3p
A legfrissebb adatok szerint az Aldi adja a legnagyobb bért dolgozóinak. És a többiek?
(Fotó: Aldi Süd)

Éles a bérverseny a bolti eladókért, hiszen mindegyik nagylánc folyamatosan keresi az eladókat, pénztárosokat, árufeltöltőket, ugyanakkor a javadalmazásról kevés áruházlánc vall színt a nyilvánosság előtt - írja friss összeállításában a Blokkk.com.

A kiskereskedelmi szakportál ezúttal kizárólag a bolti dolgozók bérét nézte meg.

Bár az Aldi 10 évre is megadja a bolti eladó kereseti lehetőségét, ez átlagosan évente 8-9 ezer forintot jelenthet, ami 2-3 százalék a jelenlegi szinthez képest. Az Aldi a honlapján hirdet két árufeltöltő állást is, ahol a heti 20 órás részmunkaidős bér 115 ezer forint, a 25 órásé pedig 120 ezer. Így az előbbi nyolc órára vetítve  230 ezer forint havi bérnek felel meg, utóbbi viszont 192 ezer forintnak.

Az Aldi csak részmunkaidős bolti dolgozót keres, a leghosszabb meghirdetett munkaidő 35 óra. Így a borítékban lapuló hó végi pénz már nyilván kevesebb a nyolc órára számítottnál, legfeljebb 271 ezer forint.

A Tesconál a bolti dolgozók körében nagyobb béreltérések vannak munkakörönként, ami természetes, hiszen sokat számít például a szakképzettség igénye, vagy egy munkakör nehézsége. A Blokkk.com megjegyzi: némi zavart okoz ugyanakkor, hogy a részmunkaidősöknél bemutatott bérszámítás a megjegyzésük szerint a  teljes munkaidős munkaviszonyra vonatkozik és egy hónapra vetített, átlagosan számított pótlékokat szemléltet. A feltüntetett kereseti lehetőség például egy budapesti áruházban összesen mindössze bruttó 166 ezer forint. Így csak a részmunkaidő hossza hiányzik, nem is lehet a pénztáros bérét 8 órára vetíteni. A Tesco ugyanis azt mondja, hogy nála a kezdőbér ennél azért nagyobb.

A Spar honlapján nem mond semmi számszerűt az álláshirdetésekben.

lánc
beosztás
kínált kereseti lehetőség
megjegyzések
Aldi
bolti eladó
310 ezer
kezdő
10 év után 392 ezer
de csak részmunkaidős eladókat keresnek (heti 25, 30, vagy 35 órás beosztással)
Lidl
bolti
267-287ezer
kezdő
3 év után 297-317 ezer
ebből 25.174 ft Lidl kártya
Tesco
friss áru pultos Budapest
213 ezer
197 ezer kezdő alapbér 6 hónap próbaidő alatt,
utána + 16 ezer forint cafetéria juttatás
január-augusztus között 207 ezer, szeptembertől 215 ezer a legalacsonyabb alapbér, a juttatáscsomag 240, majd 249 ezer forint
pék dagasztó
Vecsés
277 ezer
6 hónap próbaidő után a feltüntetett teljes bércsomag
Spar
áruház
252 ezer
kezdő alapbér 220 ezer, + 10 ezer forint bérkiegészítés,
+ 13.  havi juttatás
+ 40-80 ezer forint éves cafetéria, amiből a legkisebb összeggel számoltunk
Forrás: céges honlapok, sajtóanyagok, érték: ezer forint, bruttó, kerekítve

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG