4p
Az önkéntes nyugdíjpénztárak és az egészségpénztárak vagyona is szépen hízik, a nyugdíjkasszákban 4 év alatt 312 milliárdos plusz jött össze. Az egy főre jutó átlagos vagyon az önkéntes pénztárakban már meghaladja az 1,3 millió forintot, több mint 1 millió ember szeretne így gondoskodni a nyugdíjas évek megélhetéséről. A pénztárak szerint át kellene gondolni a cafeteria-rendszer átalakítását.

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez (ÖPOSZ) tartozó önkéntes nyugdíjpénztáraknál az egyéni befizetések 11,5 százalékkal, a munkáltatói befizetések pedig 5,8 százalékkal nőttek a második negyedévben - közölte a szövetség a Privátbankár.hu-val.

Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ elnöke elmondta: annak érdekében, hogy az öngondoskodás terén nehezen beérő fejlődési ív ne törjön meg, az ÖPOSZ tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal, hogy a pénztári munkáltatói támogatásokat a 2017-től tervezetthez képest kedvezőbb adókörnyezettel ösztönözze az állam. A kedvezményes adózású pénztári juttatások nélkül ugyanis jelentősen visszaesne a nyugdíj- és egészségcélú megtakarítások mértéke.

Szépen hízik a nyugdíjvagyon

Az ÖPOSZ-hoz tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak összesített vagyona a második negyedév végén 1095 milliárd forintot tett ki, ez pedig 4 százalékos gyarapodást jelent az előző év azonos időszakához képest. Az érintett önkéntes nyugdíjpénztáraknak 1,06 millió tagja volt a második negyedév végén, így az egy főre jutó átlagos vagyon 1,32 millió forintra nőtt, ami éves szinten 6 százalékos többletet jelent.

Négy év alatt - 2012. második negyedévéhez képest - az önkéntes pénztárak összvagyona 312 milliárd forinttal (40 százalékkal) nőtt, az egy főre jutó átlag vagyon pedig 51 százalékkal emelkedett, ami fejenként 350 ezer forint növekedést jelent.

Az egészségpénztárak is jól mennek - biztos jó ötlet magasabb adóterhet vetni ki rájuk?

Az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz hasonlóan az ÖPOSZ-hoz tartozó egészségpénztárak is jó negyedévet zártak. Az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 16,5 százalékkal 2,7 milliárd forintra növelték egyéni befizetéseiket.

A pénztárak többsége az új jogszabályi lehetőségeknek köszönhetően egészség- és önsegélyző pénztárrá alakult át. Ennek köszönhetően az egészségpénztáraknál jelenleg a tagok az egészségügyi és gyógyszerkiadásaik mellett már akár az iskolakezdéssel, továbbtanulással, lakáshitelekkel és idősgondozással kapcsolatos, úgynevezett önsegélyező kiadásokra is fordíthatják az adókedvezménnyel támogatott befizetéseiket.

Az ÖPOSZ-tagok részesedése a teljes piacon

A munkáltatói befizetések 6,5 milliárd forintot tettek ki. Az ÖPOSZ szerint ha a jövő évtől tervezett magasabb adóteher miatt a munkáltatói támogatások összege lecsökken, ezek a milliárdok nem az egészségmegőrzést szolgálják majd. Jelenleg ugyanis akár hárommillió ember egészségét biztosítják az egyéni és munkáltatói befizetésekből történő egészségpénztári költések, köztük olyanokét, akik a munkáltatói támogatás nélkül nem tudnának erre a célra pénzt fordítani a családi költségvetésből.

Az ÖPOSZ szerint több millió magyar munkavállaló jövője és egészsége múlik azon, hogy a kormány elfogadja-e a pénztárak azon kérését, amely a jövőben kiemelten támogatást biztosítana a nyugdíj és egészségcélú pénztári öngondoskodásnak.

Mi változik a cafeteriában?

A cafeteria-módosítás két pillére közül az egyik az újabb adóemelés, a másik egy kommunikációs fordulat - évek küzdelme után így dőlhet el a cafeteria-háború. A régi elemek továbbra is adhatóak lesznek, igaz, magasabb adóteherrel - de még mindig olcsóbban, mintha ugyanennyi bért akarna kifizetni a vállalat. Ha tényleg nem lesz összeghatár, még jól is járhatnak a nyugdíjpénztárak. Korábbi elemzésünk >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:33
A magyar fióktelep elindulása után is egyre többen fizetnek elő magasabb Revolut előfizetési csomagra.
Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG