Virovácz Péter hozzászólásában kifejtette, hogy most a szinkronizált kamatvágási ciklus kezdetét - Svájc nélkül - júniusra tesszük. Tehát valószínűleg ekkor fog kamatot vágni a Fed, az Európai Központi Bank és a Bank of England, de ez utóbbi talán esetleg kissé később fog neki. Hogy miért nem kezdték már el a kamatvágásokat, az egész egyszerűen arról szól, hogy egy olyan inflációs időszak van mögöttünk, amelyben mindenki eléggé durván megégette magát. Még emlékezhetünk arra a mantrára - ami nagyon sok gazdasági mémben is előjött -, hogy ez csak átmeneti. Aztán egy fél év múlva is átmeneti volt még. Egy év múlva is átmenti volt, és még mindig ment fölfelé az infláció. Aztán szépen lassan elkezdtek a nagy elemzések mindenhonnan kijönni, amelyek nagyjából egy olyan világképet mutattak, amelyben a 3D-s (háromdimenziós) infláció lett a „buzz word”, azaz hívószó. A három D a következő:
- deglobalizáció;
- demográfia; és
- dekarbonizáció.
Fotó: Privátbankár / Dala Gábor
Ez a három tétel ebben az évtizedben egyértelműen felfelé nyomja az inflációs folyamatokat. Tehát elmúlt az az időszak, amit megéltünk a 2008-2009-es pénzügyi válság után, hogy gyakorlatilag zéró kamat környezet van, és ész nélkül nyomatjuk a likviditást, de semminek semmilyen inflációs hatása nincs. Elvágta a Covid meg azt követően gyakorlatilag az összes különböző sokk, például a háború.
Ismét van inflációs hatás
Jött egy irtózatos nagy pofon, meg még utána vagy három, és úgy tűnik, hogy visszazökkent a világ a normál kerékvágásba, és hirtelen a likviditás bőségnek lett inflációs hatása. Most mindenki rácsodálkozik erre, és ezt próbálják meg valahogy kivédeni a jegybankok. Ebben az új környezetben tényleg óvatosnak kell lenniünk, mert tényleg nem lehet elkezdeni ész nélkül kamatot vágni.
A legnagyobb veszély az a szolgáltatások felől van az infláció tekintetében, ami egy makacs dolog. A jegybanki kamatpolitika a szolgáltatásokat viszonylag sok átmeneten keresztül tudja csak befolyásolni: leginkább úgy, hogy a megtakarítások felé terelik a háztartásokat. Igen ám, de most pozitív reálkamat környezetben kell ezt megtenni. Az, hogy zeró a kamat és ennél magasabb az infláció, ami arra ösztönöz, hogy gyorsan költsük el a pénzt - ilyen most már nincsen.
Mindenki azt mondja - a Fed is azt mondta és az Európai Központi Bank és azt mondja, hogy pozitív reálkamat környezetet kell tartanunk 50-100 bázis pont között. Lehet ezen vitatkozni, de legalább ennyit kell tartani a fejlett piacoknak is, hogy az ilyenfajta tartós inflációs nyomást valamennyire kezelni lehessem. Ez az, ami összeköti ezeket a jegybankokat, mert egy globális inflációs jelenséggel állunk szemben, és innentől kezdve nagyjából mindenki kénytelen kelletlen megpróbál együtt mozogni.
Összehangolnak a jegybankok a kilengések ellen
Ráadásul mostanában azt is láttuk, hogy a piac nagyon-nagyon gyorsan el tud rohanni egyik, vagy másik irányba. Elég csak az elmúlt két hónapban a Fed kapcsán a kamat várakozásokat megnézni: volt olyan, hogy 150 bázispontot árazott a piac, aztán elszaladtunk vissza 75-ig. Most éppen talán olyan 80-90 környékén járhatunk. Tehát nagyon-nagyon komolyan kilengenek ezek a várakozások.
"Minden jegybank megpróbálja egybegyúrni a piaci várakozásokat. Nyilván mindenkinek az az érdeke, hogy ez minél inkább harmonizált legyen, mert hogyha elszalad az árfolyam és nagyon komoly leértékelődés zajlik, akkor ez nagyon gyorsan bepörög az inflációba. Nem biztos, hogy van megállapodás ezen jegybankok között, de gyakran egyeztetnek egymással és nem lennék meglepődve, hogyha a végén mind a három fő jegybank júniusban valóban elkezdi a kamatvágást. Az, hogy ki mennyit fog a végén majd idén összességében vágni, az már országspecifikus dolog, de nagyjából ez egy összehangolt akciónak tűnik jelen pillanatban," - zárta le érvelését a makrogazdasági elemző.
Fotó: Privátbankár / Dala Gábor
A 3D Újratervezés: kisebb növekedés
Arra számítunk, hogy a három területen – a dekarbonizáció, a demográfia és a deglobalizáció – bekövetkezett jelentős változások hosszú távú hatással lesznek a világgazdaságra – írja honlapján az angol globális befektetés bank a Schroders. Fontos, hogy a „3D” magasabb és volatilisabb inflációt eredményez, aminek következményei lesznek a jegybanki politikákra, és aminek következményei lesznek a növekedésre is.
Ez a „3D Újratervezés”, ahol a demográfiai sérülékenységek, a csökkenő globalizációs előnyök és a dekarbonizációs trendek valószínűleg fenntartják a jegybankokra nehezedő nyomást, hogy az inflációt helyezzék előtérbe a növekedéssel szemben – fejti ki a befektetési bank.
Ez az oka annak, hogy ezt az új környezetet, a Schroders szerint, nagyrészt az „infláció-növekedés kompromisszum” visszatérése határozza meg. Annak megértéséhez, hogy ezek a tendenciák hogyan befolyásolják az inflációt hosszú távon, a befektetőknek meg kell ismerniük néhány kulcsfontosságú gazdasági kifejezéssel, amit felsorol a bank. Lássuk ezek közül a számunkra érdekesebbeket!
Deglobalizáció
Globális értékláncok: Létrehozásuk során a termelés különböző szakaszait lebontották, és gyakran különböző gazdaságokban/földrajzi területeken helyezték el. Ez olyan előnyökkel járt, mint az alacsonyabb költségek, a méretgazdaságosság, a specializáció és a nagyobb hatékonyság.
Kiterjesztett ellátási láncok globalizált modellje: Ez a globális értékláncokon alapuló gazdasági rendszert írja le. A rendszer az 1990-es évek és a 2000-es évek eleje között csúcspontját elérő globalizációs trend eredményeként alakult ki. Kína áll ennek a rendszernek a középpontjában, amely annyira meghatározóvá vált a gyártásban, hogy gyakran a „világ gyáraként” is emlegetik.
Nearshoring/friendshoring: A termelés áthelyezése egy távoli országból egy közeli országba (nearshoring), vagy egy politikai szövetségesnek tekintett országba (friendshoring). Mindkét tendencia részleges kivonulást jelent a kiterjesztett ellátási láncok, a nemzetközi kereskedelem és a globalizáció globalizált modelljéből. E kifejezések magyar változatát még keressük.
Nem inflációs, következetesen expanzív, vagy „SZÉP” korszak (angolul Non-Inflationary Consistently Expansionary, or “NICE” era): A nagyrészt a globalizáció által vezérelt korszak az 1990-es évek végén kezdődött, és folyamatos növekedés, a munkanélküliségi ráta folyamatos csökkenése, valamint a fejlett országok alacsony és stabil inflációja jellemezte.
Offshoring: Az a folyamat, amelynek során a multinacionális vállalatok a termelést a fejlett országokból a kevésbé fejlett országokba helyezték át. Nagyon sikeres vállalati stratégiának bizonyult az 1980-as évek és az 1990-es évek eleje között.
Onshoring: Az offshoring megfordítása; a termelés visszahelyezésének folyamata abba a fejlett országba, ahol eredetileg található.
Protekcionizmus: Olyan politikák, amelyek adók, vámok vagy szabályozások alkalmazásával diszkriminálják a külföldről származó vállalatokat a saját országuk javára.
Fotó: Privátbankár / Dala Gábor
Dekarbonizáció
Szén-dioxid-határ-kiigazítási Mechanizmus (Carbon Border Adjustment Mechanism, CBAM): Az Európai Unió éghajlat-politikai keretének kulcsfontosságú eleme. Arra kényszeríti az EU-ba importáló vállalatokat, hogy úgynevezett „CBAM-tanúsítványokat” vásároljanak, hogy kifizessék a termelő országban fizetett szén-dioxid-ár és az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerében szereplő szén-dioxid-kibocsátási egységek ára közötti különbözetet.
Szén-dioxid-árképzési rendszerek, amelyek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére ösztönöznek. Ez a megközelítés magában foglalja a kibocsátás árának megállapítását, akár „cap-and-trade” rendszerek (egy csoportra meghatározott maximum érték, amelyen belül egymás közt cserélhetnek), mint például az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere, vagy szén-dioxid-adók, például a szén-dioxid-határkiigazítási mechanizmus formájában.
Dekarbonizáció/energia-átállás: Az a folyamat, amelynek során az országok eltávolodnak vagy áttérnek a fosszilis tüzelőanyagokkal – beleértve az olajat, a földgázt és a szenet – működő energiarendszerekről a megújuló energiaforrásokkal, például szél- és napenergiával működő rendszerekre.
Az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere (EU ETS): Az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere volt a világ első jelentős szén-dioxid-piaca, és az egyik legnagyobb. Ez a „cap-and-trade” rendszer korlátozza az ipari létesítményekből kibocsátható mennyiségeket bizonyos ágazatokban.
Fosszilfláció: Az infláció fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos eleme. Ez a következő évtizedben fog előtérbe kerülni a szigorúbb szén-dioxid-árazás eredményeként, amikor sok gazdaság továbbra is nagymértékben függ majd a fosszilis tüzelőanyagoktól az energiaátállás befejezése előtt.
Zöldtámogatások: A kibocsátás szén-dioxid-árazáson keresztüli csökkentésének alternatívája, a csökkentés elérése az innováció ösztönzésével zöld támogatásokon keresztül. Ezt a megközelítést alkalmazzák az olyan országokban, mint az Egyesült Államok, például az inflációcsökkentési törvény értelmében bevezetett zöld támogatásokkal.
Zöldfláció (greenflation): Az infláció további eleme, amely az energiaátmenethez szükséges kulcsfontosságú ásványi anyagok szűkösségéből adódik.
Demográfia
Kollektív alkuerő: Az a folyamat, amelynek során a munkaerő a szakszervezeteken keresztül szerződéseket köt a munkaadókkal, hogy meghatározza a munkaviszony feltételeit. A kollektív alkuerő fontos jellemzője volt a munkaerőpiacnak sok fejlett országban általában az 1970-es és 1980-as években, és néhány kontinentális európai országban egészen a 2011/12-es euróövezeti államadósság-válságig. Utóbbi csoport esetében az adósságválság előtérbe helyezte a versenyképességgel kapcsolatos kérdéseket, és a munkaerő nagykereskedelmi reformját hajtotta végre, ami rugalmasabb munkaerőpiacot eredményezett. Az adósságválság rávilágított arra, hogy számos európai országnak csökkentenie kellett a munkaerőköltségeket a versenytársakhoz képest, hogy a magasabb exporton keresztül ösztönözze a növekedést és javítsa fiskális mozgásterét.
Fiskális mozgástér: Ez a kormányok saját döntésen alapuló költségvetési politikája – adó- és költési politika – számára rendelkezésre álló tér, amelyben anélkül mozoghatnak, hogy veszélyeztetnék a költségvetés finanszírozhatóságát és az adósság fenntarthatóságát.
Rugalmas munkaerőpiacok: A rugalmas munkaerőpiacok hozzájárultak az 1990-es évek közepe és a 2000-es évek eleje közötti, nem inflációs, következetesen expanzív, vagyis „SZÉP” korszakhoz. A munkaerőpiac reformja számos fejlett országban segített megszakítani a kapcsolatot az infláció és a bérek között, amelyeket korábban kifejezetten az inflációhoz lehetett indexelni. A rugalmasabb munkaerőpiac az egyik oka annak, hogy sok közgazdász nem várja az inflációra hajlamos 1970-es és 1980-as évek visszatérését, amikor a munkaerő kollektív tárgyalási ereje a fejlett országokban általában sokkal erősebb volt.
Intelligens robotika: A robotika és a mesterséges intelligencia ötvözése olyan gépek létrehozásához, amelyek önállóan működhetnek és kommunikálhatnak más gépekkel.
Kínálati oldali megoldások: Ezek lehetnek a válaszok sok fejlett országban a munkaerőhiány enyhítésére, különösen a bevándorlási korlátozások enyhítésével. Mindazonáltal egyre nehezebb ezeket kivitelezni a protekcionistább politikákra való átállást követően, ahogy az a Brexit utáni Egyesült Királyságban és a Trump utáni Egyesült Államokban is történt.
Beszámolók a korábbi Klasszis Klub rendezvényeinkről:
A Microsoft felturbózta a Paintet. Jöhet a fakealkotás-cunami. 
