Bár Nagy Márton elégedetten konstatálta, hogy a márciusi éves infláció 25,2, az egy év alatti élelmiszerdrágulás pedig 42,6 százalék lett, mondván, azok teljesen összhangban vannak a kormányzat várakozásaival, ha kitekintünk a Lajtán túlra, akkor kétségeink támadnak, valóban – ahogy a gazdaságfejlesztési miniszter értékelte a Központi Statisztikai Hivatal adatait – jó úton járunk-e.
Hiszen azt láthatjuk, hogy a fogyasztóiár-indexeit cikkünk megjelenéséig közzétett 38 európai ország közül kis hazánk az utolsó előtti, mindössze a hiperinflációján hónapról hónapra faragó, de még mindig 50 százalék feletti rátáig jutó Törökországban nagyobb a pénzromlás. Ami azt jelenti, hogy az Európai Unióban változatlanul nálunk a legmagasabb az infláció. Ráadásul az előttünk lévő ország – ez esetben Lettország – rátájához viszonyított különbség márciusban is tovább nőtt. Míg ez januárban 4,2, februárban pedig 5,1 százalékpontos volt, addig márciusban már egytized híján 8 százalékpont!
Az sem szívderítő, hogy egész Európában is egyre rosszabb a pozíciónk. Nem elég, hogy februárban az immár több mint egy éve háborúzó Ukrajna került elénk, márciusban már Moldova is, ráadásul az ukránoktól való lemaradásunk (jobban mondva, az inflációs többletünk) is nőtt.
Ami pedig a globális összevetést illeti, São Tomé és Príncipe-vel, az Afrika nyugati partjainál, a Guineai-öbölben, az Egyenlítő mentén található São Tomé, illetve Príncipe szigetét magában foglaló független köztársasággal vagyunk egy (inflációs) szinten.
Így érthetően még sovány vigaszt sem jelenthet az, hogy Magyarország nincs azon államok között, amelyek éves inflációja márciusban nőtt, hiszen a 0,2 százalékpontos hazai lassulás szinte csak mikroszkóppal látható (következésképpen a Holdról egyáltalán nem).
A hónapról hónapra növekvő inflációjú országok száma egyébként márciusban jelentősen szűkült, a januári és februári 12-12-vel szemben már csak négy ilyen állam akadt: Szerbia, Szlovénia, Norvégia és – a brüsszelező kormánypártok vélhetően nagy örömére – Belgium. Igaz, aligha akad olyan józanul gondolkodó honfitársunk, aki ne cserélne bármelyikükkel, hiszen még a múlt havi gyorsulás is csak 6,5 (Norvégia), 6,67 (Belgium), 10,5 (Szlovénia) és 16,2 (Szerbia) százalékos éves fogyasztóiár-indexeket eredményezett.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az európai tendencia biztató, mintha az öreg kontinens országai kezdenének kilábalni az újabb, a koronavírus-járvány és a háború által is gerjesztett inflációs hullámból. Februárról márciusra a legjobban, 7,5 százalékponttal az Ukrajnával szembeni háborút kirobbantó Oroszország éves rátája csökkent (ami azt jelentette, hogy a fogyasztóiár-indexük csaknem a harmadára esett, 11-ről 3,5 százalékra!), Putyinék fő szövetségeseinek, a fehéroroszoknak meg 5,7 százalékponttal, 6 százalékra. Ezek még az ezen összevetésben harmadik törökök inflációcsökkentését (-4,67 százalékpont) is felülmúlják.
Az eleve egy számjegyről indítók közül a hollandok teljesítménye süvegelendő meg, akik a februári 8-ról jutottak a márciusi 4,4 százalékra, de az albánok sem panaszkodhatnak, hogy az ő rátájuk meg 1,8 százalékponttal, 5,3 százalékra esett. Még a németek (8,7-ről 7,4 százalékra) és az olaszok (9,1-ről 7,7 százalékra) havi inflációmérséklődése említésre méltó.
Az éves fogyasztóiár-indexek csökkenése persze annak is betudható, hogy egyre több jegybank alkalmazta az antiinflációs klasszikus közgazdasági fegyvert, vagyis növelte a kamatát. Ezt nem kevesebb, mint tizenegyen tették meg, köztúk az Európai Központi Bank, amely szigorítása azonban kapásból 20 országban éreztette a hatását – ennyiben fizetőeszköz ugyanis a 27 tagot számláló közösség pénze, az euró. E népes társasággal szemben csak ketten lazítottak, a moldávok és a belaruszok – a fentiek alapján ezt ők megtehették.
Nem úgy a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely azok közé tartozott, akik nem változtattak. Elképzelni sem szeretnénk, mi lett volna, ha az MNB nem állt volna ellen a kormány és azon belül is különösen Nagy Márton nyomásának, s már nekikezdett volna a kamatcsökkentésnek, úgy, hogy az infláció még érdemben nem, vagy csak alig lassult, miközben a világ jegybankjainak jelentős része pont az ellenkező irányba tart, azaz emeli az irányadó rátáit. Hiszen elég csak azt megemlíteni, már most is kegyelmi állapotnak tekinthető, hogy a kamatkülönbség szűkülése ellenére a forint ilyen jól tartja magát, nem érdemes játszani a tűzzel, különösen, hogy nem tudjuk, mi lesz az uniós források sorsa.
Végül szokás szerint következzen havi európai inflációs körképünk játékosabb része, vagyis annak áttekintése, hogy az alapkamat hogyan aránylik az inflációhoz. Hiszen az, ha az előbbi most jelentősen elmarad az aktuális fogyasztóiár-indextől, még nem mond sokat pénzünk értékvesztésétől. Sokkal tisztább képet ad majd a reálérték-változásról az, ha azt nézzük meg, hogy a most megtakarított – bankbetétbe tett, illetve befektetett – pénzünkre egy bizonyos idő, mondjuk fél, háromnegyed vagy egy év, múlva kapott kamat, hozam kézhezvételekor mekkora lesz az infláció.
Jelenleg tehát csak irányadóként kezelhető az, hogy hét ország mutat fel e téren kétszámjegyű mínuszt. Az e listát -42,01 százalékponttal toronymagasan „vezető” törökök után következő országok között – hátulról a negyedikként – Magyarország is megtalálható, a maga 12,2 százalékpontos mínuszával.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,10 pontos emelkedéssel, 144 587,49 ponton nyitott szerdán. 
