5p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A dél-afrikai orvos szerint nyugati kormányok nyomás alá helyezték, hogy ne nevezze enyhe lefolyásúnak az omikront – annak ellenére, hogy tapasztalatai ezt mutatták. Angelique Coetzee utalt arra is, hogy a válságkezelést egyéni érdekek és üzleti lobbik is befolyásolják. Statisztikák szerint az omikron soha nem látott csúcsokra lökte a fertőzésszámokat, de a kórházban kezeltek és az áldozatok száma szerencsére ennél csak jóval kisebb mértékben emelkedett – ez a mutáns valóban kevésbé veszélyes a korábbi verzióknál.

Angelique Coetzee volt az első orvos a világon, aki omikronnal diagnosztizált betegeket kezelt. A dél-afrikai Pretóriában élő egészségügyi szakember, egyben a Dél-afrikai Orvosszövetség elnöke a közelmúltban a Die Weltnek adott interjút, amelyben elhallgattatási kísérlettel és a válság túlreagálásával vádolt meg egyes nyugati országokat a koronavírus-variánssal kapcsolatban.

Azt mondták nekem, nyilvánosan ne jelentsem ki, hogy ez egy enyhe betegség. Azt kérték, hogy tartsak távolságot az ilyen megnyilatkozásoktól és mondjam azt, hogy ez egy komoly betegség. Ezt elutasítottam

- fogalmazott a német lapnak.

Angelique Coetzee (Forrás: Twitter)
Angelique Coetzee (Forrás: Twitter)

Hozzátette: a kórkép alapján nincs jele annak, hogy komoly megbetegedéssel van dolgunk, a lefolyás nagyrészt enyhe. Ez az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definíciója szerint azt jelenti, hogy a betegeknek elég az otthoni kezelés, kórházi  vagy oxigénellátás nem szükséges. A Delta variánsnál azt tapasztalták, hogy a betegek plusz oxigénre vagy akár lélegeztetőgépre is szorulhatnak, az omikronnál azonban általában nem ez volt a helyzet.

Nyugati nyomás

Angelique Coetzee szerint megpróbálták megakadályozni, hogy a valóságot mondja, de ez nem sikerült nekik. Egyszer ugyanakkor elege lett, és azt mondta: Dél-Afrikában ez egy enyhe megbetegedés, Európában azonban nagyon komoly – ez volt, amit „az Önök politikusai” hallani akartak.

A lap kérdésére, miszerint nyugati kormányok vagy dél-afrikai hatóságok gyakoroltak rá nyomást, azt válaszolta: nem a dél-afrikai hatóságok. Az ismételt kérdésre, hogy akkor a nyugati világ államai voltak-e azok, kifejtette:

Nem veszek részt politikai küzdelmekben. De igen, néhány ország Önöktől kritizált engem. Hollandiában, Nagy-Britanniában azt kérdezték a tudósok: „Hogyan állíthatja, hogy ez egy enyhe betegség? Ez egy súlyos betegség. Nézze meg a mutációkat.” A beszámolóim kihozták őket a sodrukból.

Hozzátette: egy pandémia során fontos figyelni az orvosok tapasztalataira, akik napi szinten kezelnek betegeket, meg kell őket kérdezni a kórképről. Nem szabad csak a tudósok, professzorok véleményére hallgatni, akik nem érintkeznek a páciensekkel. Szerinte ebben a tekintetben nem sikerült tartani az egyensúlyt.

A dél-afrikai orvos úgy véli, hogy a kormányok egyértelműen túlreagálták az omikront. Beszélt arról is, hogy meg kell tanulnunk együtt élni az új variánsokkal és használni kell a józan eszünket. A járványügyi intézkedéseket kombinálni kell: az oltás fontos, de egy új hullámnál kezdetben a legfontosabb a maszkhordás és a távolságtartás. A határok lezárása viszont nem segít, mivel a vírus úgysem áll meg a határnál.           

Messzire nyúló érdekek

Angelique Coetzee végezetül kifejtette: lassan tanulunk a hibákból, minden a politikai helyzettől és attól függ, hogy a tudomány egyes képviselői hogyan akarják érvényre juttatni a programjukat. Úgy véli, egyes tudósok saját érdekeiket tartják szem előtt, nem pedig a közjót,

és az összes tudósnak nyilatkoznia kellene arról, vannak-e kapcsolatai gyógyszeripari cégekkel, és kapnak-e pénzügyi ellentételezést, ha bizonyos termékeket támogatnak – tudni kell, milyen érdekeket követnek.

Ami az európai tapasztalatokat illeti, korábbi körképünkből kiderült: bár az omikron soha nem látott csúcsokra lökte az új koronavírus-fertőzöttek számát sok országban, a kórházban kezeltek és az áldozatok száma stagnált vagy csak relatíve kis mértékben emelkedett.

Részben emiatt számos ország jelentősen enyhített a korlátozásokon, vagy már fel is oldotta azokat. Az EU-ban elsőként Dánia lépett:

Mi a helyzet itthon?

Ami Magyarországot illeti, itthon február elején tetőzött az omikron hullám: akkor a diagnosztizált fertőzöttek száma napi mintegy 16 ezer volt heti átlagban. Ez több mint másfélszerese a 2020-2021-es csúcsértéknek. Február eleje óta csökken ez a mutató.

A kórházban kezeltek száma a január közepi 2500-ról mostanra 5000 fölé nőtt, de ez még mindig jóval elmarad a korábbi, 12 ezer feletti csúcsértékektől. Mintegy 200-an vannak lélegeztetőgépen – sokkal kevesebben, mint a tavaly tavaszi csúcs idején (akkor mintegy 1500-an szorultak ilyen kezelésre).

A koronavírussal összefüggésben elhunytak száma a január végi napi 60 környékéről 90 környékére emelkedett a heti átlagokat nézve. Ez szerencsére szintén elmarad az eddigi, 250 körüli csúcsértékektől.

Összegezve:

az omikron Magyarországon is rekordszámú fertőzéssel járt, de a kórházban kezeltek és az elhunytak száma szerencsére jóval kisebb mértékben nőtt.

Tehát a hazai tapasztalatok is azt mutatják, hogy ez a koronavírus-variáns általában jóval enyhébb lefolyású betegséget okoz a korábbi verziókhoz képest.    

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elhúztak a horvátok: 1000 euró fölé emelik a minimálbért
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 16:35
A horvát kormány pénteken rendeletben határozta meg a 2026-ban érvényes minimálbér összegét: a jelenlegi bruttó 970 euró 8,25 százalékkal, 1050 euróra emelkedik (valamivel több mint 408 ezer forint) – közölte a horvát sajtó.  
Makro / Külgazdaság Már Japánban is elszálltak az élelmiszerárak
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 14:57
Japánban a fogyasztói árak emelkedése 2,9 százalékra gyorsult szeptemberben éves szinten az augusztusi 2,7 százalékról – áll a belügy- és kommunikációs minisztérium pénteki közleményében.  
Makro / Külgazdaság Nem várt lazításról döntöttek Moszkvában
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 14:22
Az orosz jegybank 50 bázisponttal, 17,0 százalékról 16,50 százalékra csökkentette az irányadó kamatot pénteken; szakértők a kamat szinten tartására számítottak.  
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy felhúzta magát egy reklámon, hogy befejezte Kanadával a tárgyalásokat
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 13:56
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi portálon helyi idő szerint csütörtökön közzétett üzenetében leállított minden kereskedelmi tárgyalást Kanadával egy szerinte félrevezető reklámkampányra hivatkozva, amelyben Ronald Reagan volt amerikai elnök kritikus véleményt fogalmaz meg a vámokról.  
Makro / Külgazdaság Már látszanak a repülőrajt jelei a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 12:35
Októberben közel két és fél éve a legjobb teljesítményt nyújtotta az euróövezet gazdasága az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató-intézet és a Hamburg Commercial Bank AG által közösen vezetett beszerzésimenedzser-index alapján.
Makro / Külgazdaság Elkészült az új ötéves terv Kínában: az egész világot érinteni fogják a változások
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 12:18
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.  
Makro / Külgazdaság Putyin izgulhat: India után Kína is jelentősen visszafogja az orosz olajvásárlásokat
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 17:30
Kína is azonnal lépett az új amerikai szankciókra.
Makro / Külgazdaság India fejet hajthat Trumpnak: ez lehet a megállapodás ára
Imre Lőrinc | 2025. október 23. 12:00
India jelentősen visszafoghatja az oroszországi olajimportot.
Makro / Külgazdaság Megszólalt az államtitkár a fix 3-as kkv-hitelről
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 13:00
Szabados Richárd elmondta, hogy a kis- és középvállalkozásokat célzó, fix 3 százalékos kölcsönt már 2600 vállalkozás igényelte, 140 milliárd forint értékben.
Makro / Külgazdaság Az Airbus bemutatott az Egyesült Államoknak: Kínában nyit céget a francia óriás
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 12:43
A gyártó célja, hogy 2027-re rekordmennyiségű A320-ast szállítson. Az Airbus új összeszerelő sorokat nyitott Tiencsinben és Mobile-ban, így a világ két legnagyobb légi közlekedési piacán erősíti pozícióját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG