Havi európai inflációs körképünket rendre azzal a megállapítással szoktuk kezdeni, hogy miközben a koronavírus-járvány, majd a háború által gerjesztett inflációs nyomás egyre több országban lassul, Magyarországon ezzel éppen ellentétes folyamat figyelhető meg. Legutóbb például már azt állapíthattuk meg, hogy decemberben az adataikat publikált 37 országból már 28 fogyasztóiár-indexe alacsonyabb volt, mint egy hónappal korábban, a miénk viszont csak még tovább emelkedett.
Most azonban fordulatról tudunk beszámolni – igaz, csak félig. A januári inflációs adataikat cikkünk megjelenéséig nyilvánosságra hozott 34 országból ugyanis 12-nek az éves szintű fogyasztóiár-indexe volt magasabb az egy hónappal korábbinál, vagyis öttel többé, mint decemberben. Amit a kormányzati propaganda és a kormányhű média – jelesül a vg.hu – nem volt rest máris kajánul tálalni.
Kétségtelen, hogy az élelmiszer- és az energiaárak növekedése – amelyek nyomán az Orbán-kabinet eufemisztikusan előbb háborús, majd szankciós inflációt sulykolt – többek között Franciaországban, Svájcban, Norvégiában, Németországban, Spanyolországban és Izlandon is a pénzromlás újbóli fokozódását idézte elő. Valamint – hogy hozzánk közeli példákat is említsünk – Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban is, miközben a három balti állam közül kettő (Észtország, Lettország) is felkerült e listára.
Bizonyára kitalálják, ki e rangsorban a tizenkettedik. Abban a trendben ugyanis nem történt változás, hogy a mi éves inflációnk még a decemberi 24,5 százaléknál is feljebb tudott menni, a 25,7 százalékos januári érték immár közel 27 éve nem látott magasságú.
Persze Svájcban még ennél is régebbi, 30 éves rekord dőlt meg, de ez ott mindössze annyit jelentett, hogy a januári fogyasztóiár-index 3,3 százalék lett. De a svájciak mellett még öt, decemberről januárra növekvő pénzromlásról beszámolt ország rátája is egyszámjegyű maradt.
A velünk együtt szintén kétszámjegyű mutatóval rendelkező további négy ország egy hónap alatt emelkedett inflációja láttán maximum egy dologba kapaszkodhatunk: a cseheknél még nálunk is jobban, a mi 1,2 százalékpontunkkal szemben 1,7 százalékponttal lett magasabb az éves fogyasztóiár-index decemberről januárra. Ám ez igencsak sovány vigasz, hiszen az ő rátájuk így lett 17,5 százalék, ami tehát 8,2 százalékponttal alacsonyabb a magyarországinál. Úgy, hogy nálunk még él árstop, igaz, az üzemanyagra vonatkozó hatósági korlátozás eltörlése után már csak nyolc élelmiszerre. Más kérdés, hogy – mint arra már számtalan szakember, politikus, illetve lapunk is rámutatott – ennek kontraproduktív hatása – nevezetesen, hogy az árstopon elszenvedett veszteségeiket a kereskedők más termékek drágításával bőven kompenzálták, sőt túl is – csak még inkább rúghatott az infláción.
A hazai adat láttán azért sincs ok bármilyen fogódzkodót is keresnünk, mivel a relatív inflációs helyzetünk sem az Európai Unióban, sem kontinensünk egészében nemhogy javult volna januárban, hanem csak tovább romlott. Míg a már decemberben is az EU-n belüli legmagasabb fogyasztóiár-indexünk 2,8 százalékponttal haladta meg az utánunk következő Litvániáét, addig e differencia januárban már 4,2 százalékpontra hízott – a különbség csupán az, hogy az ezúttal utolsó előtti Lettországhoz képest.
Európa egészét tekintve ugyan még hátulról ugyanúgy negyedikek vagyunk, mint egy hónappal korábban, de a januári inflációs rátánk már csak 0,3 százalékponttal „verte” az immár majdnem egy éve az oroszokkal hadban álló Ukrajnáét és 1,6 százalékponttal az éppen kormányválsággal – és egyes híresztelések szerint Putyin lehetséges eszkalációjával – küzdő Moldováét. Mindössze a hiperinflációjú Törökország 57,68 százalékos mutatója tűnik túl messzinek – s maradhat is e távolság, ha igazolódik a kormány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a hazai független szakértői kórus ezúttal egy húron pendülő előrejelzése, miszerint a hazai infláció januárban tetőződhetett, az év további részében viszont már fokozatosan lassulhat.
Azt persze képtelenség előrelátni, hogy ha e mérséklődés be is következik, akkor az milyen ütemű lehet. Ezért is óvatos az MNB is atekintetben, hogy mikor kerülhet sor kamatai csökkentésére. Merthogy mint azt a korábbi havi inflációs körképünkben ugyancsak rendre kénytelenek voltunk rögzíteni, pénzromlásunk uniós szinten annak ellenére a legmagasabb, hogy Matolcsy Györgyék küzdenek az ellen a legmagasabb kamatokkal. De a 13 százalékos jegybanki alapkamatnál egész Európában is csak két nagyobbat lehet találni: a moldovaiakét és az ukránokét. Ám, ha az effektívnek tekinthető egynapos betétek 18 százalékos kamatát nézzük, akkor már megint már csak Ukrajna áll előttünk (illetve mögöttük – ez megközelítés kérdése), miután Moldova januárban 20-ról 17 százalékra vitte le az irányadó rátáját.
Végül, szokás szerint közreadjuk a januári infláció és az alapkamatok közötti különbséget, ami inkább csak érdekességként szolgálhat. Hiszen azt, hogy a most bankba tett, illetve fektetett pénzek reálkamata mekkora lesz, csak akkor lehet megmondani, amikor azokat kivenni szándékozunk és már ismerjük az akkor érvényes inflációs rátát. Aki például most Prémium Magyar Állampapírt vesz és azt egy év múlva eladja, az jó eséllyel több százalékpontos pozitív reálhozamot tehet zsebre – már amennyiben az infláció 2023 végére tényleg egyszámjegyűre csökken, ahogy azt Orbán Viktor kérte a jegybankelnöktől és követelte a pénzügyminisztertől.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
