2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Azt mondják, nem csökkentik a magyarországi aktivitást, de többet nem árulnak el a háttérről.

Kivesznek 5,5 milliárdot a cégből

A McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. eddigi, 6,5 milliárd forintos törzstőkéjét 5,5 milliárd forinttal leszállítja. Erről határozott néhány hete a közvetlen tulajdonos, az Amszterdamban bejegyzett Golden Arches European Holdings B. V a Világgazdaság beszámolója szerint. A McDonald’s mindazonáltal a tőkekivonást nem kommentálta a lapnak.

Azt viszont cáfolta, hogy a lépés azt jelenti, hogy csökkentik az aktivitásukat Magyarországon, esetleg máshová csoportosítják át az erőforrásaikat. A válasz szerint a gyorsétteremlánc magyarországi hálózata tovább növekedett és „újabb eredményes évet zárt 2016-ban” - ezt egyelőre a céginformációs adatbázisok szerint számszerűsítve még nem tették közzé.

2015 nagyon jó év volt

A partnercontrol.hu adatai szerint mindenesetre 2015-ben az elmúlt 5 év legnagyobb, 23 milliárd forint fölötti árbevételét és messze legnagyobb adózott eredményét érte el: a 692 millió forintos 2015-ös adózott profitot megelőzően 13 és 77 millió forint közötti nyereségeket mutatott ki a cég.

A 6,528 milliárd forintos jegyzett tőke döntő része, 6,46 milliárd forint pénzbeli hozzájárulás.

A tulajdonosoknak adnak vissza?

A magyar Meki anyacége a két utóbbi, gyengébb év tapasztalatait levonva meghirdette 2019-ig szóló stratégiáját, aminek része az is, hogy 2019-ig 22–24 milliárd dollárt juttatnak vissza a tulajdonosoknak osztalék és részvény-visszavásárlás útján, s könnyen elképzelhető, hogy a Magyarországról kiszivattyúzott 5 milliárd forintos tétel is ezt a célt szolgálja majd - írja a Világgazdaság.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A rendőrség is nyomoz az olajfinomítóban történt tűz miatt
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 19:42
Egyelőre nincs gyanúsított.
Vállalat Jelentős változtatásra készül a Mol
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 18:22
Új szerkezetet kap az olajcég.
Vállalat Szijjártó Péternek fontos híre van: ez a paksi erőművet is érinti
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 16:44
Tárgyalásokba kezdett a kormány.
Vállalat Mekkora kárt okozott a Molnak az olajfinomítós tűz?
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 16:10
Már vizsgálják.
Vállalat Újabb területre fókuszál az ESG, ezt a vállalatoknak is tudniuk kell
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:25
Ünnepélyes keretek között mutatták be a Családbarát fenntarthatóság című kötetet a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) épületében. A kiadványt a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), a KINCS, valamint a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) közösen készítették. A most megjelent szakmai útmutató segíti a vállalkozásokat az SZTFH ESG kérdőív családbarát tárgyú pontjainak megértésében, ahogy az erre vonatkozó vállalati működés kialakításában is. 
Vállalat Nem örülhet maradéktalanul a Netflix
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 09:10
Nőtt a Netflix nyeresége és bevétele az idei harmadik negyedévben. Utóbbi megegyezett az elemzői becslésekkel, a profit viszont kisebb lett a vártnál.
Vállalat Igencsak hatásos meglepetés a General Motors eredményében
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 19:20
A General Motors (GM) autógyártó vállalat harmadik negyedéves nyeresége és bevétele is felülmúlta alta az elemzői várakozásokat.
Vállalat A Waberer’s Kazahsztánban terjeszkedik
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 18:01
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, amely a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalata.
Vállalat Már el is oltották a tüzet a Mol Dunai Finomítójában
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 15:45
Sikerült eloltani a tüzet a Dunai Finomító AV3 üzemében. A termelés fokozatosan újraindul, Magyarország üzemanyagellátása biztosított – közölte a cég kedd délután.
Vállalat A Coca-Cola nagyot ivott saját egészségére
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 15:25
Az amerikai italgyártó negyedéves bevétele és nyeresége is felülmúlta az elemzői várakozásokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG