2p
Ellepik a hamis oldalak az internetet, vigyázz, honnan rendelsz karácsonyi ajándékot!

Az év végi vásárlási láz most már évek óta november végén, Fekete Pénteken kezdődik (ez idén november 25-re esik), a kiskereskedőknél pedig megjelennek a csábító ajánlatok és akciók, nem csak a kirakatokban, de az online webshopokban is. Az online bűnözők pedig csak erre várnak – ebben az időszakban kiugróan megnő az adatlopásos esetek száma, ezt közölte a Kaspersky Lab a Privátbankár.hu-val.

A vállalat minden évben közzé teszi a fenyegetettségi indexét, ezek alapján az elmúlt két év utolsó negyedévében 9-9 százalékkal több pénzügyi adathalász oldalt lepleztek le, mint az év egyéb időszakaiban. Tavaly az adatvadász támadások harmada volt pénzügyi adathalászat, ennek mintegy fele esett a negyedik negyedéves periódusra.

Előre készülnek a csalók

Idén már sikerült egy, kifejezetten Fekete Péntek témájú ajánlatokat kínáló oldalt lelepleznie a szakembereknek, ami azt mutatja, hogy a hackerek már előre készülnek az ünnepi rohamra. A csalók jellemzően lemásolják egy ismert fizetési rendszer vagy egy kiskereskedői oldalt, esetleg elindítanak egy teljesen valótlan online áruházat kihagyhatatlan ajánlatokkal. Ezeken pedig a felhasználó gyakorlatilag önként adja a bűnözők kezére a bankkártya adatait.

A Kaspersky Lab vezető online tartalom elemzője, Andrej Kostin azt tanácsolja, hogy mindig ellenőrizzük a linkeket, amikre kattintunk, ne navigáljunk ismeretlen embertől vagy barátoktól érkező, nem megbízható linkekre.  A túlságosan szép ajánlatok is gyanúsak lehetnek, egy hatalmas akciókat felvonultató oldal az esetek többségében hamisítvány. Az oldalak URL-jét keresőkkel ellenőrizhetjük, a fizetési oldalakon pedig a „https” formátumot érdemes keresni, ez biztosítja, hogy a fizetés titkosított oldalon keresztül zajlik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mutatjuk: így ugrottak meg az árak a magyar diszkontokban – egyetlen jó hír érkezett
Csernátony Csaba - Kollár Dóra | 2025. március 3. 05:43
Továbbra is hegymenetben vannak az árak a Privátbankár Diszkont Árkosara szerint. Februárban a felmérésben szereplő termékek átlagára a három diszkontláncban 12 435 forint volt, ami bő 2 százalékos havi áremelkedésnek felel meg. 
Vásárló Nézze csak, mi történik az üzemanyagok árával!
Privátbankár.hu | 2025. február 26. 11:32
Árcsökkenés is előfordulhat a kutakon.
Vásárló Szociális bombaként ketyeg az élelmiszerek megállíthatatlan drágulása
Buksza blog | 2025. február 24. 15:59
Az élelmiszerek makacs drágulása a világ leggazdagabb országaiban, így az Egyesült Államokban is olyan problémává vált, amit már nem lehet egyszerűen átmeneti gazdasági nehézségként leírni.
Vásárló Nem lehet felhőtlen a magyar autósok hétvégéje
Privátbankár.hu | 2025. február 21. 11:58
Jutott a munkahét végére egy kellemetlen hír is. 
Vásárló Itt a BPA-szigor: át kell öltöztetni a termékeket
Buksza blog | 2025. február 18. 12:11
Nyugdíjba küldik az egészségkárosító  csomagolásokat.
Vásárló Jó hírt kaptak a plázázók: megmenekülhetnek a bevásárlóközpontok
Buksza blog | 2025. február 18. 08:08
A bevásárlóközpontok az 1970-es években jöttek divatba az Egyesült Államokban, ám jó pár akadt köztük, amely csődbe ment a gyenge fogalom miatt. Erre rátett egy lapáttal az e-kereskedelem terjedése.
Vásárló Ideje megszokni, hogy a tej jusson eszünkbe a Coca-Coláról
Buksza blog | 2025. február 18. 07:44
Az egészséges étkezés híveinek kedvenc célpontjai a kólagyártók, ami meglátszik értékesítési számaikon. A Coca-Cola fordult egyet, hogy befogja a friss szelet a vitorlájába, és ez bejött a cégnek.
Vásárló KMÉ-védjeggyel elismert minőség a MIRELITE MIRSA Zrt.-nél
PR | 2025. február 17. 14:46
A KMÉ-védjeggyel elismert MIRELITE MIRSA Zrt. gyorsfagyasztott zöldségei nemcsak a hazai boltokban, hanem külföldön is magas minőséget garantálnak.
Vásárló Húsz év együttműködés sikere az elismert minőség
PR | 2025. február 17. 10:11
Az Auchan és az Izsáki Házitészta Kft. több mint 20 éve működik együtt, és most közös sikerük a KMÉ-védjegyes nyolctojásos cérnametélt.
Vásárló Szoboszlai gólja felborzolta a kedélyeket
Márkázott tartalom | 2025. február 16. 13:13
Szoboszlai Dominik, a Liverpool FC magyar középpályása, lenyűgöző gólt szerzett a csapat legutóbbi edzésén, amely nagy visszhangot váltott ki a szurkolók és a média körében. A Liverpool hivatalos közösségi oldalain megosztott videón látható, amint Szoboszlai közelről bombázza a labdát a kapuba, amit a klub „rakétás” emojival kommentált. A szurkolók elragadtatással fogadták a látványos találatot, és számos pozitív visszajelzést hagytak a bejegyzés alatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG