2p
Sokkal nagyobb méretű lehet a megszerzett adatok mennyisége, mint hitték.
Mark Zuckerberg. Kép forrása: EPA

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója szerint több mint kétmilliárd Facebook-profilhoz férhettek hozzá illetéktelenül és a felhasználók tudta és engedélye nélkül.

Mi idealista és optimista vállalat vagyunk és az első évtizedben valójában csak azokra a jó dolgokra figyeltünk, amelyek az emberek összehozásából fakadnak. Most már világos, hogy nem figyeltünk eléggé a visszaélések megelőzésére és arra, hogy az emberek hogyan használhatják fel ártalmas célokra is ezeket az eszközöket – mondta Zuckerberg.

Töredelmes beismerés

A Facebook-alapító nyilatkozata része volt a közösségi portál szerdai, szélesebb körű beismerésének, amikor a cég közzétette, hogy milyen mértékben és milyen módokon használták fel a profilokat akár egyszerű fejlesztők, akár rossz szándékú adathalászok.

Az elmúlt időszak egyik legsúlyosabb botrányával a Privátbankár.hu-n is foglalkoztunk. Cikkeinket a témában itt lehet megtalálni. >>>

Mike Schroepfer, a cég technológiáért felelős vezetője szerdán délelőtt mikroblog-bejegyzésben hozta nyilvánosságra, hogy a brit-amerikai Cambridge Analytica nem 50 millió, hanem 87 millió Facebook-profil adatait szerezte meg, és ebből 71 millió  felhasználó volt amerikai.

Christopher Wylie, a Facebook egyik volt kutatója - aki az egész adatlopási ügyet kirobbantotta - Twitter-bejegyzésben úgy reagált, hogy a Cambridge Analytica még 87 millió felhasználóénál is több profilt dolgozott fel.

A Cambridge Analytica pszichológiai profilt állított össze az egyes felhasználók adataiból, s ennek segítségével célzott üzeneteket lehetett küldeni a felhasználónak, befolyásolva ezzel a választói viselkedést. A Facebook a múlt hónapban kitiltotta a brit-amerikai céget az oldalról.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Magyar Péter szerint áron alul eladó a TV2, reagált a csatorna
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 09:32
Néhány befolyásos család már szervezi a testőrséget a meneküléshez – erről is beszélt Magyar Péter egy szombat este közzétett videóban. A TV2 és a Lounge Event Kft. eladásáról szóló részre mindkét cég reagált.
Vállalat A Wizz Airre veszélyesebb a kerozinhiány, mint a Ryanairre
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 19:37
Az ír légitársaságnak kevesebb a közvetlen közel-keleti kitettsége, mint magyar versenytársának, ezért jobb helyzetben van a kerozinhiány idején. Az iráni háború kitörése óta a kerozin ára a duplájára nőtt.
Vállalat Megjött a Wizz Air válasza a bedőlésével kapcsolatos nyilatkozatra
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 17:30
A fapados társaság ezt nem hagyhatta szó nélkül.
Vállalat Eladási hullám a Wizz Air részvényeinél, miután a versenytárs szerint becsődölhet a cég
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 16:30
A Ryanair vezérigazgatója szerint az olajárrobbanás miatt az ír fapados légitársaság több versenytársa, így a Wizz Air is csődöt jelenthet. Michael O’Leary szavait a Wizz Air-részvények rögtön megérezték.
Vállalat Újabb országban nyert el importőri jogokat az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 13:19
Romániában is bevezethetik a kínai márkát.
Vállalat Már a végkielégítésekről tárgyalnak az Electrolux jászberényi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 11:24
Hatszáz embert küldenek el, 2026 végén bezár a gyár.
Vállalat Már megint miben mesterkedik Elon Musk?
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 18:05
Musk 1,4 milliárd dollárért vásárolt SpaceX részvényeket.
Vállalat Újabb rekord a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cégnél
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:44
66 százalékos növekedéssel 2,3 milliárd forintra növelte nettó árbevételét a 2025-ös évben a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett kibervédelmi cég a 2024-ben elért közel 1,4 milliárd forintról. A ViVeTech Nyrt. adózott eredménye ezzel párhuzamosan a 2025-ös évben mintegy 50 százalékkal, 193,8 millió forintra bővült a 2024. évi 128,8 millió forintos szintről – derül ki a társaság mai napon publikált, magyar számviteli szabályok szerinti nem konszolidált éves beszámolójának közgyűlési előterjesztéséből. 
Vállalat Kétsebességes pályán a hazai ingatlanpiac – interjú Gereben Mátyással
Natív tartalom | 2026. április 21. 17:05
A magyar ingatlanpiac 2025-ben látványosan kettévált: miközben a hotelek és a kiskereskedelmi ingatlanok erős teljesítményt nyújtottak, az irodapiac továbbra is kihívásokkal küzd. A háttérben gazdasági bizonytalanság, átalakuló bérlői igények és a fenntarthatóság felértékelődése áll. Ezekről a trendekről beszélgettünk Gereben Mátyással, a CPI Hungary országmenedzserével.
Vállalat Átadja a stafétát az Apple vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 08:54
Tim Cook lemond a Steve Jobs-tól 15 éve örökölt vezérigazgatói posztról az Apple-nél. Ez idő alatt az Apple piaci értéke mintegy 3600 milliárd dollárral nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG