3p
A BDPST Group három épületet újít fel a Vörösmarty térnél, közülük kettő nemzeti műemlék. A beruházást ezért nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánították.
Tiborcz István és Orbán Viktor. Kép forrása: Orbán Viktor, Karácsonyi előkészületek - 2013 c. Facebook oldala.

Tiborcz István miniszterelnöki vő egyik érdekeltsége, a BDPST Group 2019. április 8-án megkapta az építési engedélyt a Vörösmarty tér szomszédságában található, a Mahart-, valamint a Futura-házat is átölelő épülettömb komplex felújítására, áll az ingatlanfejlesztő szerdai közleményében.

A patinás épületegyüttes, a felújítást követően, felsőkategóriás design hotelként, illetve prémium lakóépületként funkcionál majd, de üzlethelyiségeknek is helyet fog adni. A korszerűsítés a neves olasz építésziroda, a Lissoni Architettura tervei alapján, magyar szakértőkkel szoros együttműködésben zajlik majd. A beruházó elkötelezett az épülettömböt határoló közterületek felújítása mellett is, ezért településfejlesztési megállapodást kötöttek Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatával.

A fejlesztés a belváros három épület komplex felújítását foglalja magában:

  • az Apáczai Csere János-Wekerle Sándor utca sarkán található, 1873-ban épült neoreneszánsz palotáét,
  • a mellette, a Vigadó utca–Dorottya utca sarkánál elhelyezkedő, 1937-ben épült, modernista, valamint art déco elemeket is felvonultató Futura házét,
  • és az Apáczai Csere János utca 11. szám alatti, 1913-ban elkészült, Mahart-ház néven ismert szecessziós palotáét

A három ingatlan közül kettő nemzeti műemlék besorolású, a harmadik Futura-háznak pedig a homlokzata áll helyi védelem alatt. A közlemény szerint a felújítás fókuszában az örökségmegóvás és az értékmentés áll, a fejlesztés során csak olyan alárendelt épületelemeket bontanak el, amelyek nem képviselnek műemléki értéket.

Elekes András, a BDPST Zrt. fejlesztési igazgatója szerint az épületegyüttesben nyíló ötcsillagos hotelt a Marriott International lánc fogja üzemeltetni, az Autograph Collection Hotels márka alatt.

A projektet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségő beruházássá nyilvánították, melyet a közlemény a világörökségi helyszínnel és a nemzeti műemléki besorolású épületekkel magyaráz.

Megállapodtak az V. kerülettel

A BDPST településfejlesztési megállapodást írt alá projektcégén keresztül Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatával. A megállapodás értelmében a beruházó hozzájárul a Vörösmarty tér és környezetének felújításához, illetve a helyi előírások szerint garanciát vállal az építkezés által igénybe vett útburkolatok sérülése esetén azok kijavítására. Továbbá az építkezés teljes ideje alatt, a lezárt területeket kiváltandó, 15 parkolóhelyet biztosítanak 300 méteren belül található parkolóházban a lakók számára.

Címkék: Vállalat BDPST Zrt.
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
Vállalat Már nem viszik úgy a bankokat, pedig mindent dobtak az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:59
Kevesebb a banki felvásárlás, mint korábban. Az ukrajnai háborúnak is köze van ehhez. 
Vállalat MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:21
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
Vállalat Folytatódhat a piaci konszolidáció az alkuszpiacon
Herman Bernadett | 2026. április 28. 11:42
A Hungarikum Alkusz Csoport III. exkluzív sajtótájékoztatója keretében értékelte a magyar biztosítási szektor eredményeit, kihívásait, és ismertette azokat a stratégiai lépéseket, amelyeket az alkuszcégcsoport tett az elmúlt években a fenntartható jövő biztosítása érdekében.
Vállalat Nem fizet osztalékot az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:58
Lezajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG