2p
Március után újabb, kifejezetten turistákat célzó terrortámadás történt Tunéziában. Bár a hírek szerint olyan szállodát támadtak, ahol magyarok is laktak, nekik nem esett bántódásuk.

Újabb turistákat ért terrortámadásról tudósítottak a hírügynökségek. A hírek szerint a Sousse-i szállodasor strandján terroristák 2 szálloda vendégei közül legalább 27-et megöltek.

Egyelőre az sem bizonyos, hogy hány áldozat van, s a hatóságok azt sem erősítették meg, hogy az egyik támadót lelőtték volna, miközben a hírügynökségek arról számoltak be, hogy az egyik Kalasnyikov gépkarabéllyal felfegyverkezett támadóval tűzpárbajban végeztek a rendőrök a helyszínen. Az áldozatok döntő része brit turista – ezt már tudni lehet.

Az egyik megtámadott szálloda a hírek szerint a Riu Imperial Marhaba volt, ebbe a szállodába a Kartago Tours folyamatosan küld vendégeket. Egy külföldi hírügynökség szerint most is 4 magyar vendég volt a szállodában, ők azonban épen, egészségesen átvészelték a támadást. (A Külügyminisztérium azóta megérkezett hivatalos adatai szerint 9 magyar vendég volt, de megerősítették: nem esett bántódásuk - a szerk.) A hírügynökségi jelentés szerint egy 20 fős magyar (váltó)csoport épp útban volt a szálloda felé a támadás idején.

Érvényes az utasbiztosítás

Tunézia annak ellenére nincs a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Osztályának utazásra nem javasolt területeket felsoroló listájában, hogy március 19-én a tuniszi Bardo-múzeumban 20 turista életét követelte egy terrorista-támadás. A tuniszi hatóságok az eseményt követően (ahol a támadókat megölték) megszigorították az üdülőhelyek és a turisták által látogatott intézmények védelmét – de ilyen támadásokra lényegében lehetetlen felkészülni.

Addig, amíg egy ország nem kerül az I. kategóriába, hanem – úgy mint Egyiptom döntő része, Törökország vagy Ukrajna – a II. fokozott kockázattal bíró kategóriában szerepel, lehet utasbiztosítást kötni a kiutazóknak. (Más kérdés, hogy elvben a terrorista támadás az utasbiztosítók általános feltételeiben mentesíti a biztosítót a kockázatvállalás alól – ám az eddig hazai utast érő ilyen jellegű károkat mindig kifizették a biztosítók.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Visszatérés az iskolába: bevásárlás, ami megkönnyíti a gyerekeknek az új tanévet
PR | 2025. augusztus 14. 16:34
Az iskolapadba való visszatérés egyáltalán nem kell, hogy a nyári vakáció utáni első hidegzuhany legyen. Ha tudatosan készülünk, a bevásárlás nemcsak praktikus feladat, hanem közös, vidám program is lehet a gyerekekkel. Hiszen egy jól kiválasztott felszerelés nem csupán használati tárgy, hanem inspiráció is: egy kényelmes, ergonomikus hátizsák, egy színes, rendszerezett tolltartó vagy egy kreatív írószer képes arra, hogy már az első tanítási napon mosolyt csaljon a gyerekek arcára. Egy ilyen előkészület nemcsak megkönnyíti az átállást, hanem izgalommal és várakozással tölti meg a tanévkezdést.
Vásárló Környezettudatos címkenyomtatás: fenntarthatóság minden vonalkóddal
PR | 2025. augusztus 14. 15:17
A klímaváltozás vitathatatlan tény, ahogy az is, hogy a környezeti terhelésben a vállalkozások nem fenntartható működése is fontos szerepet játszik. Nem csoda, hogy egyre több iparágban ismerik fel, hogy változtatni kell. Nem kivétel a címkézési szektor sem, hiszen a különféle címkék előállítása jelentős ökológiai lábnyomot hagy maga után. A jó hír az, hogy az újgenerációs címkéknek köszönhetően van lehetőség a változtatásra, mutatjuk, hogyan!
Vásárló Nyaralni indul? Van egy fontos hírünk, ha tankolni akar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 14:21
Részben csökkennek az árak. 
Vásárló Élelmiszerhorror: két éves csúcson az árak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 8. 19:51
Nem hozott jó híreket a FAO.
Vásárló Most végre könnyebb levegőt venni: fordulat a családi nagybevásárlásnál
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. augusztus 7. 05:44
Közel egy éve nem látott szintre mérséklődött az élelmiszer-infláció a hipermarketekben a Privátbankár legújabb Árkosár felmérése szerint. A családi nagybevásárlás költségei kedvező irányba mozdultak el, az élelmiszerárak növekedésének üteme lassult: a júliusi két számjegyű áremelkedés augusztusra egy számjegyűre szelídült. Augusztus 20-hoz közeledve kíváncsiak voltunk, hogy mennyiért adják az áruházláncok a kenyeret, illetve mennyibe kerülhet a lekvárfőzés.
Vásárló CBD olaj: egészség és pénzügyi tudatosság egy üvegben
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 3. 10:39
A pénzügyi világban gyakran halljuk, hogy a jó befektetés hosszú távon térül meg, és ez az elv bizony az egészségünk esetében is érvényes. A CBD olaj vásárlásánál nem csupán az árra kell figyelnünk, hanem arra is, milyen hatóanyag-tartalmat, tisztaságot és minőséget kapunk a pénzünkért.
Vásárló Stabil beruházás hosszú távra – a jövőbiztos energiagazdálkodás alapjai
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 15:30
A pénzügyi tervezésben egyre fontosabb szerepet kapnak azok a döntések, amelyek egyszerre csökkentik a kiadásokat és mérséklik a működési kockázatokat. A megújuló energiába történő beruházás, különösen ipari szinten ma már nem kísérlet, hanem tudatos lépés a hosszú távú stabilitás felé.
Vásárló Minőségi és tartós teraszburkolatok előnyei
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 13:27
Sokan álmodnak arról, hogy egy szép és időtálló teraszon pihenhessenek. Az építészetben és lakberendezésben komoly szerepet kapnak azok a burkolatok, amik biztosítják a kültéri tér kellemes megjelenését. Ez vajon elérhető?  
Vásárló Hogyan intézheted el egyszerűen a céges autók műszaki vizsgáztatását?
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 09:25
Ha céges autóid vannak, ismerős lehet a helyzet, amikor a műszaki vizsgák időpontjait próbálod nyilvántartani. 
Vásárló Állítsuk össze használt ruhákból a gardróbunkat!
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 09:15
Régebben élt egy olyan tévhit az emberek fejében, hogy csak az jár használt ruhában, akinek nincs pénze másra. Ezért a second hand termékeket sokan el is utasították. De az is gyakran előfordult, hogy eltitkolták a beszerzési forrást még akkor is, ha egy igazán különleges darabról volt szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG