3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Az utóbbi két nap nyilatkozatai, az Agrárkamara és a dinnyetermelők kérése ezek szerint elérte a célját.

Újabb akciót hirdetett a Lidl: augusztus 9. és 11. között 119 forintért kínálják a görögdinnye kilóját – szúrtuk ki a Lidl honlapján.

Az ár azért érdekes, mert komolyabb botrány tört ki abból, hogy az áruházlánc ennél még kedvezőbb akcióval jött ki szerdán: 99 forintos kilónkénti áron kezdték el árusítani a dinnyét üzleteiben.

Felvitték 119 forintra a görögdinnye árat. (Fotó: a Lidl honlapja)

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) "az árletörő akció" miatt élesen nekiment a láncnak. Szerintük ugyanis a piaci helyzet nem indokolta, hogy ennyire lecsökkentsék az árát a terméknek. Álláspontjuk szerint ez csak egy egyszerű marketingeszköz arra, hogy becsalogassa a vásárlókat a Lidl. Másrészt pedig 99 Ft/kg áron nem lehet jó minőségű dinnyét előállítani. A szezonnak ebben a szakaszában – a többéves piaci tapasztalatok alapján – reálisan, a bekerülési költségeket is figyelembe véve, 150 és 200 Ft/kg közötti fogyasztói áron lenne árusítható a gyümölcs – véli a NAK.

Az Agrárkamara ezért szerdán fel is szólította a Lidlt, hogy fejezzék be a dinnyetermelést veszélyeztető akciót, és tegyenek eleget a tisztességes piaci magatartás és gyakorlat jogszabályban meghatározott követelményeinek.

Ezután megkerestük az áruházláncot, hogy mondják el ők is véleményüket a kibontakozó dinnyeháborúban. A Lidl arra hivatkozott, hogy minden dinnyebeszállító partnerük azt kérte tőlük, hogy a földeken felhalmozódott dinnyefelesleg értékesítésében nyújtsanak támogatást, amelyhez az akciós és az exporttevékenységet egyaránt támogató átadási áraikat ajánlották fel. Ez alapján csökkentették a görögdinnye kilós árát 99 forintra.

A hét közepén meghirdetett, 99 forintos dinnye (Fotó: a Lidl honlapja)

Csütörtökön megszólaltak a termelők is. Szerintük nem igaz, amit az áruházlánc állított, vagyis nem az ő érdekük volt az akciózás. A Magyar Dinnyetermelők Egyesülete kiállt a NAK mellett, ők is úgy látják, a mostani dinnyepiaci helyzet nem indokolta a felelőtlen áruházi akciókat.

Ismételten megkerestük az áruházlánc sajtóosztályát, hogy megkérdezzük, miért vitték fel péntektől 20 forinttal, 119 forintra a dinnye kilós árát, történt-e egyeztetés a termelőkkel, valamint hogyan alakul majd az ár az augusztus 11-ig tartó akció után. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük!

Frissítés:

A Lidl megkeresésünkre annyit közölt: az eddig eljutatott válaszok minden érdemi információt tartalmaznak. Eszerint >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG