Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Feltorlódtak a Model 3 rendelések, csúszik az új bejelentés.
Ahogy arról már korábban írtunk, néhány hónappal ezelőtt kezdték meg a Tesla „olcsó modelljeinek”, a Model 3-nak az értékesítését. Az új járművekre óriási a kereslet – olyannyira, hogy a gyárakban halomban állnak a teljesítetlen megrendelések, a gyártó ugyanis nem győzi a Model 3-ak gyártását. A Reuters szerint emiatt azonban csúszik a legújabb bejelentésük, így várhatóan csak november 16-án tudunk majd meg többet a Tesla első elektromos teherautójáról.
Musk saját elmondása szerint „kész pokol” uralkodik a gyártósoron, a Palo Alto-i gyárban mindössze 260 darab Model 3-at gyártottak a harmadik negyedévben, szemben a tervezett 1500 darabbal. Emellett ráadásul átcsoportosították a gyártást az akkumulátorokra, hogy ezzel segítsenek a bajba került Puerto Ricónak, ahol a hurrikánszezon óta továbbra is több százezren vannak áram nélkül. A befektetőket mindenesetre nem hatotta meg a segítőkészség, a cég papírjai 1 százalékos mínuszban is jártak a kereskedés zárását követően.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A Duna Aszfalt Zrt. a mai napon kezdeményezte a GED Africa projekt finanszírozásához kapcsolódó kötvények önkéntes visszaváltását az EXIM Banknál és az MFB Banknál. A társaság döntésének célja, hogy megerősítse a projekt finanszírozási konstrukciójának stabilitását, megőrizze a Duna Group és Magyarország nemzetközi gazdasági hitelességét, valamint biztosítsa a Kasomeno-Mwenda infrastruktúra-fejlesztési projekt hosszú távú és zavartalan folytatását.
A Commerzbank felügyelőbizottsági elnöke, Jens Weidmann a német vállalatfelvásárlási szabályozás felülvizsgálatát szorgalmazza, miután az olasz UniCredit szerinte megfelelő prémium megfizetése nélkül szerezte meg az irányítást a német hitelintézetben.
A magyar startupsztorik egyik visszatérő eleme, hogy „túl kicsi a piac”, és innen „nem lehet nagyot menni”. Aztán jön egy csapat, és pár év alatt kiderül: a földrajz legfeljebb háttérzaj, ha a termék eleve nemzetközinek születik. És amikor már látszik, hogy „ez működik”, onnantól minden felgyorsul: több próbálkozó, bátrabb csapatok, merészebb termékek, okosabb tőke, és már egyre kevésbé az a kérdés, hogy magyar alapítók tudnak-e nemzetközi sikert építeni – inkább az, hogy kik lesznek a következő nagy nyertesek.
Meghatározta a kormány a többségi állami tulajdonú vállalatok vezető testületeinek méretét, tagjainak díjazását, valamint a vezető állású munkavállalók javadalmazásának szabályait.