6p
Egyelőre ingyenesen lehet Magyarországon az elektromos gépjárműveket közterületen tölteni, de nyilvánvaló, hogy ez nem maradhat így, hiszen a piaci szereplők csak abban az esetben vesznek majd részt a töltőállomások villamos energiával való ellátásában, amennyiben ennek körében profitot tudnak realizálni. De vajon melyik üzleti modell lesz a befutó az elektromos töltőállomások üzemeltetésénél?

A közelmúltig publikált adatok alapján a Magyarországon használatban lévő elektromos töltőállomások száma eléri a 200-at. Nemrégiben a kormány támogatási programot indított a töltőinfrastruktúra fejlesztése érdekében, amelynek körében az önkormányzatok és állami tulajdonú intézmények normális és nagykapacitású töltőállomások létesítésére, valamint elektromos gépjárművek beszerzésére pályázhatnak. A tervek szerint az autópályák mentén, illetve a megyei jogú városokban telepített mintegy 150 villámtöltő berendezés fogja képezni a hazai elektromobilitási töltőinfrastruktúra alapját.

Fontos, hogy az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről szól uniós irányelv alapján az itthon telepített töltőállomásoknak kompatibilisnek kell lenniük az Európai Unió más országaiban működő töltőkkel annak érdekében, hogy az európai rendszer „roaming” szolgáltatások keretében is igénybe vehető legyen a felhasználóknak - derül ki a DLA Piper jogi blogja, az Advocatus legújabb bejegyzéséből.

Az árazási módozatok

5 helyett 35 autó a cégeknek

Az NGM épp a héten jelentette be, hogy

bővül az elektromos autók vásárlásának támogatási köre és adminisztratív könnyítések is életbe lépnek. Eszerint a jogi személyek vásárlásánál 5 darabról 35 darabra emelkedik a támogatható autók száma.

A benzinkutakon autóikat benzinnel vagy gázolajjal megtankoló felhasználók könnyen eligazodnak az ár- és mennyiség adatokon, mivel az üzemanyag értékesítése a jól ismert forint/liter alapon, egységes standardok alapján, könnyen összehasonlítható árakon történik. De mi a helyzet az elektromos hajtású gépjárművek töltésével, illetve például a kilowattóra (kWh) alapú elszámolással? Ezen a téren korántsem ilyen tiszta a kép. A jelenleg működő elektromos töltőállomások nem képeznek egységes rendszert, többféle üzleti megoldás él egymás mellett, és valószínűleg a felhasználói preferenciák alapján fog eldőlni, hogy melyik üzleti modell lesz az uralkodó ebben a piaci szegmensben.

Világszerte jelenleg az alábbi elszámolási módozatokkal találkozhatunk a közúti elektromos gépjárművek töltése körében:

  • az elektromos töltők egy része óra vagy perc alapú elszámolást alkalmaz, amely nem veszi figyelembe, hogy az adott elektromos gépjármű mennyi villamos energiát vesz fel egységnyi idő alatt;
  • más töltőállomások a kWh alapú elszámolást alkalmazzák;
  • vannak töltőállomások, ahol töltésenkénti díjat számítanak fel;
  • egyes töltőállomások havi vagy éves előfizetési díjat fizettetnek a felhasználókkal, melyet követően korlátlan mennyiségű villamos energia tölthető a gépjárműbe;
  • van, ahol a töltőhely elfoglalásáért külön díjat kérnek;
  • és végül vannak az ingyenesen használható töltőállomások, amelyek használatához gyakran egy kötelezően alkalmazandó mobil applikáció kapcsolódik.

Az elektromos gépjárművek elterjedésével a felhasználóknak elsődleges fontosságú lesz a fenti árazási mechanizmusok megértése, főleg abban az esetben, ha a különböző elektromos töltők üzemeltetői különböző árazási és elszámolási módszereket fognak alkalmazni. Az alábbiakban vázlatosan ismertetjük a főbb árazási megközelítések jellemzőit.

