3p
Borzasztó síszezonról számoltak be az Alpokban a globális felmelegedés miatt, a becslések szerint lassacskán Németország sípályáinak kétharmada is bezárhat. A maradék nagy részét is hóágyúkkal kell majd üzemeltetni, ami azonban drága. Az osztrák síturizmus is szenved, aminek a magyar vendégmunkások számára is lehet hátrányos következménye.

Az eddigi alpesi síszezon a hóhiány miatt minden volt, csak nem sima, amint a lemondott világbajnoki futam és a kútba esett biatlon-világkupa is jelzik – írja a német Manager Magazin. Szenvedtek a síelők, a vendéglátósok, a pályaüzemeltetők egyaránt. A vendégek száma Svájc egyes körzeteiben 90 százalékkal is visszaesett a síszezon első felében, az ország sífelvonóinak összesített forgalma 13 százalékékkal mérséklődött. Annak ellenére, hogy a mesterségeshó-előállító berendezések dolgoztak.

A Der Spiegel szerint a német kormány úgy becsüli, hogy az Alpokban és a német középhegységekben levő sípályáknak csak mintegy harmadát lehet mesterséges hóval életben tartani, kétharmaduk be fog zárni. Csak a pályák mintegy tíz százaléka lesz a jövőben „hóbiztos”, azaz mesterséges hó nélkül is üzemeltethető.

Gyorsan emelkedik a hóhatár

A pályák felét már most is csak műhóval tudják fenntartani. A 19. századhoz képest két fokkal nőtt az átlaghőmérséklet az Alpok térségében, ez a hóhatárt 300 méterrel tolja feljebb – írják. Az Alpok régiójában egyébként valamiért a világátlagnál sokkal gyorsabban, annak kétszeresével növekszik az átlaghőmérséklet. Az elmúlt 25 évben felére csökkent  gleccserek átlagos felülete Németországban.

A német kormányt kritikusai azzal vádolják, hogy átaludta a klímaváltozást, intézkedéseivel az utóbbi időben csak növelte a síturizmustól való függést. „Minden további beruházás a síturizmusba hiba”, sőt egyenesen a foglalkoztatás masszív csökkenése várható az ágazatban – mondják például az ellenzéki Zöldeknél.

Ausztriában sem jó a hóhelyzet

A Manager Magazin az osztrák Kuriert is idézi, amely szerint egy osztrák síszakember is a kisebb pályák tömeges bezárását várja. A mesterséges hókészítés ugyanis drága, a síturisták száma stagnál, a verseny éles. Sok helyen már nem is síprogramokkal, hanem zöld erdei túrákkal, termálfürdőkkel, gyerekprogramokkal próbálnak turistákat fogni.

Az egyik nagy sífelszerelés-gyártó 5-8 százalékos visszaesésre számít az idén a németországi értékesítésében. A hóágyú-gyártók viszont profitálnak belőle, a Techno Alpin cég úgy nyilatkozott, „lényegesen növelni tudta” értékesítését tavaly. A 2015-ös évben 5000 hóágyút értékesített 300 különböző síterületre.

Magyarok Ausztriában

Ha Ausztriában és Dél-Németországban visszaesik a síturizmus, annak Magyarországra nézve is lehetnek következményei. Sok magyar állampolgár dolgozik ugyanis ezeken a területeken, ahogy az Ausztriában dolgozó magyarok számának szezonális ingadozása is mutatja. (Lásd a grafikont januári cikkünkben.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:18
A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer-szaküzletek-piacvesztését.
Vásárló Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:26
Bár az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint nyár végéig ki kellene vezetni az árrésstopot, a Magyar Nemzeti Bank közlése szerint pedig egy ilyen döntés nem dobná meg az inflációt, a Tisza-kormány egyelőre nem mer hozzányúlni az Orbán-kormány egyik sokat vitatott döntéséhez.
Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG