1p
A benzin és a gázolaj árának drasztikus emelkedésére a legtöbb fogyasztó keresletének visszafogásával reagál. Ahhoz, hogy spóroljunk a benzinen azonban nem kell letenni autónkat, léteznek más alternatív megoldások is, többek között az egyenletes vezetés, vagy a gumiabroncsok megfelelő nyomása.

A magyar autóvezetők egyre tudatosabbak autójuk fogyasztását illetően és egyre jobban érdeklődnek minden olyan lehetőség iránt, amellyel csökkenthetik a fogyasztást. A Shell 2011 tavaszán végzett kutatása szerint a magyar autóvezetők 80 százaléka rendszeresen ellenőrzi járműve fogyasztását, 60 százalékuk pedig igyekszik takarékosan vezetni.

A leggyakrabban a megfelelő sebességfokozat megválasztásával (82%), az előírt sebesség betartásával (80%) valamint az autó műszaki állapotának ellenőrzésével és karbantartásával igyekeznek a vezetők üzemanyagot megtakarítani (81%).

A Mol legutóbb szerdán változtatott a gázolaj literenkénti nagy kereskedelmi árán, akkor 5 forinttal csökkent, a 95-ös benzin árát azonban változatlanul hagyta. A csökkentéssel a gázolaj átlagára 444 forintra mérséklődött, a benziné 426-428 forint maradt

A Shell kidolgozott néhány üzemanyag-megtakarítási tippet, melyek szerint az agresszív vezetési szokások következtében akár harmadával is nőhet a fogyasztás. A spórolás érdekében célszerű elkerülni a túlzott gyorsítást és a hirtelen fékezést, és próbáljunk olyan egyenletesen vezetni, amennyire lehetséges.  

Nem utolsó szempont a gumiabroncsok megfelelő nyomása sem. A biztonság és a tartósság mellett szól az az érv is, mely szerint az akár 0,06 barral alacsonyabb nyomású gumiabroncs már növelheti a jármű fogyasztását, továbbá a nem megfelelően felfújt gumik könnyebben sérülhetnek.

A Shell szerint minden egyes kilogramm számít és befolyásolja a jármű fogyasztását, ezért ne tartsunk felesleges dolgokat a csomagtartóban és a hátsó ülésen. A lehúzott ablakokon beáramló levegő lassítja a járművet, melynek kompenzálására általában erősebben nyomjuk a gázt és ezzel növelhetjük az üzemanyag-fogyasztást.

A motor felesleges járatásával is növeljük autónk üzemanyag fogyasztását, a spórolás érdekében  célszerű a több, mint 10 másodperces várakozást követően leállítani az autót. Mindezek mellett a legjobban takarékoskodni az autóban tartózkodás idejének csökkentésével lehet. A vezetéssel eltöltött idő csökkentésére tervezzük meg az útvonalat, és a rövidebb utakat igyekezzünk összevonni egyetlen utazásban.  

A fogyasztás nem utolsó sorban az üzemanyagok minőségétől is függ, megfelelő üzemanyag választásával és takarékos vezetési szokásokkal lehet leghatékonyabban csökkenteni a fogyasztást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló Hatékonyság a háttérfolyamatokban
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 12:55
A sikeres működés nemcsak a látványos eredményeken múlik, hanem azokon a háttérfolyamatokon is, amelyek nap mint nap biztosítják a gördülékeny munkavégzést. Sok vállalkozás esetében éppen ezek a kevésbé szem előtt lévő területek jelentik a legnagyobb kihívást, hiszen a szervezettség hiánya időveszteséghez, plusz költségekhez és felesleges adminisztrációhoz vezethet. A jól működő háttérrendszerek ugyanakkor hosszú távon stabilabb és kiszámíthatóbb működést teremthetnek.
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Vásárló Fókuszban a szemhéjplasztika
Márkázott tartalom | 2026. június 1. 11:14
A modern esztétikai kezelések világában új lehetőségek nyílnak meg azok számára, akik szeretnének frissebb, üdébb megjelenést elérni. Az esztétikai beavatkozások között a szemhéjplasztika különösen népszerű, mivel viszonylag egyszerű módon képes átalakítani az arckaraktert. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG