5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Megugrott ugyan a webáruházak forgalma, mégis az ajándékok nagyját decemberben vesszük meg, amiben a hagyományos boltok nagyon tarolnak. A turkáló sem marad ki a Black Friday-ből.
Napi bevásárlás a Wal Martban. Tej, kenyér, kabrió.

A Blokkk.com szakportál összefoglalója szerint a Háda is meghirdette a maga Black Friday akcióját, így most már teljes lesz a kör november 23-án. A boltok nagyágyúi is beszállnak, így az Aldi (igaz, ők Black Thursday-t, csütörtököt hirdet, de hát volt már red is a Media Markt jóvoltából), az Auchan, a Lidl, vagy a Tesco. Jönnek a többiek is, például a H&M, C&A, Orsay, New Yorker, Replay, Hervis, de a Praktiker sem akar lemaradni.

A Mediamarkt, Euronics, Notebook.hu ismétel, az eMAG most gyújtja be "akciós gyújtóbombáit". Az E-Digital pedig hiába szalad előre évek óta, nem állhat le az akciózással, különben nem az ő emléke marad meg a vásárlók fejében az igazi decemberi nagybevásárlásban. Mert az még nem változott, december az igazi ajándékvásárlási időszak.

A szakportál cikke szerint a sok Black Friday, a két nagy robbanás, az akciósorozat az egész novembert beborítja, hiszen például a Mall.hu nem aprózza el, egész hónapra hirdette feketepéntekes leárazásait. Az Alza egy két hetes Black Friday időszakkal készült.

A Blokkk.com cikke felhívja a figyelmet: a boltosoknak számolniuk kell, minek és mennyire engedhetik le az árát. Meg is kell élniük valamiből, amihez azt is el kell adni, ami nincs leárazva. Így aki elszámolja magát, az még pórul is járhat, hiszen az akciós termékeit ugyan elkapkodják, de ha a többi nem fogy, akkor könnyen bajba kerülhet. És figyel a fogyasztóvédelem és a versenyhatóság is, hiszen a leárazásnak vannak szabályai is (ennek hátteréről ebben a cikkben is olvashat a Privátbankár.hu-n.)

És amivel továbbra is számolnak a webpiacon:

A kizárólag, vagy döntő részben a webáruházból élő boltosoknak a webes világ a döntő. Ide tartozik például az E-Digital, a Mall.hu, az eMAG, vagy az Alza.hu. A többiek vegyesen ügyködnek webáruházaikban és a weben, de nyilván az utóbbi csatorna rakétasebességgel nő náluk is. Például a Media Markt webáruháza egy év alatt megkétszerezte forgalmát, de azért bevételének háromnegyed a hagyományos boltjaiból jön.

Nem tudni például a Tesco, az Auchan, vagy például az Euronics webes adatait. Így nagyobbrészt azok webadata ismert, akiknek magyar bejegyzésű a webáruházuk és önálló (például Mall.hu, Media Markt), vagy nem titkolóznak (például Praktiker, Libri, Tchibo).

Még nem annyira karácsonyra készülünk

A brutális reklámözön nyomán úgy tűnik, mintha minden család a novemberi Black Friday akciókban venné meg a karácsonyi ajándékot. A portál cikke szerint ez nem egészen így van, sőt, hiszen egyrészt összességében a november lusta időszak a boltos világban. Októberhez képest novemberben az elmúlt években kivétel nélkül kisebb volt a teljes kiskereskedelmi forgalom. Ezen belül az iparcikkek forgalma az elmúlt két esztendőben, 2016-ban és 2017-ben már nőtt novemberben a megelőző októberhez képest, ami a webáruházak nyomulásának, a Black Friday akcióknak is köszönhető.

