5p
A hatvan éven túliak fele hónapokon belül netezni fog, ha folytatódik a mostani trend – derül ki egyebek mellett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság távközlési szolgáltatások használatát lakossági körben vizsgáló legutóbbi éves felméréséből. 2016-ról 2017-re hirtelen 33-ról 44 százalékra nőtt azon idősek aránya, akiknél valamilyen formában a mindennapok részévé vált az internethasználat.

A távol élő családtagokkal való olcsó és közvetlen kapcsolattartás lehetősége fontos ösztönző, de az internetezésre alkalmas készülékek is könnyebben kezelhetőek.

Az NMHH évek óta végez átfogó, országos kutatásokat különböző témákban, így többek között a lakossági internethasználatot, illetve az egyes távközlési szolgáltatások használatát is folyamatosan vizsgálja. A felmérések azzal a céllal készülnek, hogy az NMHH pontosabban lássa és megértse a fogyasztók távközléssel kapcsolatos szokásait és véleményét, az azonos módszertannal készülő idősoros vizsgálatok alapján pedig megbízható becsléseket tud tenni az időbeli változásokra.

Elsősorban anyagi és kulturális kérdés

A korábbiakhoz hasonlóan a legfrissebb adatok is azt mutatják, hogy az internetezés az idősek esetében elsősorban anyagi, másodsorban kulturális kérdés.

Azok a hatvan éven felüliek használják leginkább a világhálót, akik jól felszerelt háztartásban élnek és a mobiltelefonáláshoz okostelefont kezdtek el használni a közelmúltban. Az NMHH korábbi kutatásai azt is megmutatták, hogy a számítógép-vásárlás és az internet-előfizetés általában együtt járnak: amelyik családban számítógépet vettek, ott internetre is előfizettek.

Ha azonban csak a hagyományos társadalmi-demográfiai jellemzők szerepelnek a vizsgálatban, akkor is az látható, hogy az idősek körében leginkább a pénz határozza meg azt, hogy belépnek-e a digitális világba vagy sem.

Természetesen az adatok alapján is nagyobb eséllyel kezdenek el internetezni az olyan idősek, akik iskolázottabbak, kedvezőbb infrastruktúrájú és helyzetű földrajzi helyeken – és nem egyedül – élnek, ám a legerősebb hatása a család egy főre jutó havi jövedelmének van.

Ez a hatás annyira erős, hogy – a legfeljebb 8 osztályt elvégzőket kivéve – iskolázottságtól függetlenül is sokkal nagyobb arányban léptek be az online világba a jobb anyagi helyzetű idősek, mint a kevesebb pénzből gazdálkodók.

Külföldre költözött a család – jöjjön a Skype?

Az idősek internethasználati szokásaira nemcsak a saját életük, de családtagjaik, illetve a közvetlen környezetük is nagy hatással van: a távol élő családtagokkal való kapcsolattartás – lehetőleg minél olcsóbb és közvetlenebb – igénye nagyon fontos tényező.

Már az évtized elejétől például a Skype használata az idősek körében egyáltalán nem maradt el a fiatalabbaktól, sokak számára kiváló eszköznek bizonyult arra, hogy a gyermekekkel és unokákkal élő kapcsolatuk legyen. Emellett az idősek számára könnyebben megtanulható és kezelhető táblagépek és okostelefonok is elterjedtek már annyira, hogy sok idős kényszer vagy buzdítás hatására elkezdett internetezni. Ez a hatás tetten érhető az idősek internetes tevékenységein, valamint az okostelefon-használatán keresztül is. Az elmúlt évhez képest például megkétszereződött az okostelefont használó idősek aránya, és bár továbbra is alacsony szintről van szó (28 százalék), ilyen arányú növekedés egyik korcsoportban sem adódott.

Böngészésben már felzárkóztak a hatvan év felettiek

Leginkább böngészéssel töltik az időt a hatvan év felettiek a világhálón. A munkahelyi internethasználat torzító hatását kizárva és csak az otthoni internetezést figyelembe véve az adatok azt mutatják, hogy az idősek minden tevékenységet a többieknél valamivel kisebb arányban végeznek, kivéve az általános böngészést, a „szörfözést”, amelyben ma már ők is ugyanolyan rutinnal rendelkeznek, mint a többiek.

Nem maradnak el jelentősen a közösségi felületeken sem: kétharmaduk Facebook-felhasználó, minden második idős használ valamilyen csetprogramot, és tízből négyen már a Youtube-ot is felfedezték maguknak. A távolabbi ismerősökkel való kapcsolattartás tűnik azonban az idősek számára a legkomolyabb motivációnak: az elmúlt egy évben a szöveges és beszélgetős csetelés volt az az online tevékenység, melynek aránya jelentősen megugrott (42-ről 52 százalékra), és az adatokból az is látható, hogy az új belépők nagyobb arányban csetelnek, mint a régebben internetezők.

