Keleten a helyzet változatlan. A kultikus Remarque-regény címének megbuherált változatával jellemezhetjük havi európai inflációs összehasonlításunk legfrissebb darabját. Az éves szintű, azaz az előző év azonos időszakához viszonyított fogyasztóiár-indexek mértéke alapján ugyanis októberben az első nyolc helyen ugyanazok az országok álltak, mint szeptemberben, amelyek kivétel nélkül az öreg kontinens keleti felében helyezkednek el.
Változás csak a kilencedik pozícióban történt, amelyet a csehek átadtak a lengyeleknek. Prágában annak is örülhetnek, hogy nem is egy, hanem egyszerre három hellyel is hátrébb kerültek, minekutána északi szomszédjaik mellett a fehéroroszok és a románok éves inflációja is magasabb lett októberben, mint az övék.
Ebben az összevetésben az első nyugat-európai országot a tizenharmadik helyen találjuk, amely nem más, mint Hollandia – a fapapucsosok ugyanitt álltak egy hónappal korábban is.
De persze ennél bizonyára érdekesebb, hogy mi, magyarok hol is helyezkedünk el. Sajnos, nincs jó hírünk: nagyon az elején. Egészen pontosan a hetedik helyre volt jó a pontosan 26 éves rekordot döntött 21,1 százalékos inflációs rátánk. Ami azt is jelenti, hogy Magyarország is azok között van, amely államok helyzete egy hónap alatt nem változott. Mindenesetre az előttünk lévő hatos kiléte – a háború sújtotta Ukrajna, a hiperinflációs Törökország, valamint Moldova és a balti államok – nem igazolja vissza azt a kormányzati kommunikációt, miszerint a háborús/szankciós infláció az oka mindennek.
Már csak azért sem, mert októberben is számos európai államban tudott csökkenni a pénzromlás. Egészen pontosan 13-ban volt alacsonyabb az éves infláció a múlt hónapban, mint szeptemberben, s ami biztató tendencia, hogy ez a kör két taggal is bővebb az egy hónappal korábbinál. Ezzel szemben 23 országban még felfelé ment a fogyasztóiár-index, kettőben – Koszovóban és Luxemburgban – pedig stagnált.
Az eddigiek fényében némileg meglepő lehet, hogy a havi inflációs emelkedési pálmát nem egy kelet-európai ország vitte el – mint szeptemberben Magyarország –, hanem egy nyugat-európai: Olaszország, amely éves pénzromlásának mértéke egy hónap alatt 3 százalékponttal is magasabb lett.
Az infláció elleni monetáris politikai védekezésre (a fiskális egy másik írás témája lehet) áttérve, ugyancsak tetten érhetők a kontinensünk két fele közötti különbségek. Míg Kelet-Európában mintha kezdenének a jegybanki kamatemelések végéhez közeledni, addig Nyugat-Európa most vág bele ezekbe. Az Európai Központi Bank újabb, a szeptemberivel megegyező mértékű, 75 bázispontos emelése egy csapásra az eurót használó 19 országban jelentett monetáris szigorítást. Ugyanennyivel srófolta a Bank of England is az irányadó rátáját, igaz, ez már novemberi fejlemény.
S akkor térjünk ki egy bekezdés erejéig, miért is írtuk a kelet-európai kamatemelések kapcsán azt, hogy „mintha a végéhez közelednének”. Bár a csehek, a lengyelek, a románok és a horvátok valóban nem változtattak – sőt még a háborúskodó oroszok sem, illetve a hozzájuk hű fehéroroszok, no meg az ukránok és a moldávok –, mi magyarok igen. Bár a grafikonunkon ez nem látható, de csak azért nem, mert az a jegybanki alapkamatok szintjét mutatja, s tény és való, az MNB nem nyúlt a 13 százalékos ezen mutatójához. Csakhogy már jó egy hónapja nem ez számít irányadónak, hanem az egynapos betéti kamat. Márpedig annak mértéke 18 százalék.
Más kérdés, hogy ez az összevetésünket illetően nem oszt, nem szoroz, Magyarország a 18 százalékkal is a harmadik helyen szerepelne, ugyanott, mint egy hónappal korábban.
A szakberkekben kettős kamatrendszernek nevezett szisztéma (vagyis amikor nem is az alapkamat az irányadó) jelentősége ugyanakkor mégis csak megvan, méghozzá akkor, ha annak szeretnénk utánajárni, mennyivel maradnak el a mostani jegybanki kamatok az inflációtól. A 13 százalékos rátája alapján az MNB a középmezőnyben tanyázik, a 15. helyen, szemben az egy hónappal korábbi 11. pozícióval. Ám, ha a 18 százalékot nézzük, akkor már ugyanúgy harmadik, mint volt augusztusban, vagyis abban a hónapban, amikor az MNB még nem fújta le az alapkamatemelési ciklusát.
Az adott alapkamat-szintek amiatt lényegesek, hogy ahhoz szokták árazni a piaci szereplők a kamataikat. Esetünkben most a megtakarítási oldal a lényeges, vagyis, hogy ma mekkora kamat mellett lehet a kockázatmentesnek tekinthető eszközökben, jelesül bankbetétben, vagy állampapírban lekötni a pénzt, mondjuk egy évre. Amiből következik, hogy értelemszerűen csak 2023 októberében derül ki, a most mondjuk Magyarországon megvett állampapírra egy év múlva kapott 11,75 százalékos kamattal sikerült-e legalább megőrizni a megtakarításunk értékét. Márpedig a most állampapírt vásárlók csak akkor dörzsölhetik majd elégedetten a tenyerüket, ha teljesül Orbán Viktornak Matolcsy György jegybankelnökhöz intézett kérése, illetve Varga Mihály pénzügyminiszternek adott utasítása, és az éves inflációt a jövő év végére sikerül megfelezni, sőt egyszámjegyűvé tenni. Aminek esélyét azonban egyes elemzők alacsonyra teszik.