Perces elszámolás

Azon töltőállomások közül, amelyek díjat számítanak fel, meglepő módon a legtöbb idő alapú elszámolást alkalmaz a kWh alapú elszámolás helyett. Ennek alapján a standard 6,6 kW-os kapacitású töltővel rendelkező elektromos gépjárműbe egy óra alatt 6,6 kWh villamos energia tölthető be. Ha az egyszerűség kedvéért azt mondjuk, hogy 100 forint egy óra töltés, akkor a 100 forintot elosztva 6,6-tal 15 forintot fizettünk egy kWh villamos energiáért.

Azonban néhány elektromos gépjármű és a plug-in hybridek jelentősen része 3,3 kW-os töltővel rendelkezik a standarddá vált 6,6 kW-os berendezéstől eltérően. A perces elszámolás ez esetben azt jelenti, hogy azonos árért csak feleannyi villamos energiát vesz át a 3,3 KW-os töltővel rendelkező gépjármű, így ez az elszámolási módozat kedvezőtlen az ilyen gépjárművek tulajdonosai számára.

Elektromos töltőállomás Budapesten az Elmü előtt.

Vannak olyan külföldi példák is, hogy a töltőállomás számlálója addig forog, amíg a gépjármű csatlakoztatva van a töltőhöz. Ez esetben előfordulhat, hogy az akkumlátor már teljesen feltöltésre került, de mivel a gépjármű még csatlakoztatva van a töltőállomáshoz, a számla tovább növekszik a perces elszámolás miatt.

kWh alapú elszámolás

A kWh alapú elszámolás esetén a gépjárműbe töltött villamos energia mennyisége után fizet díjat a felhasználó. Ez az árazási mechanizmus jelenik meg a lakossági villamosenergia-fogyasztás körében is, így talán ez lenne a legjobban követhető árazási megoldás a hazai felhasználók számára. Kérdés, hogy az általános villamos energia tarifákhoz hasonlóan lesz-e eltérő ár a közúti töltőállomásokon annak alapján, hogy csúcsidőszakban, völgy vagy mélyvölgyidőszakban (az éjszakai órákban) töltjük a gépjárművünket.

Töltésenkénti elszámolás

Külföldön egyes gyorstöltők esetén gyakori a töltésenkénti elszámolás is, amely általában egy töltés céljából való csatlakozás díját jelenti függetlenül a betöltött villamos energia mennyiségétől. Ilyen elszámolás esetén kedvezményt járhat abban az esetben, ha a fogyasztó egy bizonyos tagsági- vagy időszakos átalánydíjat fizet a töltőhálózat részére.

Otthoni töltés

Az otthoni töltés során a felhasználó értelemszerűen a lakossági tarifán fizeti meg az elektromos járművébe töltött villamos energia ellenértékét, így a fogyasztás és ennek költsége könnyen nyomon követhető. Az otthoni töltés – mivel nem kerül közbeiktatásra egy elektromos töltőt üzemeltető vállalkozás – valószínűleg mindig olcsóbb lesz, mint a közterületi töltés, azonban sokkal több időt vesz igénybe, mint egy villámtöltő használata.

Ingyenes töltés

Valamennyi alternatíva közül a felhasználónak nyilvánvalóan az ingyenes töltés a legkedvezőbb.

Például a Tesla Supercharger töltőállomások ingyenesek a Tesla gépjárművek tulajdonosainak, itt viszont a tulajdonosok a gépjármű árában, illetve adott esetben a nagyobb teljesítményű akkumlátor (85 kWh) árában előre megfizetik a Supercharger töltőállomás használatának díját. Vannak olyan külföldi példák is (Texas, USA), hogy a közműszolgáltató éjszaka adja ingyen az áramot elektromos gépjárművek töltésének céljára. Magyarországon eddig egyes önkormányzatok, illetve a nagyobb villamosenergia-szolgáltatók létesítettek ingyenesen használható elektromos töltőket.

A DLA Piper szerint az árazási módozatok értékelése mellett természetesen a fogyasztóknak azt is számításba kell venniük az elektromos gépjárművük megvásárlásakor, hogy az mennyi kWh energiát fogyaszt 100 km megtételekor. Illetve az is mérlegelendő, hogy az elektromos gépjármű magasabb vételára és a töltés költségei hogyan viszonyulnak a hagyományos gépkocsik költségeihez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Gyulladáscsökkentés természetesen – A kurkuma és a kurkuminoidok élettani jelentősége
PR | 2026. április 29. 17:17
A szervezetben zajló krónikus gyulladások ritkán okoznak látványos tüneteket, inkább lassan, észrevétlenül rontják a teljesítményt, a koncentrációt és a vitalitást. A természet egyik leghatékonyabb gyulladáscsökkentője, a kurkuma, ma már tudományosan igazolt megoldást kínál ezek mérséklésére – feltéve, ha ismerjük a hatékonyság mögötti technológiai feltételeket.
Vásárló Együtt a jövőért: 50 millió forinttal támogat önkéntes munkára is lehetőséget adó projekteket a dm
PR | 2026. április 20. 09:11
A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot írt ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.
Vásárló Hogyan készíts otthon tökéletes kolbászt?
Márkázott tartalom | 2026. április 20. 09:00
Otthon készíteni valamit, legyen az akár egy egyszerű étel, mindig különleges elégedettséget nyújt. Kolbászt készíteni azonban már egy másik szint. Sokan, amikor házi kolbászról hallanak, a család régi, jól bevált receptjeire asszociálnak. De miért ne tennénk bele egy kis csavart a dolgokba? 
Vásárló Pezsgő számokkal robbantott a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2026. április 16. 14:59
Az üdítőital-gyártó a vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az első negyedévben.
Vásárló Hogyan határozza meg egy ingatlan értékét a kert állapota?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 11:45
Egy ingatlan értékének meghatározásakor legtöbben elsősorban a lakás alapterületére, elhelyezkedésére és műszaki állapotára gondolnak. Pedig egy családi ház esetében a kert állapota legalább ennyire fontos tényező lehet. Egy átgondolt, rendezett és jól használható kültéri tér nemcsak esztétikai előnyt jelent, hanem a mindennapi komfortot és az ingatlan piaci megítélését is jelentősen befolyásolja. De vajon mégis mennyit számít eladás esetén?
Vásárló Ne hagyjuk kihasználatlanul a padlást!
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:51
A padlás gyakran olyan lehetőségek tárháza, amit sokan alábecsülnek. Vajon mennyire értékes lehet egy jól kialakított feljáró? Akár a régi ruhákat, akár régi családi emlékeket szeretnénk odafent tárolni, a megfelelő létra beszerzése igazi hasznos lépés lehet.
Vásárló Hogyan válasszuk ki a megfelelő fénymásolópapírt az irodai munkához?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:46
A hatékony irodai munka alapját képezi, hogy milyen minőségű fénymásolópapírt használunk. Ez az egyszerű eszköz komoly befolyással bír az irodai folyamatokra. A nyomtatási minőség és az iroda költséghatékonysága szempontjából is létfontosságú a megfelelő papír kiválasztása. Az irodai feladatok különféle igényeket támasztanak, ezért célszerű alaposan megvizsgálni, hogy milyen papír szükséges az adott munkához.
Vásárló Hódmezővásárhelyen és Komáromban nyitotta meg új üzleteit az Ecofamily
PR | 2026. április 15. 10:48
Az Ecofamily új üzleteivel, Hódmezővásárhelyen és Komáromban is várja a vásárlókat. Az immár országszerte 72 üzletből álló üzlethálózat jól mutatja, hogy egyre többen vásárolnak szívesen olyan helyen, ahol a kedvező árak, a széles választék és a vásárlóbarát szemlélet egyszerre vannak jelen.
Vásárló Egyedi stílus mindenkinek – a Metrodom Budapest lakóparkok lehetőségei
PR | 2026. április 14. 12:48
Budapest városképének mostanra szerves részei a modern lakóparkok, amik ezzel együtt széles rétegek számára kínálnak minőségi lakhatást. Ennek keretében a Metrodom is képviselteti magát, a három általuk kínált helyszín és lakópark közül pedig mindegyik saját stílust képvisel a palettán.
Vásárló Mosoly és befektetés: amikor az egészség hosszú távon is érték
Márkázott tartalom | 2026. április 14. 09:55
Az egészségügyi döntések sokszor pénzügyi szempontból is jelentősek. Egy tartós megoldás egyrészt életminőséget javít, másrészt hosszabb távon kiszámíthatóbb kiadásokat is jelenthet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG