4p
Habár az előző hónaphoz képest csökkentek az árak, drágábban vásárolhatunk be most, mint tavaly augusztusban. Elárasztotta az olcsó sajt a magyar hipermarketeket, az Auchan pedig keblére öleli a fesztiválozókat. A kenyér nem csak az országban, hanem az egyik hipermarketben is A hónap sztárja - itt a friss augusztusi Árkosár-felmérés!

 

 

Augusztus 6-án újra nyakunkba vettük három hipermarket-lánc egy-egy áruházát, hogy megnézzük: hogyan alakult 30 termékből álló minta-kosarunk ára. 8 éve csináljuk a felmérést, így nem lepődünk meg azon, ha félmeztelen fiatalok lepik el egy áruház parkolóját - sőt, ilyenkor direkt az óbudai egységét választjuk az Auchannak, hogy felmérjük a hangulatot. Jelentjük, a hangulat a Sziget környékén kiváló, az aquincumi áruházbán számos extra szolgáltatás és kibővített szeszesital-részleg segíti a szigetelők életét - a végeredmény szempontjából ennek persze nincs sok jelentősége. Összefoglalva: olcsóbban vásárolhatunk be, mint egy hónapja, de drágábban, mint egy évvel ezelőtt.

Olcsóbb, mint egy hónapja, drágább, mint tavaly

A három vizsgált áruházlánc közül az Auchan és a Tesco mérsékelte árait: az előző hónaphoz képest 5-6, tavalyhoz képest fél-egy százalékos mértékben. Az Interspar egy kicsivel drágább lett, mint egy hónapja, a tavalyi alacsony bázishoz képest pedig nagyobbat mozdultak felfelé az árak. Az Auchanban éppen 17 ezer forint alá kerültek az árak, az Intersparban pár forinttal 19 ezer fölé - a három áruházban a nagybevásárlás átlagára pedig épphogy 18 ezer forint alatt alakult.

 

 

Az előző hónaphoz képest 627 forinttal kevesebbet kellett a kasszáknál hagynunk, ez 3,4 százalékos csökkenést jelent. Éves összehasonlításban vizont 733 forinttal drágább lett a nagybevásárlás, éves Árindexünk így +4,3 százalék lett.

 

 

Ez nem számít kiugró áremelkedésnek: az elmúlt 5 évben egyszer mértünk éves árcsökkenést augusztusban, a többi évben 1-7 százalékos emelkedést hozott ez a hónap.

 

 

A legjobban persze akkor járnánk, ha minden ott vennénk meg, ahol azt a legolcsóbban adják, de ez tripla utazgatással vagy tripla létszámú bevásárlócsapattal járna. Így persze csak 16 305 forintot kellene fizetnünk a végén.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Megvizsgáltuk, milyen termékek ára változott nagyobb, 10 százalékot meghaladó mértékben.

2009-es áron a trappista!

Ahogy azt már előre beharangoztuk: bevált a magyar termelők félelme. Az orosz embargó miatt Európában ragadt sajt a mélybe lökte az árakat Magyarországon: olyan áron kínálják a trappistát a három hipermarketben, amilyet 6 éve nem láttunk. Részletek >>

Egy hónap alatt több termék lett olcsóbb, mint amennyi drágult. Az árcsökkenést az alma vezeti közel 25 százalékkal. Hasonló mértékben csökkent a krumpli, a száraztészta és a sajt ára is (lásd keretes írásunkat). Legalább 10 százalékot esett még a kenyér, a csokoládé, a májas, egyes felvágottak ára is. Tejet és rizst viszont 30 százalékkal több pénzért találtunk, de 16 százalékkal drágult a tojás is júliushoz képest.

Tavaly augusztushoz képest a sajt ára esett nagyot, 40 százalékot, ezenkívül a csemegepultban találtunk még egy év alatt 101 százalékot meghaladó árcsökkenést. 45 százalékkal drágább lett viszont az alma, 38 százalékkal egyes tömény szeszesitalok, 30 százalékkal a tojás. 10-20 százalékkal drágább lett a gyümölcslé, az olaj és a margarin is 1 év alatt.

Havi legolcsóbbak

Augusztus 20. az Új Kenyér ünnepe - a legolcsóbb a hó elején a 99 forintos kilós Auchan kenyér volt. A Tescóban 159 forint volt egy kiló fehér kenyér - a címke szerint épp a Hónap sztárja, ami végülis augusztusban igaz. A Spar félbarna kenyere 179 forintba került.

A hőség nem tágít, folyadékpótlásra ilyenkor az ásványvíz a legjobb - az Auchanban 49 forintért árulják a 2 literes Zoét. A Tesco és az Interspar sajátmárkás kétliterese egyaránt 59 forintba került ottjártunkkor .

Szezonja van az őszibaracknak: az Auchanban a sárga és fehér húsú is 198 forint kilónként, az Intersparban 229-ért találtunk őszibarackot, a Tescóban pedig 379-ért.

+ 1 tipp: figyeld az árakat!

A végére pedig egy tanulság: legyünk tudatos vásárlók, mindig nézzük meg a kiírt árakat - most is talltunk olyat, hogy ugyanazt a lisztet kétféle áron is kínálta egy áruház. Ilyenkor figyeljünk arra, mi kerül fizetésnél a blokkra, és nyugodtan reklamáljunk, ha a magasabb ár - a jogszabály értelmében mindig a legalacsonyabb kiírt ár az érvényes.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG