megjelenéséig közzétett 40 országból 24 fogyasztóiár-indexe is alacsonyabb lett a miénknél, vagyis többé, mint ahányé magasabb.
Mindössze az lehet vigasz – igaz, sovány –, hogy az EU-ban már nem Magyarország ül az inflációs szégyenpadon, hanem... dobpergés: Románia! Ez vélhetően azokat örömmel tölti el, akik már csak a történelmi múlt – Erdély – okán elsősorban mindig is azt nézik, keleti szomszédunk jobban vagy rosszabbul teljesít-e hozzánk képest. Most speciel, ebben a mutatóban, igen, de más téren már nem ennyire jó a helyzet.
Más kérdés, hogy bár a románokkal együtt öt uniós országban is magasabb lett márciusban az infláció, mint kis hazánkban, a szintén viszonyítási pontokként tekintett, a nyugatiak által is velünk egy kalap alá vett közép- és kelet-európai régió többi országai között ugyancsak nem tündöklünk. Például a Visegrádi Négyek többi tagja kivétel nélkül nagyon alacsony számot produkált: Lengyelországban 1,9, Csehországban 2, Szlovákiában 2,3 százalék lett az éves infláció márciusban. De még az idehaza általában lesajnált Bulgária is 3 százalékos rátát villantott.
Csak amiatt hízhatna a májunk, hogy míg Szlovéniával a múlt hónapban egy szintre kerültünk, addig Horvátországot (4,1 százalék), Szerbiát (5 százalék) és Montenegrót (5,5 százalék) magunk mögé utasítottuk. Sőt még Ausztriát (4,2 százalék) is. Más kérdés, hogy mivel ezek a hazai turisták által – talán Szerbia kivételével – közkedvelt célpontok, azért az ottani drágulásoknak is mi ihatjuk meg a levét.
Az sem éppen szívderítő, hogy Magyarország úgy tanyázik a 40 tagú mezőny második felében, hogy összességében márciusban ismét fokozódott az inflációs nyomás. Míg februárban hat ország mutatott ki magasabb éves fogyasztóiár-indexet az előző hónaphoz képest, addig márciusban több mint kétszer annyi, 13. A legjobban, 1,2 százalékponttal Montenegróban nőtt az éves infláció februárról márciusra, miközben Észak-Macedóniában 1, míg Törökországban 0,98 százalékkal. Utóbbin már meg sem lepődhetünk, az Erdogan vezette állam már jó ideje képtelen leküzdeni a hiperinflációt, amely éves szintje a múlt hónapban éppen 68,05 százalékra rúgott.
Ugyancsak dupla annyi, négy országban stagnált a pénzromlás márciusban, mint februárban: Csehországban, Horvátországban, Fehéroroszországban és Oroszországban.
Szerencsére az utóbbi hónapokban már megszokott módon az inflációcsökkentők tábora a legnépesebb, 23 tagú. Március képzeletbeli bajnoka a februári rátáján 2,1 százalékpontot faragott Ukrajna lett, megelőzve Szlovákiát (-1,09 százalékpont) és Lengyelországot (-0,9 százalékpont).
Mi az éppenhogy csökkenő, 0,1 százalékpontos mértékünkkel ezen a listán értelemszerűen az utolsók vagyunk – holtversenyben Ausztriával és Luxemburggal.
Nem kevesebb, mint négy európai államban is annak ellenére csökkent az éves fogyasztóiár-index, hogy jegybankjuk lazított a monetáris kondícióin, azaz kamatot vágott, ami a közgazdasági logika szerint inkább az olcsóbb pénz által gerjesztett növekvő kereslet révén inflatorikus hatású.
Persze ezek a kamatcsökkentések elvileg azzal is magyarázhatók, hogy pont a korábbi magas százalékokkal sikerült leszorítani a fogyasztóiár-indexet, így már anélkül nyílik tér a lazításra, hogy az hozzájárulna az infláció újbóli gyorsulásához. Csak remélhetjük, hogy ez a helyzet nálunk, ahol márciusban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 0,75 százalékos kamatvágása volt a legmagasabb, a többiek közül az ukrán, a cseh és a moldáv jegybank 0,5-0,5, a bolgár 0,01 százalékkal vitte le az irányadó rátáját.
Velük szemben csak ketten állnak, a törökök 5 százalékpontos kamatemeléssel, immár 50 százalékra vitték fel az alapkamatukat, míg a bosnyákok 0,48 százalékponttal, 4,33-ra.
Törökországon kívül egyébként már csak két európai államban két számjegyű a jegybanki alapkamat, pont az egymással háborúzó Oroszországban (16 százalék) és Ukrajnában (14,5 százalék). E listán fehérorosz és izlandi társa után az MNB a hatodik.
Nem úgy a visszatekintő reálkamatok összevetésében, amely a mostani alapkamat és az éves infláció viszonyát jelzi. E rangsorban ugyanis az oroszok és ukránok után mi vagyunk a harmadikok.
Ami zene lehet a kormánytagok és az MNB-vezetők füleinek, hiszen ezzel azt tudják kommunikálni, a tavalyi magas infláció ellenére milyen jól fialnak a bankba tett, illetve a befektetett pénzünk. Csakhogy igazából az előretekintő reálhozam a mérvadó, vagyis az, hogy a most különböző eszközökbe helyezett megtakarítások után fizetett kamatok, hozamok kivételekor mekkora lesz az infláció – az mutatja meg ugyanis valójában, hogy a pénzünk romlott-e vagy éppen ellenkezőleg, sikerült-e megtartania, sőt esetleg még növelnie is az értékét.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
Hazai és uniós forrásokból, illetve magántőke bevonásával valósulhat meg. 