A web súlya ugyan nőtt az elmúlt években decemberben is, őrületesen emelkedett az év utolsó hónapjában a növekedés ütemét nézve, de a részaránya azért még annyi, amennyi, a teljes iparcikk vásárlásokon belül:

Óvatosan a vásárlással!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium néhány pontban összefoglalta, mire érdemes figyelni a fekete pénteken:

  • Nézzük meg, hogy az e-kereskedő által adott kuponok, utalványok, leértékelések valóban érdemi kedvezményt tartalmaznak-e.
  • Minden vásárlás előtt kattintsunk a „kapcsolat” menüpontra, mert innen láthatjuk, hogy hazai vagy külföldi webáruházban böngészünk-e. A magyar nyelvű honlap vagy a „.hu” végződés nem feltétlenül jelentik, hogy hazai kereskedőtől rendelünk.
  • A webáruházak ellenőrzéséhez érdemes megnézni a jogsértést elkövető e-kereskedőket felsoroló oldalt is.
  • Fontos a fizetési módok áttekintése. A legbiztonságosabb fizetési mód az utánvét, emellett előre fizetés esetén biztonságos a webszámla, amelyet elég olyan összeggel feltölteni, amely az adott vásárláshoz elegendő. Bankkártyával történő előre fizetés esetén visszaterhelésre (chargeback) is van lehetőség, ha a kifizetett termék nem érkezik meg.
  • A szállítási módok választásakor jó tudni, hogy ha a vásárló a futár jelenlétében szeretne meggyőződni a termék sértetlenségéről, akkor olyan webáruházat kell választania, amely ezt a lehetőséget biztosítja. Ebben az esetben a vásárló aláírásával nemcsak a csomag, hanem a termék sértetlenségét is igazolja. Egyéb esetekben a futár kizárólag a csomag sértetlen átadásáért felel.
  • Az online vásárlás esetén a vevőt 14 napon belül indokolás nélküli elállási jog illeti meg. Az elállási jog nem korlátlan, a kereskedőnek egyes termékkörökre nem kell elállási jogot biztosítania (ilyenek például a gyorsan romló élelmiszerek, kibontott csomagolású CD-k/DVD-k/szoftverek, letöltött programok). Az elállási jog többletfeltétekhez, pl. eredeti doboz meglétéhez, nem köthető. A kereskedőnek a vételárat és a szállítási díjat a termék visszajuttatását követő 14 napon kell visszatérítenie a vásárlónak.
  • LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

    Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
    magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
    Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
    Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

    Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
    PR | 2026. március 16. 10:52
    2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
    Vásárló Hogyan befolyásolja a bizalom az egészségügyi marketinget?
    Márkázott tartalom | 2026. március 13. 14:27
    Gondoltál már arra, hogyan különböznek az egészségügyi hirdetések a ruházati reklámoktól? Az egészségügyi marketing kiemelt jelentőséggel bír, hiszen az emberek egészségére gyakorolhat közvetlen hatást. Itt nemcsak a termékek népszerűsítése a cél, hanem a páciensek tudatos döntéshozatalának támogatása is.
    Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
    Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
    A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
    Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
    PR | 2026. március 10. 13:58
    Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
    Vásárló Hogyan segíthet az SMS küldés vállalkozásunk fejlesztésében?
    Márkázott tartalom | 2026. március 5. 11:02
    A mobiltechnológia térnyerése az elmúlt években drámai módon átalakította az üzleti kommunikációt. Az SMS küldés az egyik leghatékonyabb módszer, amely új utakat nyit meg az üzleti életben. Manapság a mobiltelefon az emberek állandó kísérője, így az azonnali üzenetek célzottan érik el a közönséget, internetkapcsolat nélkül is.
    Vásárló Hogyan válasszunk CBD kapszulát?
    Márkázott tartalom | 2026. március 5. 10:46
    A CBD kapszulák az utóbbi években váltak valóban népszerűvé a kender alapú készítmények piacán. Ezek a kis kapszulák könnyen alkalmazható megoldást kínálnak azoknak, akik szeretnék élvezni a kannabidiol kedvező hatásait anélkül, hogy az adagolás miatt aggódnának. 
    Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
    Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
    A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
    Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
    Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
    Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
    Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
    Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
    Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
    Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
    Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
    A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
    hírlevél
    Ingatlantájoló
    Együttműködő partnerünk: 4iG