Nagyon belejöttek a magyar nyugdíjasok

Míg a 2010-es évek elején a régióból Csehország és Szlovákia fokozatosan elérte az uniós átlagot, addig Magyarország – és Lengyelország – fokozatosan leszakadni látszott. Az évtized közepén – és ez az uniós átlagnak is megfelel – a 65 és 74 év közötti cseh és szlovák polgárok fele mondta azt, hogy még soha életében nem internetezett, mindeközben ez magyar és lengyel társaik esetében 75-80 százalékot tett ki.

Az NMHH 2014-ben végzett átfogó vizsgálata egyértelműen feltárta, hogy akkor a tájékozatlanság és a tapasztalat hiánya voltak (az idősek és környezetük részéről is) a legfontosabb akadályai annak, hogy az idősek elkezdjenek és meg is akarjanak tanulni internetezni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Melyik fogszabályozó illik hozzád? – Rögzített, láthatatlan vagy kivehető megoldás?
PR | 2025. december 18. 10:37
A modern fogszabályozás ma már minden korosztály számára elérhető – és teljesen személyre szabható. Az Artdent Fogászat és Szájsebészet rendelőjében a 30–60 éves páciensek is egyre nagyobb számban választják az esztétikusabb, rendezettebb mosoly felé vezető utat, méghozzá a lehető legészrevétlenebb módon. De melyik fogszabályozó a legjobb választás? A rögzített, a láthatatlan sín vagy a kivehető készülék? Segítünk eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld a számodra legideálisabb megoldást.
Vásárló Olcsóbb lett a tankolás szerda reggelre, de van egy rossz hírünk
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 10:44
A következő napokban viszont nem várható további árcsökkenés.
Vásárló Mit üzen egy jó ajándék?
Márkázott tartalom | 2025. december 13. 10:34
Az ajándékozás elsőre egyszerű gesztusnak tűnik, valójában azonban jóval többről szól, mint egy tárgy átadásáról. Egy ajándék mindig üzenetet hordoz: figyelmet, elismerést, kapcsolatot vagy éppen státuszt. Éppen ezért nem mindegy, mit, mikor és kinek adunk. Különösen akkor, ha üzleti vagy hivatalos közegben történik az ajándékozás.
Vásárló Döntött az EU: ezt megemlegeti, aki rendszeresen rendel külföldről
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 16:25
Jön a kötelező vám a kis értékű csomagokra.
Vásárló Érdemes lesz elővenni a töltőpisztolyt a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 11:05
Szombaton mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken. A benziné jobban.
Vásárló Tegyél a kosaradba egy kis gondoskodást! – Indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció
PR | 2025. december 11. 13:27
Idén karácsonykor is több ezer rászoruló ember ünnepe válhat szebbé, ha csatlakozol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! tartósélelmiszer-adomány gyűjtéséhez. 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes személyesen várja a vásárlók felajánlásait a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban.
Vásárló Táncra perdülhetnek az autósok – itt vannak az új üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2025. december 10. 11:42
Csütörtökön mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken.
Vásárló Csak összehozta a kormány: másfél éve nem láttunk ilyet a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. december 8. 05:46
Hogy milyen áron, azt még nem tudhatjuk biztosan, de összejött az éves szintű élelmiszerár-csökkenés: annyi termék került be az árrésstop hatálya alá, hogy idén decemberben olcsóbban vásárolhatunk be a hipermarketekben, mint tavaly. Bezuhant a sertésmájas ára, a kávé és az alkohol viszont nagyot drágult. 
Vásárló Outdoor életmód – merész vállalkozás és divat találkozása
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:21
Gondoltál már arra, hogy mitől válik egy márka ikonikussá a szabadtéri világban? A szabadidős életmód iránti növekvő lelkesedés nemcsak a természet szerelmeseinek körében terjed, hanem divatirányzatként is egyre hangsúlyosabban van jelen.
Vásárló Miért választják egyre többen a prémium magánegészségügyet?
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 14:12
Az elmúlt években látványosan megváltozott, hogyan gondolkodnak az emberek az egészségügyi szolgáltatásokról. Egyre többen szeretnének gyors, kiszámítható, átlátható és magas színvonalú ellátást kapni, lehetőleg olyan környezetben, ahol a páciens valódi partnerként jelenik meg. A prémium magánegészségügy népszerűsége éppen ezért nő: nem csupán szolgáltatást nyújt, hanem komplex élményt, amelyben a figyelem, a kényelem és a szakértelem egyaránt kiemelt szerepet kap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG